Ketten kapták meg a díj arany fokozatát: a 94 éves Bencédy József, a nyelvtudományok kandidátusa és a 90 éves Szathmári István, az ELTE nyugalmazott professzora. Mindketten sokat tettek a magyar nyelvészeti hagyományok ápolásáért és a nyelvművelésért. (A díjat 1960-ban megalapító Péchy Blanka színművész is 94 évet élt). Az idén Kazinczy-díjas lett két pedagógus is, ami azért fontos, hiszen az iskolákban ők tehetnek a legtöbbet a szép magyar beszéd elterjesztéséért.
A harmadik díjazott pedig a Magyar Rádió nyugalmazott bemondója, Szalóczy Pál. Ez pedig amiatt öröm, mert a médiában megszólalók érik el a legtöbb embert és így szolgálhatnak mindig jó példákkal arra, miképpen lehet igazán szépen beszélni. Szalóczy megtette, amire - képletesen - felesküdött. Hosszú évtizedekig a rádióban és a tévében olvasta a híreket, amíg engedték. Azóta a pályaudvarokon és a metróban hallani a hangját, valamint ismétlődő és nagyon szép előadóestjein, amelyeken a magyar irodalom nagyjainak műveiből készült összeállításokkal áll a közönség elé.
A "szakma" pedig, amelyet ő és annyi kollégája oly nagy hozzáértéssel művelt, kissé átalakult. Klasszikus bemondóból egyre kevesebb van, a korszerűség jegyében hírszerkesztők és műsorvezetők mondják a híreket, fájdalom, nagyon változó színvonalon. Ezért is kellene jobban megbecsülni azokat, akik még pontosan tudják, hogyan kell szépen beszélni. Persze tény, hogy a magyar nyelv művelése, ápolása nem díj-függő. Vagyis a nyelv helyes használata nem azon múlik, jár-e érte elismerés, vagy sem. Mégis érdemes tisztelegni az új díjazottak előtt, hiszen ők jól kamatoztatták a nagy többségnél kiváltságosabb helyzetüket. Sokat tettek azért, hogy beszédünk megőrizhesse szépségét.
