Együtt;Pártok-Szolidaritás;

- A Szolidaritás szakít az Együtt-tel

A Magyar Szolidaritás Mozgalom nem hosszabbítja meg együttműködési szerződését az Együtt - A Korszakváltók Pártjával. Kónya Péter független parlamenti képviselő, a szervezet társadalmi elnöke és Székely Sándor fővárosi képviselő, a szervezet ügyvezető elnöke közleményükben tudatják: a közelgő közgyűlésen azt fogják javasolni a tagságnak, hogy a csaknem két éve érvényben lévő politikai stratégiai együttműködési szerződéseket a szervezet ne hosszabbítsa meg, és újakat se kössön.

A közlés szerint Kónya Péter és Székely Sándor kilép az Együttből - amelynek korábban mindketten társelnökei voltak -, erről hétfőn tájékoztatják a párt elnökségét. A platformok megszüntetése egy homogén párt létrehozását célozza meg, azonban mindaz az érték, amit a Szolidaritás képviselt az Együttben, "túl fontos ahhoz, hogy teljesen háttérbe szoruljon" - fogalmaztak.

Kónya Péter parlamenti képviselőként, Székely Sándor fővárosi képviselőként, mindketten a Szolidaritás politikusaként folytatják munkájukat - tették hozzá. A két politikus azt is javasolja majd a Szolidaritás közgyűlésén, hogy folytassák az együttműködést "a demokrácia helyreállításában érdekelt civil szervezetekkel, mozgalmakkal és pártokkal", de a szervezet önállóságát hosszú távon tartsák fenn.

Szombaton tartották az Együtt - A Korszakváltók Pártjának tisztújító közgyűlését, amelyen Szigetvári Viktort választották meg a párt elnökének. A párt két alelnöke Pápa Levente és Juhász Péter lett.

A Magyar Liberális Párt szerint Vlagyimir Putyin keddi látogatása nem Magyarország, hanem Orbán Viktor kormányfő érdeke. Fodor Gábor pártelnök kijelentette: amikor Magyarországnak a nyugati orientációját kellene erősítenie, a miniszterelnök találkozik azzal a politikai vezetővel, akiről szerte a világban azt gondolják, hogy felrúgja a demokrácia játékszabályait.