Klinger január közepén érkezett az Egyesült Államokba, ahol tanítani akart. Nem egészen két héttel később azonban megölték. A történészhez hasonlóan szintén horvát gyökerekkel rendelkező Alexander Bonich később bevallotta: ő húzta meg a ravaszt, s gyilkolta meg Klingert. Bár eredetileg jó viszonyban voltak, olyannyira, hogy Klinger tőle bérelte amerikai lakását, egy ingatlanügyi vita miatt Bonich végzett vele.
Valóban ez állt volna a dráma hátterében? Horvátországban egyesek úgy vélik, ez csak fedősztori. A hét nyelven, köztük magyarul is kiválóan beszélt Klingert, aki egyebek mellett a budapesti CEU-n is diplomát szerzett, ugyanis a Tito-éra egyik leghozzáértőbb kutatójaként ismerték. Bár időnként hajlamos volt merész következtetéseket levonni, azt senki sem vonhatta kétségbe, hogy kivételes kutatómunkát végzett, elképesztő dokumentummennyiséget gyűjtött össze a partizánok nácik elleni háborújától Tito és Sztálin szakításán keresztül egészen az elnök 1980-ban bekövetkezett haláláig.
Egyebek mellett azt írta, hogy Tito becsapta Churchillt és Sztálint, így felépíthette saját kommunista birodalmát. Könyvben ecsetelte a jugoszláv titkosrendőrség, az Udba rémtetteit, ez a műve több nyelven is megjelent. Részletesen elemezte, hogy az Udba szervezeti felépítése miként változott a kilencvenes évek délszláv háborúi után.
Bár az amerikai rendőrség szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy Klingerrel nem az Udba ma is szorgos ügynökei végeztek, sokan továbbra is csak az összeesküvés elméleteknek hisznek. Abból indulnak ki, hogy a történész több művében is azt állította: valójában ma is Tito szellemi örökösei irányítják a jugoszláv utódállamokat. Ezért nem is kedvelték különösebben Belgrádtól Zágrábig, így egyesek azzal érvelnek, hogy ezzel aláírta halálos ítéletét, s úgy végezte, mint sok emigráns ellenzéki a Tito-érában.
Az Udbáról sokan ma is csak halkan mernek beszélni a volt Jugoszlávia területén. Mintha valamilyen misztikus szervezetről lenne szó, amely ma is mindenkiről mindent tud. Ez persze azért erőteljes túlzás, de az biztos, hogy kiválóan megszervezett titkosszolgálat volt, amely külföldön is kiterjedt tevékenységet folytatott, s ügynökei számos gyilkosságot hajtottak végre az ország határain túl is. Az Udbát, azaz az Állambiztonsági Igazgatóságot 1946-ban alapították meg a partizánok Népvédelmi Osztályának (OZNA) újraszervezésével.
Klinger meggyilkolását azért is tartják gyanúsnak egyesek, mert egykor az Udba külföldi ügynökeinek célkeresztjébe elsősorban horvátok kerültek. A gyilkosokat nagyon jól védték, s nemcsak Jugoszláviában, az állam felbomlását követően is. Amikor egy személyről bebizonyosodott, hogy szerepe volt a merényletekben, a volt jugoszláv tagköztársaságokban az igazságszolgáltatás malmai nagyon is lelassultak. Ezzel pedig sokan alátámasztva látják Klinger azon tézisét, amely szerint a régi sötét erők továbbra is meghatározó szerepet játszanak a balkáni országok életében.
A Slobodna Dalmacija egy 2010-ben megjelent cikkében azt írta, hogy az UDBA összesen 69 személlyel végzett külföldön. Belgrád azoktól a személyektől akart megszabadulni, akik Tito Jugoszláviája ellen folytattak propagandatevékenységet. Különösen az ausztriai és németországi disszidenseket fenyegette veszély. Bár ezekről a megrendelt gyilkosságokról a Nyugat, így Bonn és Bécs is tudott, mindkét ország minél jobb kapcsolatokra törekedett Belgráddal, részben politikai, részben a sok jugoszláv vendégmunkás miatt. A titkosszolgálat módszereit mindenesetre a hetvenes években ugyanaz a brutalitás jellemezte, mint harminc évvel korábban.
