- Kripli

Betelefonálós műsor a tévében. Valaki – témájához képest, mintegy mellékesen - azt mondja: nem akartam még nyugdíjba menni, nem akartam még kripli lenni. Mármost kérdés, kripli-e az a két nyolcvan feletti úr, aki néhány éve fizikai Nobel-díjat kapott? Vagy az a százéves angol, aki lefutotta a maratont? Hogy a százkét éves bicikliversenyzőt, és a hatvanegy éves fotómodellt ne is említsük. A hatvanéves lengyel kovácsasszony, aki még mindig veri a vasat, már csak ráadás, a nyolcvanéves virtuóz salsatáncosnő szintén. Persze a példák főként külföldiek. Nálunk ma még bizonyos kor után szinte elvárás a kripliség. Bármit csináltál például korábban, bármilyen szinten, egyformán nyugdíjas vagy a közbeszédben (Bárdolatlan elemek szerint egyenesen nyugger, akinek még a buszbérletén is ott a görnyedt figura bottal.) Belenyugszanak ebbe érett korú polgártársaink közül is sokan, sőt, még terjesztik is. Lépten-nyomon hallani tőlük: nekem már mindegy, csak a gyerekeimnek, unokáimnak legyen jobb. Mondogatják ezt még azok is, akik tudják, hogy a nyugdíjas valójában szabad ember, sőt milliomos. Időmilliomos. Rengeteg szabad idejével azt csinál, amit akar: szépítkezik, tanul, sportol-lásd mint fent. Egyébként pedig kripli akárki lehet. Várakozunk például a buszmegállóban. Pár lépésre -nekem háttal - görnyedt tartású férfi kólás dobozt lóbál. Majd kiissza, és a dobozt a járdára ejti. Másfél méternyire van a szemetes; szegény már addig sem tud elmenni. Most felém fordul, látom az arcát. Húsz év körüli lehet.