LMP;Alkotmánybíróság;útdíj;

- Útdíj - Az LMP az Ab-hez fordul

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az LMP az új útdíjfizetési szabályok miatt, amelyeknek már "a rajtaütésszerű" bevezetését is alaptörvény-ellenesnek tartják - közölte az ellenzéki párt társelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Szél Bernadett elfogadhatatlannak nevezte a többi közt az elkerülő utak fizetőssé tételét, ami szerinte az agglomerációs településeken a jövő generáció érdekeit is veszélyezteti. Mint mondta, több mint ötven ellenzéki képviselő adta aláírását a kezdeményezéshez, de hétfőn még várják további - akár kormánypárti - képviselők támogatását is. A politikus arról is beszámolt, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága hétfőn tárgysorozatba vette a nemi esélyegyenlőséggel foglalkozó eseti bizottságra vonatkozó kezdeményezésüket. 

Közölte: ha a testület elképzelésüknek megfelelően állhat fel, akkor egy éven át, paritásos alapon, szakértők bevonásával működne, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a kabinet számára. Szél Bernadett Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi budapesti látogatásáról szólva kijelentette: a magyarországi találkozóval Orbán Viktor miniszterelnök egyre függőbb helyzetbe sodorja az országot.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom nem hosszabbítja meg együttműködési szerződését az Együtt - A Korszakváltók Pártjával. Kónya Péter független parlamenti képviselő, a szervezet társadalmi elnöke és Székely Sándor fővárosi képviselő, a szervezet ügyvezető elnöke közleményükben tudatják: a közelgő közgyűlésen azt fogják javasolni a tagságnak, hogy a csaknem két éve érvényben lévő politikai stratégiai együttműködési szerződéseket a szervezet ne hosszabbítsa meg, és újakat se kössön.