Felvetem neki, hogy írassa rám a cégeit. Na jó, ha mindet nem is, egyet-kettőt talán szívesen átvennék tőle. Látok bennük fantáziát. Ahogyan olvasom a hírekben, a most hatalmon lévő maffiakormány gyakorlatától ez a dolog nem is állhat olyan nagyon távol. Ha Orgován Béla meg tudta kapni a Szijjártó-haver Tarsoly Csaba milliárdos cégeinek vezérigazgató székét pusztán azért, mert látott fantáziát a dologban, nekem miért ne sikerülhetne?
Van egy kis szépséghibája a dolognak: nem vagyok büntetett előéletű, és talán az iskolapadokat is egy kicsivel többet koptattam, mint közmunkás barátunk. A mai világban a túlképzettség sem feltétlenül jó ajánlólevél. Talán a felcsúti gázszerelő mester sem venné jó néven, ha mindenféle diplomával a zsebemben elkezdenék ügyködni a cégeiben, mert még a végén féltékenykedni kezdene rám, és abból semmi jó nem sülne ki.
Akár azt is feltételezné rólam, hogy elkezdek kíváncsiskodni, és mint vezérigazgató belenézek a könyvelésbe. Elkezdek okoskodni, kutakodni, aztán még képes vagyok és véletlenül találok egy „elfelejtett” milliárdocskát a kassza valamelyik zugában, vagy – de erre már gondolni sem merek – kiderül, hogy a legközelebbi barátok közül kinek, mennyivel támogatta meg a családi számláját azokból a befolyt közbeszerzési pénzekből, amelyek, mint holmi luftballont, egy-két év alatt olyan nagyra fújták a vállalkozásait.
De szívesen megígérem Mészáros úrnak, hogy semmi ilyet nem teszek. Még a könyvelési részleg közelébe sem megyek. Csak hadd legyek vezérigazgató. Hátha megtanulhatom mellette, hogyan kell ebben a maffiavilágban érvényesülni.
Még ma fel is hívom az ügyben...
