Balaton;NAV;

- Eltitkolt bevétel: több millióval bírságolták a balatoni szállodát

Jelentős összegű eltitkolt bevételt állapítottak meg egy Balaton-parti bérelt szálloda ellenőrzése során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Somogy megyei revizorai, ezért több mint 5 millió forint bírságot és pótlékot szabtak ki - közölte Poszovácz Gabriella, a somogyi adóigazgatóság sajtóreferense hétfőn.

A NAV által vizsgált cég bérbe vett a Balaton partján egy szállodát a hozzá tartozó földterülettel, berendezési és felszerelési tárgyakkal együtt. A társaság a szálloda működtetéséhez nem rendelkezett elég alkalmazottal, ezért alvállalkozó segítéségét vette igénybe.

Mivel az ellenőrzés során az alvállalkozó nem adott át iratokat, a revizorok becsléssel állapították meg a forgalmat a vendéglista, a két cég közötti elszámolási lista, valamint az interneten közzétett árak alapján. A vendéglista alapján az adóhivatal megkereste az üdülési csekk kibocsátóját és az internetes foglalási rendszer üzemeltetőjét is. A rendelkezésre álló adatok segítéségével nyilatkoztatták a vendégeket, hogy mikor, hány fővel és mennyiért béreltek szobát. A begyűjtött adatok szerint a társaságnak kétszer akkora bevételt kellett volna elérnie, mint amennyit a könyveiben kimutatott, illetve mint amiről számlákat állított ki. Az adóhivatal jelentős összegű bevétel eltitkolást, a bizonylatkiadás elmulasztását, a számviteli szabályok megsértését, és csaknem 3 millió forint adókülönbözetet állapított meg, amin felül 2,5 millió forint összegű bírságot és pótlékot szabott ki.

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban, a csődör, amely a gondozóitól a Szulejmán nevet kapta, hamar lábra állt, és a látogatók is megfigyelhetik – közölte Veprik Róbert igazgató.