Meglepetés ez, hiszen Pesti István, a séf, csak ősz óta irányítja ott a konyhai hadműveleteket. Korábban Bruno&Bruno névre hallgatott a hely, nem ment túl jól, ezért is cserélt gazdát. És a Tanti is küzdött eddig vendéggondokkal, ami Budán, és különösen ott, a Hegyvidéken nem ritkaság. Az ebédidőszak már egészen jól ment, a vacsora kevéssé. De majd most! Állítólag a hír hallatán már tegnap estére zsúfolásig telt az étterem, a Michelin csillag ugyanis akkora rang, hogy az már varázserő.
Amikor tavaly a Borkonyha megkapta, pillanatok alatt több hétre előre betelt az előrendelési naptár, így törzsvendégek szorultak ki. Az első fecske a Costes és a második, az Onyx fine dining kategóriába tartozik, a Borkonyha az olcsóbb, egyszerűbb, de nagyon ízletes bisztró.
Pesti István viszont, aki a Babelben már igencsak nevet szerzett magának, azt mondta ő a Tantit a régi, szép emlékezetű, nálunk egykor leginkább honos vendéglő kategóriájába sorolja. Ahol nem túl bonyolítottak az ételek, de azért nem is pofonegyszerűek, visszaidézik a hagyományos ízeket, ugyanakkor elkészítésükhöz használják a korszerű technikát, és a szabadon engedett fantáziát.
A Michelin csillagot a világot inkognitóban járó tesztelők ítélik oda, ha esélyes egy hely, többször is felkeresik. A csillag el is veszíthető, ha a továbbra is járó tesztelők, úgy ítélik, hogy romlott a színvonal. Ha a séf változik, automatikusan elvész a csillag, ami így tényleg a magas minőség garanciája, és mivel a gasztronómia szorosan hozzátartozik a kultúrához, egy-egy ország kulturális elismerése is.
(A Tantiról szóló írásunkat az online kiadásunkban olvashatják.)
