6.oldal;Fidesz;védekezés;populizmus;

- A védekező Fidesz

A Fideszt habitusa miatt hajlamos az ember támadó stílusú pártnak tartani. Itt is volt szó erről, akkor az "erőszakos" kifejezést használtuk. Mindeközben gyanítható, hogy a párt sikereit nem ez, hanem inkább a védelemre berendezkedő politika adta. A Fidesz mindig ad arra, hogy felhozható legyen mellette valami, ami megvédi. Ezek általában populista panelek az emberekről, a magyarokról, a magyarságról, a szuverenitásról, a családról. A szavazók a Fideszről is kaphattak negatív infókat, csak azokhoz hozzá tudtak csapni pozitív, erős "de legalább" érveket, és így már szavazhattak is a pártra. Például: ezek is lopnak, de legalább magyar kézbe kerül, ezek is csalnak, de legalább hatékonyak, ezek is torzítják a demokráciát, de legalább adnak az emberek szavára, ezek is követnek el hibákat, de legalább csinálnak valamit, ezek is európéerek, de legalább hisznek a nemzeti önrendelkezésben, és így tovább. A Fideszt nem konkrét politikai tervei, hanem ezek a "delegalábbok" segítették hatalomba, és szinte csak ezek legutóbb. Persze a Fidesz éveken keresztül gondoskodott is arról a légkörről, amiben a delegalábokkal lehet hatalomra jutni.(...) Ha a Jobbik tovább erősödne, akkor a jelenleg megtépázott nimbuszú Fidesz mellett újabb delegalább-érv tűnne fel. Az viszont csak mozdítana a mérlegen, mert ma épp a Jobbik a delegalább-érvek legfőbb kedvezményezettje.

Koholt vádak alapján, koncepciós perben ítélnek börtönbüntetésre egy orvosprofesszort, Schnitzler A Bernhardi-ügy című drámájában, a háttérben ott az antiszemitizmus, és a politikai érdek. A darabot az Örkény Színház mutatta be, Ascher Tamás rendezésében.