A dolgozat szerint a jelenlegi magyar felsőoktatás - annak ellenére, hogy az elmúlt negyed században jelentős, pozitív irányú átalakuláson ment keresztül - több sebből vérzik. A koncepció meg nem nevezett kidolgozói úgy vélik, hogy napjaink felsőoktatási rendszere "alacsony hatékonysággal" működik: romlott az egyetemek és főiskolák társadalmi megítélése, pazarló intézményrendszer alakult ki, csökkent a hallgatók és az oktatók teljesítménye, ebből fakadóan a diplomák "alkalmanként értéktelenek" lehetnek - s mindez magával vonta a felsőoktatás "minőségi fejlesztésének" igényét. A szövegben találkozhatunk az Orbán-kormány már jól ismert aggodalmaival is, amelyek szerint túltermelés van diplomásokból, éppen ezért szükség lenne arra, hogy az egyetemek szem előtt tartsák és kiszolgálják a munkaerőpiac valós igényeit is.
Nem titkolt cél, hogy amint lehet, csökkenteni kell a felsőoktatásba bejutó hallgatók számát - ezt a lemorzsolódás csökkentésének igényével magyarázzák. Ehhez emelnék a bemeneti követelményeket, s olyan ponthatárokat húznának meg, amelyeket csak azok a leendő hallgatók lennének képesek elérni, akik valószínűsíthetően be is fejezik tanulmányaikat. "Céljaink ambiciózusak, ugyanakkor világosak: munkaalapú társadalom, ahol a gazdaság húzóereje az egyre növekvő arányban hazai tulajdonú termelés, szervezőereje a felsőoktatási intézmények köré épülő innovációs hálózat. Feladatunk pedig nem más, mint az átalakulóban lévő, gazdaságról való közgondolkodás elveinek felsőoktatásba való átvezetése" - írják. Ennek fényében átstrukturálnák a képzési programokat, hogy mindenki "a képességeinek és lehetőségeinek megfelelő, a munkaerőpiacon értékes" tudásra tegyen szert, valamint gyakorlat- és hallgatói munkavégzés-központúvá tennék a felsőoktatásban használt oktatásmódszertant.
Nincs is mit csodálni azon, hogy az Orbán-rezsim anonim szakmai gárdája a "munkaalapú társadalom" homályos ideológiája alá rendeli az egyetemi, főiskolai képzést. Vízióik szerint a magyar felsőoktatás 2030-ban a következőképpen fog kinézni: az intézmények viszonyrendszerét az együttműködés és a képzések közötti verseny fogja jellemzi, a hallgatókkal szemben támasztott magasabb elvárásoknak ekkorra már létjogosultsága lesz, természetesnek számít majd a hallgatók - akik "keményebben dolgoznak, energiában és anyagiakban is nagyobb erőfeszítéseket tesznek" - képességeinek megfelelő differenciálás. A stratégia kidolgozói ugyanakkor emlékeztetnek: minőségi felsőoktatás természetesen csak egy jó köznevelésre épülhet fel.
A hatalom gondolkodása már régóta nyilvánvaló e téren, a gimnáziumi férőhelyek szándékolt csökkentésével, a középiskolai felvételik szigorításával továbbra is azon az állásponton vannak, hogy a gyermekeik képességeivel kapcsolatban nyilvánvalóan elfogult szülők véleményével ellentétben nem kell mindenkinek gimnáziumban tovább tanulni, nem kell mindenkinek érettségi, sőt diploma sem - éppen ezért a rostát már általános iskola végén be kell vezetni, már itt meg kell próbálni kiszűrni az elitképzés követelményeinek megfelelő és az arra méltatlan nebulókat. Emlékezetes: a felsőoktatási koncepció egyik korábbi verzióját a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói is élesen bírálták, "Az érettségi védelmében" című tanulmányukban kijelentették: "a tervezett reformok a többre és jobbra törekvő családok százezreit fosztanák meg az anyagi boldogulás és a munkában való kiteljesedés lehetőségétől".
A hatalom álláspontja mit sem változott, sőt amint azt a Magyar Nemzet megírta, a kormány általános iskola hetedik osztályában kompetenciateszttel segítené a bizonytalan diákokat, akik önmaguk nyilván - sőt, még saját tanáraik sem - képesek felmérni képességeiket, ezért szükséges az állami iránymutatás. A Nemzetgazdasági Minisztérium nem cáfolta egyértelműen a híreket, ám hangsúlyozta: a kompetenciatesztről még nem született döntés, és a diákok a felmérés eredményeitől függetlenül szabadon dönthetnek majd a pályaválasztásról. Nyilvánvaló: az állam ebben a tekintetben félig-meddig közvetett módin igyekszik beleszólni a gyerekek és szüleik döntésébe, amelyekre az eredmények minden bizonnyal hatással lesznek. Az ilyen ötletek Szüdi János oktatási szakértő szerint is aggályosak, csupán eszközként szolgálnak arra, hogy inkább a szakképzés felé irányítsák a fiatalokat. Lovász László, az MTA elnöke a Heteknek adott interjújában arra figyelmeztetett: "ha valóban leszűkítik az érettségizők, illetve a felsőoktatásba felvettek számát, akkor nagyon sok tehetséges fiatal kiszorul a felsőoktatásból, és az egyetemi elitképzésnek is jóval kisebb lesz a merítése". A kormány gondolkodásában azonban ez a figyelmeztetés sokkal inkább elérendő célként jelenik meg.
