bor;fagyálló;

- Brutális: fagyállót öntött a borba, meghalt a tolvaj

Megkezdődött csütörtökön annak a vácszentlászlói férfinak a pere, aki a vád szerint 2013-ban úgy próbálta megakadályozni meggyborának ellopását, hogy fagyállót öntött bele, ezzel azonban egy fiatalember halálát okozta - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője.

A vád szerint 2013 októberének első felében ismeretlenek különböző tárgyakat loptak el az akkor 37 éves vácszentlászlói férfi udvaráról. Mint utóbb kiderült, a későbbi sértett is többször bemászott a kertbe, hogy a pincéből meggybort vigyen el. A vádlott észrevette, hogy dézsmálják a borát, ezért elhatározta: megleckézteti a tolvajt. 2013. október 24-én a benzinkúton öt liter fagyállót vásárolt, amelyből egy-két litert a meggyboros hordóba töltött.

A tolvaj október 25-én ismét lopott a borból, és ismerőseinek is adott belőle. A fagyállótól ketten enyhe lefolyású etilén-glikol-mérgezést szenvedtek. A fiatalember viszont - akiről kiderült, hogy a meggybor után dizájnerdrogot is fogyasztott - súlyos mérgezéssel került kórházba, és pár nap múlva heveny veseelégtelenségben meghalt.

A per első napján a vádirat ismertetése után meghallgatták a vádlottat, aki elismerte a felelősségét, de azt mondta, hogy tehetetlenségében sodródott bele "az egészbe", nem gondolta, hogy a fagyállóval kevert bor akár halált is okozhat - ismertette Koszta János. Hozzátette: a bíróság szerint azonban elég az interneten rákeresni a fagyálló hatásaira ahhoz, hogy bárki tisztában legyen a legsúlyosabb következményekkel is. Emiatt a vádlott cselekménye a vádiratban szereplő, életveszélyt okozó testi sértés helyett akár halált okozó testi sértés vagy minősített emberölés is lehet. Míg az előbbi két bűncselekményért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, addig a minősített emberölés felső büntetési tétele életfogytiglan - mondta Koszta János.

Ötvenkilenc éves korában, hosszú betegség után, csütörtökön elhunyt Pap Vera, a Vígszínház vezető színésznője, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. Pap Verát a Vígszínház saját halottjának tekinti. Mint írják, az egyik legnagyobb magyar színésznőt gyászolja a társulat.