felsőoktatás;DK;

- Brüsszelhez fordulnak oktatásügyben

A Demokratikus Koalíció állásfoglalást kér az Európai Bizottságtól, mert úgy látja, hogy a kormány felsőoktatás átalakítására vonatkozó elképzelési több ponton is szembe mennek az Európai Uniót jellemző értékekkel - közölte Niedermüller Péter EP-képviselő pénteken.

Úgy értékelte, a felsőoktatás helyzete 2010-el kezdődően drámaian romlott, a kormányzat megpróbálja a lehető legszigorúbb állami, kormányzati kontroll alá vonni a felsőoktatást. A kancellárok kinevezése után létre akarják hozni a konzisztórium elnevezésű intézményt, amelyik teljhatalmat kapna - mondta, hozzátéve: a rektornak nem lenne vétójoga a konzisztórium döntéseivel szemben, míg a testület mindenben dönthet. Niedermüller Péter szerint ezen az újabb testületen keresztül a kormány lényegében megszünteti a egyetemi autonómiát.

A DK úgy látja: arról sem a kormányzatnak, hanem az egyetemek vezetőinek kell dönteniük, hogy mely szakot tartják meg és melyeket szüntetik meg - folytatta. Niedermüller Péter közölte, a kormány felsőoktatási elképzelései miatt az Európai Bizottsághoz fordul. Hozzátette, tudják, hogy az oktatás tagállami hatáskörben van, de meg szeretnék kérdezni az oktatásért felelős biztost, hogy szerinte mennyiben egyeztethetőek össze a kormányzati elképzelések az EU oktatás- és foglalkoztatáspolitikájával.

Folytatódik és a jövőben bővülni is fog a roma szakkollégiumi program -  mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára pénteken Nyíregyházán.