Nem véletlen, hogy az új felsőoktatási koncepció teljes egészében az elitképzésről szól, mert a színvonalas egyetemi oktatás az orbáni Magyarországon csak a legkiváltságosabbak privilégiuma lesz. A felsőoktatási propagandaszövegben több helyen is megjelenik "a magasabb beiskolázási követelményeket teljesítők" vagy "a legkiválóbbak" megnevezés, a kormány álmai szerint 2030-ban "ezek a hallgatók lesznek a jövő újítói és vállalkozói naprakész műszaki ismeretekkel, üzleti és analitikus készségekkel egyaránt felvértezve". A szuperhallgatók dolgát azzal könnyítenék, hogy az intézményeket "határozott képzési profillal" vérteznék fel, vagyis lennének intézmények, amelyek a szakképzésekre és alapképzésekre fókuszálnak, mások egy-két területre koncentrálva "kemény kihívást, rengeteg pluszmunkát jelentő duális képzéseket" ajánlanak, megint mások "akadémiai típusú programokat és életpályát kínálnak" - természetesen csak a "legkiválóbb fiataloknak", akik ezáltal majd tudhatják, "melyik intézményben, mit érdemes tanulni".
A felsőoktatási intézmények "munkamegosztásával" a kormány szerint megszűnne a "felesleges rivalizálás", és előtérbe lépne a "képzések közötti egészséges verseny". Kenesei István szegedi egyetemi tanár az Élet és Irodalomban mindezzel kapcsolatban a következőket írta: "tegyük félre ósdi felfogásunkat az egyetemről, amely a tudás összességét hivatott nyújtani (vö. "univerzitás"), valamint kételyünket, hogy vajon hogy is lesz itt verseny, ha mindenki másfajta képzést művel, és hagyjuk, hogy meglegyintsen az 1950‑es évek hideg szele, amely a központi (és "ágazati") tervezés és irányítás s nem kevésbé a kollektivizmus mindenhatóságát fútta szerteszéjjel akkoriban az országban - tudjuk, milyen eredménnyel".
"Speciális beavatkozást" igénylő területek
A stratégia szerint a társadalom- és bölcsészettudományokban nincs szükség különösebb átalakításra - a koncepció korábbi változataiban ezeket a területeket még csak nem is említették - ám "speciális beavatkozást igényelnek az orvos- és egészségügyi képzések, a természettudományos, műszaki és informatikai képzések, a gazdaságtudomány, valamint az agrár- és pedagógusképzés. Bár az orvosképzést a magyar felsőoktatás sikerágazatának tartják, kiemelik: a szomszédos országokban olcsóbb orvosképzést kínálnak az egyetemek, így nő a konkurencia, ezért mihamarabb fejleszteni kell az oktatás színvonalát, személyi és tárgyi feltételeit is a területen.
A természettudományos képzésekkel kapcsolatban azt írják, ha minden marad a régiben, még a szomszédos országok is megelőznek minket: több oktatóra, lendületes kutatócsoportokra és minőségbiztosításra van szükség. A kormány szerint a területen a bejutáshoz szükséges pontszámok is alacsonyak: túl könnyű bejutni a szakokra, ennek következtében nagy a lemorzsolódás aránya. Mint írják, ezzel "pazarlódnak az állami erőforrások is, és elvonjuk a munkaerőt olyan területektől, ahol ezek a diákok hasznos polgárai lehetnének a társadalomnak" - írják. A gazdaságtudományi képzéseken minimálisra csökkentenék az államilag finanszírozott hallgatók számát, a kormány álláspontja szerint ugyanis "a demográfiai változások, valamint a hallgatók nemzetközi migrációjának erősödése alapvetően a hazai felsőoktatás iránti kereslet csökkenését vetíti előre". Az agrárképzést ugyanakkor népszerűbbé tennék, hiszen "történelmünk sikeres időszakaiban mindig fontos szerepe volt az agráriumnak, jelenleg azonban az itt foglalkoztatottak korösszetétele és képzettségi szintje is elmarad a többi ágazatban elvárt szinttől", ráadásul jelenleg szerintük az agrár-felsőoktatásba jelentkezők száma nagyjából fele a szükségesnek, az agrármérnöki rendszer pedig nem felel meg a XXI. századi elvárásoknak.
