"Sötétedni" látszik a televízió képernyője. A csatornák ádáz, olykor már hátborzongató küzdelmet folytatnak a Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER). Egyik oldalon nagyszerű, diadalittas kormányzati győzelmi jelentésekről szólnak a közmédia műsorai, csupa felsőfokú jelzővel illetik szeretett vezérünk újabb és újabb lépéseit, a másik oldalon, a kisebbségbe került platformok cáfolni igyekeznek, de legalább is vitatkozni próbálnak, lehetőségeikhez képest árnyalják a médiafogyasztó elé kerülő kínálatot. Mert mondani sem kell, az ellenvéleményeknek egyáltalán nincs helyük! Az akol melege lojalitásra, mi több, szervilitásra kényszeríti a kormány szájízének engedelmeskedő médiumokat, a hatalmon kívül rekedő, sokat gyalázott civilek százezreinek, millióinak megszólalási lehetőség is alig jut.
Hol van az elfogult közmédia uralta, egysíkú tájékoztatás alagútjának vége? Vannak, akik már látni vélik, de ez szerintem aligha több, mint érzéki csalódás. A közmédiát irányító, annak felügyeletét gyakorló, a kormányzatnak alárendelt Médiatanács (MT), valamint a Médiaszolgáltatás-támogató- és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 2014-hez képest az idén több, mint 10 százalékkal több pénzt, megközelítőleg 80 milliárd forint működési forrást kapott a kormányzat büdzséjéből, s ez a szám önmagáért beszél.
Kérdés csak az, mire fordítják majd ezeket a súlyos milliárdokat ? Aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy ennek a pénznek a java a jól megfizetett külső megrendelésű műsorok révén a kormányhoz közelálló beszállítók zsebébe vándorol majd. A média-gazdaságtannal foglalkozó kutatók pontosan kimutatták, hogy egyetlen műsorperc a tartalomszolgáltatónak – produkciótól függően – 3 ezertől 30 ezer forint közötti összegbe kerül, de az olyan kedvelt műsorok, mint amilyen például a „Magyarország szeretlek” és az ehhez hasonlók „minden pénzt megérnek” a csatornának.
A televíziók menedzsmentjének mindennél fontosabb és nyilvánvaló érdeke a minél magasabb nézettségi és tetszési index kimutatása. A hirdetőket, köztük az állami reklám pénzek gazdáit is ezek a számok vonzzák, ezért aztán a csatornák akár némi manipulációra is hajlandóak. A versenypálya e téren is "lejtős": minden eszközt megkapnak a népkábító közmédiumok, és semmit a rajtuk kívül állók.
Napjainkban tehát a sajtószabadság különös értelmezésének lehetünk tanúi. Anélkül, hogy górcső alá vennénk a magyar televíziózás jövőbeni struktúráját, megállapítható: az "államosítás" ezen a téren is hamarosan befejeződik. Az MTV rövidesen öt csatornán kívánja kiszolgálni a nemzet "médiaéhségét", miközben a kormányzat legalább ennyi energiát fektet más, kritikus felületek tönkretételére, illetve elvtelen alkukba bocsátkozik a hatalommal ellenszegülők elcsendesítésére. Tudható, de legalább is sejthető a szándék: a dicsőítőket pajzsra emelni, a bírálókat elnémítani.
Hogy megtehessék, arra van esély, hiszen a nem kormány által pénzelt hazai sajtó anyagi bázisa meglehetősen szegényes. Még ebben a kiszolgáltatott helyzetben is a média akkor követi el a legnagyobb hibát, ha nem bírál, nem ellenőriz, hanem behódol a hatalomnak. Ezzel ugyanis utat nyithat egy nem kívánatos diktatórikus berendezkedésnek.
