A tények fölidézése szinte kerek történetet ad ki a gyilkosságok gondos előkészítéséről. A párizsi merénylet előtt csaknem két héttel Hayat Boumeddiene, Coulibaly ifjú felesége, már úton volt Szíria felé, mielőtt a férje a kóser boltban gyilkolt volna. Egyik ismerőse, az észak-afrikai gyökerekkel rendelkező, de francia állampolgárságú Mahdi Belhoucine kísérte. „Mama, papa, ne nyugtalankodjatok, úton vagyunk a kalifátushoz. Olyan országban akarok élni, amelyet a vérbosszú törvénye igazgat, és nem emberek fabrikálta szabályok” – üzenték haza mobiltelefonjukon. A készülék vibrálására a legfiatalabb, tizenkilenc éves Belhoucine ébredt föl, ő riasztotta a szülőket.
Amikor a kóser étteremben gyilkoló mali férjet leterítették a biztonságiak, az „özvegy” már hetedhét határon túl járt. De mit lehet tudni a Belhoucine családról? Ifjú tagjait „radikális muzulmánokként” ismerték. Mahdi Belhoucine testvérét, a kiváló bányamérnök hírében álló Mohamedet 2010-ben jogerősen kétesztendei börtönbüntetésre ítélték, mert az afgán-pakisztáni frontvonalnál dzsihadisták szökését szervezte még. Nagybátyja vallotta róla, hogy Szíriában és Irakban egyetértett a „kalifátus megszervezésével”, mindig aktív harcos volt.
A Belhoucine család igen kiterjedt, több tagjuk is csatlakozni kívánt a dzsihadista Iszlám Állam hadseregébe. Az egyik Belhoucine-fiú tavaly még jelen volt Coulibaly és Hayat Boumedienne vallási egybekelésén, s a lakomán is. Coulybalyék tehát közel álltak a Belhoucine-famíliához. A mali származású férfi - két nappal a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni lövöldözést követően - egyedül hajtotta végre tettét a párizsi kóser étteremben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a terrorakció előkészítésében felesége ne segédkezett volna neki.
Utóbb kiderült, hogy a menyecske alaposan kivette részét a merénylet technikai előkészületeiből. Semmit nem bíztak a véletlenre. Kitudódott például, hogy Hayat álcázásul hamar megvált burkájától, a moszlim női viselettől, s ifjú francia divathölgy álcájába öltözött. Elhajította mobiltelefonját is. Tavaly szeptemberben 27 ezer euró hitelre kicsiny Mini Cooper kocsit vett hamis papírokkal, az autócskát aztán Belgiumban fegyverekre cserélték párjával.
Amint a menyecske megérkezett úticéljához, már februárban „interjút” adott a Dar-el Islam magazinnak, az Iszlám Állam francia nyelvű „hivatalos lapjának”, és ebben a szövegben üzente haza, hogy teljesen egyetértett férje gyilkosságaival, ő maga pedig „ég a vágytól, hogy végre harcolhasson Allah ellenségei ellen”. Ha bármiben is vétett volna, „a próféta irgalmazzon neki”.
A téma hetek, idestova hónapok múltán is változatlanul azért vezető anyaguk a mértékadó párizsi lapoknak, mert mindinkább társadalmi méretű jelenség húzódik meg mögötte. A Le Monde a minap azzal a föltűnő címmel közölt összefoglalót, hogy a Charlie Hebdo elleni merényletet követően Franciaországban „ezer és ezer új ábrázattal bukkan föl a dzsihadizmus”, a harcos iszlám mozgalom.
A szélsőségek járványa sok fiatalt fertőz meg. Az egyik Eure megyei falucska háromezer lakója, egy csinos kiskertes otthont figyel, ahonnan Irakba vagy Szíriába készül egy jóképű fiatalember. Győzködik őt (név szerint Maxime Hauchard huszonkét éves ifjút), édesanyja segítségével is, hogy maradjon veszteg, ne akarja eltékozolni az életét ilyen kétes ügyért. S ez csak egy példa a sok közül. A párizsi belügyminisztérium adatai szerint már 82 embert ölt meg az a több száz francia állampolgár, akik úgy vélték, hogy „ott a helyük” az iraki-szíriai harcmezőkön.
Eddig háromszázötvenen jelezték, hogy távozni szándékoznak, viszont 250-en vannak azok is, akik már ott jártak, de a látottak alapján inkább hazakészülnek. Bürokraták úgy kalkulálták, hogy fejenként mintegy húsz köztisztviselőre volna szükség az összes önjelölt lebeszélésére, éjjel-nappal fáradhatatlanul a nyomukban kellene járni. Reménytelen feladat. Francia állampolgárokról van szó, gyakran szunnita muzulmánokról, a bevándorlók második-harmadik nemzedékéről.
Érdekes jelenség, hogy a többségük, úgy 60 százalékuk „önmagát radikalizálja”, nem mások hatására cselekszik, közülük negyven százalékra tehető azoknak az aránya, akik valamilyen mértékben rovott múltúak. Jobbára jelentéktelen cselekedetekért, nem is igazán erőszakért, hanem enyhébb betörési kísérletekért tartóztatták le őket. Sokan közülük nem is muzulmánként születettek, később tértek át a hitre.
Többen mostanában szánták rá magukat arra, hogy arabul kezdjenek el tanulni, néha nagy titokban, főként az ifjabbak. Mindössze harminc százalékra tehető azoknak az aránya, akik családostól kelnének útra. Furcsának tűnhet föl, de kis számban akadnak olyanok is, akik a zsidó hitről térnének át. Mindenesetre, ha nem is tragikus mértékben, de Franciaországban január kilencedike óta ilyen társadalmi jelenséggel is szembe kell nézni.