Az Udba által elkövetett legismertebb politikai gyilkosság 1978-ban, Párizsban történt, amikor az ismert délszláv értelmiségit, Bruno Busicot, a „horvát tavasz” nevű függetlenségi mozgalom egyik képviselőjét gyilkolták meg. 1975-ben hagyta el Jugoszláviát, sokat utazott Európában. Az Új Horvátország nevű emigráns lap szerzője volt egészen haláláig. 1999-ben tartották horvátországi újratemetését.
Hogy az Udba mennyire rettegett szervezet volt Nyugaton, mi sem bizonyítja jobban, hogy 1970-1989 között csak Németország területén 22 horvátot gyilkoltak meg munkatársai, s az ügyek nagy része homályban is maradt. Ezeket a gyilkosságokat állítólag személyesen maga Tito rendelte meg, haláláig legalábbis. 1980 májusa után aztán a horvát kommunista vezetéssel egyeztették a „terrorlistát”. A horvát disszidensek megölését az 1945-ben született Josip Perkovic szervezte meg.
Busic megölése mellett óriási visszhangot keltett egy 1983-as gyilkosság, ami Németország területén történt. Miután bebizonyosodott, hogy emögött is Perkovic állt, Berlin 2005-ben elfogatóparancsot adott ki ellene. Stjepan Djurekovicot ölték meg, aki 200 millió dollárt sikkasztott el az INA horvát olajcégtől, s a pénzzel Németországba szökött. Itt helyi horvát emigráns csoportokkal került kapcsolatba, s külföldre szakadt honfitársai védelmét remélte. Írónak állt, jugoszláv- és kommunistaellenes pamfleteket jelentetett meg.
Perkovic azonban végzett a férfival, így Németország egyik legkeresettebb bűnözőjévé vált: a német szövetségi bűnügyi hivatal 12 ezer eurót ígért a nyomravezetőnek. Perkovic sokáig Eszéken ténykedett, majd Jugoszlávia szétesése előtt 1990-ig ő volt az Udba utolsó vezetője. Ezzel egy időben a horvát titkosszolgálatot, az Állambiztonsági Szolgálatot (SDS) is ő irányította. Ez a szervezet elsősorban külföldre szökött horvát ellenzékiek felkutatásával foglalatoskodott.
Perkovic ellen 2009-ben írtak ki nemzetközi elfogatóparancsot. Rajta kívül pedig az Udba más korábbi munkatársai is felkerültek a körözöttek listájára. A német hatóságok attól tartottak, hogy Perkovic el akar szökni Horvátországból, ezért 2011-ben azt követelték Zágrábtól, részletes tájékoztatást adjon a férfi hollétéről. Ez azonban nem történt meg. A volt titkosszolgálati vezetőt védett személynek minősítették hazájában.
Bár Horvátország az uniós csatlakozással kötelezettséget vállalt arra, hogy a múlt bűneinek feltárásában is együttműködik a nemzetközi büntetőszervekkel és az igazságszolgáltatással, Perkovic ügyében csak uniós fenyegetésre volt hajlandó lépni: 2014. január elsején szolgáltatták ki Németországnak, egy másik volt titkosszolgálati vezetőt, Zdravko Mustacot pedig január 24-én. Perük még ugyanezen év októberében kezdődött meg, ítélethirdetés azonban egyelőre nem született, de mindkettőjüket életfogytiglani börtönbüntetéssel sújthatják.
Bár Klingert aligha az Udba ügynökei ölték meg, amíg a jugoszláv utódállamok nem néznek őszintén szembe a múlttal, addig biztosan kísért a titói éra politikai gyilkosságainak szelleme.