A Szent Sír Bazilikába is betört a 21. század. Azt a Jeruzsálemben járó hívő és hitetlen egyaránt kénytelen volt tudomásul venni, hogy ünnep ide vagy oda, 2015 Húsvétján nem az áhítat csendje üli meg a kereszténység egyik legszentebb helyét. Az idei feltámadás ünnepe inkább az emberek közötti meg nem értést sugallta. A fegyvertelen izraeli rendőrökről hamar kiderült, hogy rendet tartani ugyan képesek, de úrrá lenni a káoszon már kevésbé. A tömeget alulbecsülték, egy időben mintegy 130 ezren zsúfolódtak össze Jézus keresztre feszítésének, feltételezett sírjának és feltámadásának színhelyén. A rend őreinek már az is fejtörést okozott, hogy az óvárosban miképpen terelgessék a világ minden tájáról összesereglett sokaságot, amely a történelmi kapuknál békésen keveredett a pészachi imára a Siratófalhoz igyekvő zsidók negyedmilliós seregletével. A szélesebb sikátorokat egyirányúsították, gyalogosan a szent helyekről könnyen ki lehetett bandukolni, bejutni oda már kevésbé.
A leleményesebbek az etióp keresztényeknek a Szent Sír Bazilika tetejére épített kőkalyibái mellett sikerült aláereszkedniük, a többség az öt perces sétát a sikátorok labirintusában bolyongva jó ha másfél óra alatt abszolválva eljutott a templom déli kapujához. Ott a bejárat melletti falnak támasztva fakeresztek tucatjai várták a szuvenír vadászokat, pedig elmúltak már azok a boldog idők, amikor bárki öt dollárért megvásárolhatta Krisztus keresztfájának hiteles, pecséttel igazolt, eredeti szálkáját. Manapság az a trendi, ha a párok együvé tartozásukat bizonyítandó, egy keresztet vállukra emelnek és csókba forrva bizonyítják, valóban jártak a Golgotán. És mindezt – az ünnepre való tekintettel – ingyen.
A kereszténység sok színű, ezt eddig is tudtuk, és azt is, hogy az áhítat csendje, az intimitás a Szent Sír Bazilikában ismeretlen. Akit – a terelőrácsok keskeny folyosóján – felhajtottak a rendőrök a templom szűkre szabott erkélyére, nem tudták mire vállalkoztak. Onnan kétségtelen kiváló rálátás nyílt Jézus bebalzsamozásának emléket állító, rózsaszín kőlapra, amelyet orosz és ukrán, csipke fejkendős asszonyok bőszen le-le mostak egy-egy koszlott szivaccsal, a mosólé pedig egy kólás palackban alighanem valamelyik novgorodi vagy kijevi pópánál köt majd ki. A látványt jól kiegészítették azok a török fezt viselő, imazászlókat lengető férfiak, akiket az előttük bandukoló, bizánci hitű pátriárkájuk arra kért, készítsenek okos telefonjukkal egy mutatós képet róla. Szolgálatkész honfitársai engedelmeskedtek is, időkorlátok közé szorított énekük alatt szelfik sokaságával örökítették meg egyházuk szolgáját. A példa ragadósra sikeredett, az indiaiak, a római katolikusok, a szír és az egyiptomi keresztények, a koptok zsoltárjaik énekére fittyet hányva a szelfikészítés mestereivé avanzsáltak.
Az örmény szerzetesek szinte kilógtak hittestvéreik sorából, hangos szóval vitatták a húsvét táján mindig felgerjedő vitát: hol is található Jézus sírja? A hittudósok beletörődtek abba, hogy a bazilika barokkos, egy barlangot körülvevő kápolnájában biztosan nem! Sőt, a legújabb fáma szerint a Megváltó túlélte a keresztre feszítést, családot alapított Mária Magdolnával, gyermekei is születtek. Egyes tudósok szerint ezt a testvére leszármazottaitól nyert DNS-minta igazolni látszik. De ez már egy másik történet lehetne.
