RMDSZ;Markó Attila;

- Nem körözik a korrupcióval vádolt politikust

Eddig nem adtak ki európai elfogató parancsot az állítólag Magyarországon tartózkodó Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője ellen, akinek az őrizetbe vételéhez tavaly decemberben hozzájárult a bukaresti képviselőház - mutatott rá hétfői közleményében a román külügyminisztérium.

A tárca Bogdan Diaconu független képviselő interpellációjára válaszolt, aki azt akarta tudni: milyen lépéseket tesz a román diplomácia a "súlyos korrupciós cselekményekkel" gyanúsított, Magyarország által "bújtatott" közszereplő kiadatása érdekében. Markó Attilát tavaly három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt, most pedig egy másik restitúciós ügyben gyanúsítják visszaéléssel.

Az RMDSZ képviselője a második üggyel kapcsolatban rámutatott: egy olyan döntés miatt emeltek vádat a restitúciós testület többi tagja ellen, amelyben ő nem vett részt, hiszen azon a napon, 2011. március 15-én, a magyar nemzeti ünnep brassói rendezvényein tartózkodott. Markó érthetetlennek minősítette, miért késlekedik a korrupcióellenes ügyészség (DNA) ejteni az ellene felhozott vádakat, és beismerni azt, hogy alaptalanul keverte gyanúba. A képviselő egy decemberi blogbejegyzésben közölte, hogy a "Mikó-perben hozott igazságtalan ítélet" és "újabb alaptalan meggyanúsítása" miatt megingott a bizalma a román igazságszolgáltatásban, ezért Magyarország és az Egyesült Államok védelmét kérte.

Markó Attila ügyvédje a múlt héten egy román hírtelevíziónak azt mondta: az RMDSZ-képviselő Budapesten tartózkodik, és Orbán Viktor miniszterelnök védelmét élvezi. Markó Attila az erdélyi maszol.ro portálnak később úgy nyilatkozott: kiforgatták ügyvédje szavait, hiszen nem ő áll Orbán Viktor védelme alatt, hanem Magyarország áll ki a Mikó-ügy mellett.

A témát azóta a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu képviselő igyekszik napirenden tartani a román médiában. Diaconu a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben szerzett parlamenti mandátumot, de tavaly az RMDSZ akkori kormányzati részvétele elleni tiltakozásul kilépett PSD-ből. A képviselő több magyarellenes törvény-kezdeményezés szerzője és havonta tucatnyi magyarellenes írást közöl az Adevarul című liberális lap blogrovatában.

Kényes helyzetbe hozta Orbánt a Mikó-ügy
Korábban írtuk: A Mikó-ügy az egész erdélyi magyarságot felháborította, hiszen köztudottan egyházi ingatlanról van szó, az egyház visszaállamosításként értékelte a történteket. Tiltakozott a magyar kormány is, az RMDSZ is, Markó Attila pedig Washington és Budapest védelmét kérte.
Markó Attilát jogtalanul meghurcoltnak, a román igazságszolgáltatás bűntelen áldozatának tartja a közösség és elvárja az „anyaországtól” valamint a „nemzeti kormánytól és a nemzet miniszterelnökétől”, hogy sokszor hangoztatott ígéretéhez híven, védje a kisebbségi magyar közösség bajba került tagját és veszélybe került célját, a közösségi tulajdonok visszaszerzésének ügyét. Ám ez nem lesz egyszerű, mert amint a román igazságügyi miniszter is jelezte – a nemzetközi törvények kötelezővé teszik a politikus kiadatását, ha azt kérni fogja Bukarest.
A helyzetet feloldása kétoldalú államközi egyeztetés nélkül elképzelhetetlen. Vélhetően többek között ezt célozza az a február végére tervezett külügyminiszteri találkozó is, amelyről Szijjártó Péter a Duna televízióban úgy nyilatkozott, hogy még néhány dolognak teljesülnie kell ahhoz, hogy ez megvalósuljon. Az Orbán-kormány hatalomra jutása óta szinte lenullázódott a korábban stratégiai partnerségi szintű magyar-román államközi viszony.

 

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az LMP az új útdíjfizetési szabályok miatt, amelyeknek már "a rajtaütésszerű" bevezetését is alaptörvény-ellenesnek tartják - közölte az ellenzéki párt társelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.