- Első játékfilmje, a 2009-es Varga Katalin balladája kis költségvetésből készült. Hogyan fogadta a filmszakma, amikor úgymond laikusként megkereste őket?
- Némi fenntartással, de ez nem meglepő. A nagybátyámtól örökölt pénzt is beleöltem a film költségvetésébe. Szinte teljesen felőrölt, hogy minden pénzem filmkészítésre ment, sokáig úgy tűnt, majdnem teljesen hiába. 1992 óta próbáltam betörni, de tizenhat évig hiába próbálkoztam. Nagyon örültem, amikor végre sikerült megvalósítanom az első filmemet, a Varga Katalin balladáját. El sem hittem akkor, hogy valóban az én filmem az, amit a berlini filmfesztiváltól kezdve mindenhol ajnároznak. Azóta megnyíltak a kapuk, szóval a türelem és a kitartás célravezető.
- Akkor azt mondta, a sok nehézség után már nem vágyik újabb film elkészítésére, átlagéletet szeretne élni.
- Semmi nem ment igazán gördülékenyen az első egész estés filmem létrehozásában. Lényegében nagyon balszerencsés alkotófolyamat volt, számtalan negatív tényező bukkant fel napról-napra. Akkor úgy éreztem, ennyi viszontagság után normális életet szeretnék élni. Nem volt házam, autóm és akkor még semmi kézzelfogható sikerem.
- Új filmje, a The Duke of Burgundy két leszbikus nő kapcsolatán mutatja be a hatalom lehetséges értelmezéseit. Miért éppen ezt a formát választotta?
- Azt mindenképpen le kell szögeznem, hogy ez egy nagyon átlagos történet. Ez a két nő akár két férfi is lehetett volna. A cselekmény elsősorban a szexuális aberrációkra, a dominanciára helyezi a hangsúlyt. A központi kérdés a deformáció. Mindenkiben ott él a hatalmaskodásra való hajlam, éppúgy, mint a kiszolgáltatottság tulajdonsága. Milyen érdekes ez az irányítási vágy, nem? Ez amúgy a filmkészítési folyamatot is tükrözi, hiszen ott is vagy irányítasz, vagy neked mondják meg, hogy mit kell tenned.
- Tudatosan nincsenek férfiak ebben a világban. Pedig éppen őket, az „erősebb nemet” vélnénk dominánsabbnak a nőknél.
- Talán vannak férfiak a következő faluban, de ott, ahol a film játszódik, valóban nem él egy férfi sem. Persze ez nem azt jelenti, hogy a film kizárólag a nőkről szól. Ebben a filmben nem a nemek számítanak, sőt tulajdonképpen a szexuális kapcsolat is másvilági, mintsem tényleges. Egyébként nem titok, hogy az 1970-es évek úgymond softcore-filmjei előtt szerettem volna tisztelegni. Mégis az én munkámban más kontextusba kívántam helyezni a jelenséget, amiről beszélünk.
- Talán azért hiányoznak a filmből a férfiak, mert elítéli őket?
- Nem, semmi gondom velük, elvégre én is férfi vagyok! Persze erre csak közhelyeket tudok puffogtatni: a nők, a férfiak körében is vannak olyanok, akiket szeretek és megint mások, akiket nem szívlelek. Ez van.
- Filmje megosztotta a nézőket. Több vetítésen sokan felháborodottan kijöttek a vetítőteremből, mások állva tapsolták.
- Szeretem, amikor extrémek a reakciók. Hogy zavar-e? Nem hinném. Persze nem úgy rendezem meg egyik jelenetet sem, hogy az lebeg a szemem előtt, hogy másfél évvel később majd a vetítésekről kiviharzanak a nézők…
- A The Duke of Burgundy jelenetei kegyetlenül jól megrendezettek. Formális képzésben viszont nem volt része soha.
- Valóban nincs papírom arról, hogy filmrendező lennék. Rövidfilmekkel kezdtem a pályám, megspórolt pénzből kis játékfilmeket raktam össze. Konkrétan a szobámból kezdtem, egyre közelítve a mozivászon felé. Nem vettek fel filmművészeti iskolába. Akkor sértődötten úgy jöttem ki az épületből, hogy azt mondtam magamban: baszódjatok meg! Aztán húsz évembe telt még valóban ezt mondhattam. Érdekes, hogy a Varga Katalin balladája is tulajdonképpen egy bosszútörténet. Mielőtt nagyon elkanyarodnék más felé, szerintem a rendezést tanulni kell, de nem feltétlenül egyetemen.
- Teljes egészében Magyarországon forgatta a filmet. Nemzetközi viszonylatban nem számít költségesnek a film, ezért gondolom rohamtempóban forgattak.
- Huszonnégy napig forgattunk, plusz egy extra napunk volt. Egy vidéki kastélyban, a Kádár-villában forgattuk a legtöbb jelenetet, de a Bükkben és egyéb helyszíneken is voltak forgatások. Magyarország ritka szép hely, vétek lett volna ezt eltitkolni. Sok magyar dolgozott a filmünkben, a hazai terepen mozgás megkönnyítette a munkát. Köszönettel tartozom a film producerének, Kemény Ildikónak, de néhány szereplő mellett a vágó, a látványtervező és a jelmeztervező is magyar volt.
- Van még jövője a művészi erotikus filmeknek A szürke ötven árnyalata körüli felhajtás óta?
- Amikor az 1980-as években felnőttem, nagy siker volt a 9 és 1/2 hét című film Mickey Rourke és Kim Basinger főszereplésével. Ez legalább annyira rossz volt, mint A szürke ötven árnyalata. Minden kornak megvannak a maga botrányfilmjei. Azt persze soha nem lehet tudni, hogy azonos időben készült és hasonló témát érintő filmek közül melyik marad fenn az utókornak.
- Sok egyéb film járta körül azokat a témákat, amelyeket a filmje érint. Tud még valami újat adni a történet?
- Bízom benne! Ahogy említettem, a 70’-es évekbeli zsánerbe szerettem volna helyezni a történetet, de a valós törekvés az volt, hogy a karakterek mögé nézzünk. Szerettem volna leásni a lelkük mélyére, látni őket szex közben, alvás közben, pizsamában vagy éppen fogmosás során. Általános érvényű filmet szerettem volna létrehozni.
- Évek óta Magyarország az otthona. Most elkíséri a filmjét a külföldi bemutatókra, ha nem tévedek.
- Pontosítanék: valamennyire még itt élek, de szeretnék visszaköltözni az Egyesült Királyságba. Angol vagyok, honvágyam van!