„Nagy örömmel utazunk Kazahsztánba. Az Európai Unióban politikai értelemben egyenrangú partnerként kezelnek minket, de az eredetünk szerint ott mi idegenek vagyunk. Amikor Brüsszelbe utazunk, nincsenek ott rokonaink. Viszont amikor Kazahsztánba jövünk, itt rokonokat találunk. Eléggé furcsa érzés, hogy az embernek keletre kell utaznia, hogy otthon érezze magát. Ezért mindig nagy örömmel utazik Önökhöz a magyar delegáció.”
Ezeket a szavakat tudta mondani a miniszterelnökünk Kazahsztánban. Hogy milyen ihletett állapot szükségeltetik az ilyen mondatok kitaláláshoz, ahhoz az én tudásom kevés. Nyilván ennek az eredetileg oroszból visszafordított szövegnek is lesz egyfajta magyarázata, Havasi Bertalan, ha nem vág pofán, vagy nem lök föl és nem oktat ki, akkor ad majd rá valamilyen indokot. Olyasvalamit, hogy a miniszterelnök pontosan fogalmazott, nem tagadta meg az Uniót, pusztán a barátságáról biztosította az Európában azért nem annyira elfogadott kazah vezetőt. De az is lehet, hogy semmit nem mond, mert nincs itt mit megmagyarázni. Hiszen tudjuk, ha Orbán összetéveszti az időpontokat, akkor is helyesen beszél, ha lányként szónokol fiúkról, akkor sem téved, szóval a magyar kormányfő mindenképpen tévedhetetlen, mindenhez értő személyiség.
Legyen így, de azért engedtessék meg - talán még lehet – gondolkodni egy kicsinykét ezeken a friss kijelentéseken. Azt még csak-csak tudomásul vesszük, hogy Orbán Viktor szívesen utazik Kazahsztánba, ez szíve-joga. Azt már egy kicsit furcsállni lehet, hogy száztagú küldöttséget vezet ebbe a nem-demokratikus berendezkedésű országba, de ha így tesz, hát legyen ott Mészáros Lőrinc és neje is. Az megint csak az elfogadható kategóriába tartozik, ha ő úgy érzi, hogy abban az országban rokonokra talál; az ember nem válogathatja meg a rokonait. De azt, hogy nekünk Keletre kell utaznunk ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat, mert Brüsszelben, az Európai Unióban mi – az eredetünk szerint – idegenek vagyunk, hadd utasítsuk már vissza. És hadd kérjük, hogy ezt csak egyes szám első személyben fogalmazza meg a miniszterelnök. Olcsó poén lenne ideírni: mi azt sem bánnánk, ha azt választaná saját otthonának, mi pedig – ha lehet – maradnánk Európában.
Európánál, Brüsszelnél.
