Mindig is csillag akartam lenni, csillag az irodalom egén – így hangzott Jonatha Franzen első mondata a budapesti nagyközönség előtt a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A karcsú, jó kiállású író a délutáni pódiumbeszélgetésen Winkler Nóra kérdéseire jó humorral beszélt arról, neki mit jelent a regényírás. – Számomra a legjobb cucc, ami csak létezik, és amiről nem jöttem le öt éven át. Azzal a különbséggel, hogy ez a cucc nem viszi, hanem hozza a pénzt. Részletesen mesélt a madármegfigyelésről, ami az egyik szenvedély.
A könyvfesztivál díszvendége ma a sajtóval találkozik. Olvasói szombaton 11 órakor hallhatják személyesen: az Európa Kiadó rendezésében a Millenáris Osztovits Termében Diszkomfortzóna címmel beszélgetés hangzik el Jonathan Franzennel Bart István és Veiszer Alinda részvételével. Ugyancsak szombaton 12.30 órakor a B17 standnál a könyveit dedikálja.
A Budapesti Nagydíj átadása előtt Háy János mondott laudációt. „Nem kockázatmentes Franzent olvasni, megroppantja az élettel szembeni védőburkunkat, nem azért, hogy jó vagy rossz szivárogjon be a repedéseken, hanem azért, hogy bejusson a valóság, az élet a maga kockázatával” – mondta és hozzátette: „Olyan finoman és mélyen ábrázol, hogy beszakad tőle az ember mellkasa.”
A magyar olvasó abban a szerencsés helyzetben van, hogy Bart István remekmívű fordításában három Franzen-regény is elérhető magyarul, a negyedik magyarul megjelenő könyvének a fesztiválon lesz a bemutatója. Az Európa Kiadónak köszönhetően eddig eljutott a magyar olvasóhoz az 1992-ben született Erős rengés, a 2001-es kiugró remekmű, a Javítások, s a 2010-es óriási visszhangot vert Szabadság. Legújabb könyve, a Diszkomfortzóna - egy másik amerikaival (Dylan Thomas) szólva – „az író arcképe kölyökkutyakorából”. Az életrajzi ihletésű kötet szombati bemutatóján a szerzővel együtt a fordító, Bart István is az olvasók elé lép.
A most 56 éves Jonathan Franzen ma az amerikai irodalom egyik legnagyobbja. Első számú sztárja. Fenegyerek. Legendák keringenek róla. Nevéhez imádják hozzáfűzni, hogy lenézi az e-könyveket és gyűlöli az internetet. (És micsoda mókás ellentmondás: minderről az internetről, közelebbről a youtube-on található interjúiból lehet következtetni.) Ő volt az, aki megtette, amit senki más, hogy a szám szerint a harmadik, a kirobbanóan nagy sikert hozó regénye (Javítások) után nem ment el a nagyhírű tévészemélyiség, Oprah Winfrey meghívására a nevezetes könyves műsorába.
Kilenc évvel később, a még nagyobb sikerű következő regénye (Szabadság) után viszont már jó hangulatban beszélgettek. Az a korábbi balhé határozottan jót tett a szerzői reputációnak. Kivételes helyre emelte a szellemi ranglétrán az, hogy tíz év után ő volt az első író, akit a Time magazin a címlapjára tett, s aláírta: A nagy amerikai regényíró.
Ezek a hírnevet fényező csillogó csecsebecsék, amelyeknek természetesen megvan a maguk súlya, de az irodalmi parnasszust az méri ki Franzennek, amit Háy János mondata jelent. Hisz hány szerzőről mondható el, hogy olyan finoman és mélyen ábrázol, hogy beszakad tőle az ember mellkasa? Franzent a családregény műfajának kirobbanó sikerű életre keltése okán szokták Tolsztojhoz, meg Thomas Mannhoz hasonlítani, ahogy egyik méltatója találóan nevezi meg Franzen mellbevágó irodalmi újdonságát: „visszaemelte a klasszikus szépirodalmat eredeti rangjára és valódi sztár lett általa.”
Budapest büszkesége, igazi kulturális csúcsteljesítmény, hogy a könyvfesztivál a fennállása több mint két évtizede alatt a kortárs nemzetközi irodalom – mondhatjuk : a világirodalom – legjelentősebb alkotói közül nyerte meg eddigi díszvendégeit. Néhány kiragadott név, Günther Grass, Ljudmila Ulickaja, Mario Vargas Llosa, Slawomir Mrozek, Umberto Eco, Jorge Semprun, Salman Rushdi neve Kertész Imréé mellett. A lista tanusítja, hogy mára a díszvendégeknek adományozott Budapest Nagydíj irodalmi tekintélyt szerzett magának az évek során. A tekintélyt öregbíti az idei alkalom, Jonathan Franzen Budapest Nagydíja is.
Franzen Illinois-ban született, apai ágon svéd felmenőkkel is dicsekedhet. Német nyelvből szerzett diplomát az egyetemen, ösztöndíjasként többször töltött hosszabb időt Németországban. A diploma után Bostonba költözött az írói karrier reményében, amikor azonban a reménye nem vált be, New Yorkba települt át, ott jelent meg 1988-ban az első regénye, A huszonhetedik város. St.Louis-t, a szülővárosát tette színhelyül, de ahogy ő fogalmaz, ez a könyve nem talált el a saját olvasóihoz.
Második regénye, az Erős rengés szerinte szintén túl dühös volt ahhoz, hogy megfogja az olvasót. A nagyívű Javítások 2001-ben egycsapásra híressé tette, a középnyugati amerikai családról szóló művel elnyerte a nagytekintélyű amerikai Nemzeti Könyvdíjat. Következő művén tíz évig dolgozott, a Szabadság klasszikus amerikai nagyregény, amelyet neveztek már az évszázad regényének és azt tartják róla, hogy évtizedek óta könyv nem rázta meg úgy az amerikai olvasókat, mint a Szabadság..
Alkotói szándékáról Franzen így vall: „Az az irodalom, ami engem érdekel, amit én akarok előállítani, arra irányul, hogy vegyük le a fedőt felületesen élt életünkről, és nyúljunk bele az alatta fortyogó forró anyagba”, fogalmaz a Magyar Lettre-ben közölt hosszabb interjújában. És még hozzáteszi: ”Örömet akarok szerezni mindennel, amit írok. Intellektuális, emocionális, nyelvi és esztétikai örömet.”
