A német kancellár magyarországi látogatása alkalmával szóba került a Jobbik erősödésének a kérdése is, amely alkalmat teremtett arra, hogy a magyar kormányzat bírálóival szemben a Fidesz a kisebbik rossz szerepkörében tűnjön fel, hiszen az elpártolás, a kiábrándulás egyirányú: a Fideszből az út egyenesen a Jobbikhoz vezet.
Aki a Fideszt bántja, az a Jobbiknak kedvez. Ennek a magyarázatnak azonban az országos tüntetés-sorozatok tükrében legfeljebb relatív igazság-értéket lehet tulajdonítani. Igaz ugyan, hogy a demonstrálók ez idő szerint még pártpreferenciát nem választottak, viszont a kormányzat elementáris erejű kritikája nem társul a Jobbik iránti osztatlan lelkesedéssel sem. De ettől eltekintve a kisebbik rosszra utaló védekezés önmagában véve is meglehetősen kétértelmű. Hiszen a jobboldali pártválasztók elbitangolása nem állampolgári tévedésre vezethető vissza, hanem a Fidesz és a Jobbik rokonítható ideológiájából ered. S éppen ez az, ami a bel- és külföldi kritikákat kiváltja. Amelyeknek ravaszkodó okfejtésekkel nem lehet az elejét venni.
A Jobbik ereje a Fidesszel szemben abban van, hogy a közös alapelveiket képviselő ideológiához sokkal következetesebben viszonyul. És ennek ébred a tudatára a választó, amikor a Fidesz teremtette ellentmondásokból ki akar kecmeregni és a Jobbik felé veszi az irányt. Nem adja fel, amit a Fidesztől tanult, ellenkezőleg: ismereteit szeretné kamatoztatni.
Ha ugyanis az Európai Uniót hazánk gyarmatosításával lehet vádolni, akkor a Jobbik az Unió legszilárdabb támaszának tartott Németország kancellárjának nem fog kezet csókolni, s a látogatás jó légkörének megteremtése érdekében nem igyekszik a nemzetközi közvéleményt meggyőzni a magyar és a német együttműködés szorosságáról és nyílván a két ország külpolitikai azonosságának hangsúlyozásáról is le kell mondania. Ha egyszer a demokrácia-fölfogása illiberális, akkor nem elégedhet meg azzal, hogy a saját álláspontját a felkészületlen rossz tanuló idegességével magyarázgassa, hanem nyíltan és egyértelműen megsemmisítő kritikát kell mondania azokról az eszerint tévúton járó európai országokról, akik a liberális demokráciához ragaszkodnak. És Németország elé példaképül kell állítania Azerbajdzsánt és Oroszországot, esetleg Kínát – bizonyságul, hogy az Unió tagállamainak, s egyáltalán a hanyatló nyugatnak van mit tanulnia a nála fejlettebb és sikeresebb demokráciáktól.
A Jobbik mindezt még meg is fejelheti néhány fundamentalista iszlám állammal is. És persze azzal, hogy mivel az Unió gyarmatosítani akar minket, haladéktalanul ki kell lépnünk belőle. Ezt a kétségtelenül logikus végkövetkeztetést a Fidesz nem vonhatja le, de az általa megtévesztett választóknak előbb-utóbb el kell jutniuk ide, ha nemcsak az általa felkínált alapelvekhez kívánnak hűek maradni, hanem az azokból levont következtetésekre is eljutottak. Aki tehát a demokrácia fideszes téziseit elfogadja, az nemigen tájékozódhat más irányba, mint amit a Jobbik képvisel. Legfeljebb ott lehet a választók magatartásában a különbség, hogy - némelyikük, akik az átlagnál okosabbnak hiszik magukat -, hol húzzák meg a határvonalat a kimondható és a ki nem mondható vélemény között: ezért az óvatosabbak mégsem pártolnak át a Jobbikhoz. Nem pártolnak át, de ugyanazt gondolják.
A Jobbik viszont gátlástalanul kimondja, amit a Fidesz-szimpatizánsok csak gondolni mernek. És nem csak kimondja, meg is tenné, ha lehetősége lenne rá. És ez az ereje, ami azonban nem saját magából, hanem a Fidesz ideológiájából ered.
Azt az ígéretet, amely Angela Merkel látogatása során elhangzott, miszerint a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy a Jobbik iránti szimpátia csökkenjen, nem lehet komolyan venni. Mert ezt csak akkor lehetne megtenni, ha a Fidesz lemondana saját alapelveiről, ámde erre képtelen. Így lesz a Jobbik szálláscsinálója. Politikai magatartása és ideológiája a saját pártérdekeivel ütközik, hiszen mindezzel egy másik párt növekedését segíti, amellyel éppen a közös alapelvek következetes képviseletében nem tud versenyre kelni. Nem tud, mert kormányon akar maradni.
A kisebbik rosszra való hivatkozás már csak azért is gyenge lábakon áll, mert ezúttal a kisebbik nyílegyenesen a nagyobb rosszhoz vezet. És nem is biztos, hogy annyival kisebb. Hiszen – ne felejtsük! – kormányzati helyről sokkal meggyőzőbbnek és erőteljesebbnek mutatkoznak azok az elvek, amelyeket egy ellenzéki párt az előbbinél jóval gyengébb média-támogatással és a Békemenethez viszonyítva jóval csekélyebb mértékű megmozdulásokkal képes közhírré tenni.
Ha más nem, akkor ezek az ellentmondások fogják a Fidesz-hatalom váratlan és földrengésszerű összeomlását előidézni. Ezért sem osztom a Gyurcsány Ferenc évértékelőjében elhangzott prognózist, mely szerint a Fidesz által képviselt ideológia tartós jelenlétével - akár kormányváltás esetén is – hosszú távon számolni kell.
Az viszont igaz, hogy mindennek immanens kritikáját leginkább egy európai normák szerinti jobboldali párt tudná hitelesen a felszínre hozni. A hazai változat azonban még várat magára.
