Az egész múltidézést legmeghatározóbban egy megválaszolhatatlan ellentmondás feszíti: mi az oka annak hogy egy becsületesen, törvénytisztelően, szorgalmasan dolgozó családot a sors váratlanul vagy nem váratlanul, de elfogadhatatlanul ellenségnek kiállt ki. A derűs egykori kisvárosi borkereskedő család életét, majd a prózai én későbbi mindennapjait beárnyékolja a haláltábor tragikuma, és az onnan való szinte csodás megmenekülés élménye – amelyet szintén apjának köszönhetően él túl.
Bernáth László a magyar újságírás doyenje, lapunk munkatársa egész életének legmeghatározóbb élménye a kíváncsiság. A környező világ megfejtésének vágya vezette az újságírók közé is, ezért sem lett a család hagyományát követve borkereskedő. Állandó és szenvedélyes kérdező, és a mások iránti nyitottságnak köszönheti, hogy nincs egyedül, barátok veszik körül.
A kíváncsiság vezeti arra is, hogy a pályája összegzéseként halott apja szellemét, emlékét segítségül híva megpróbálja megérteni a saját hagyományát, történelmét, amely apjával kezdődik, a gesztusait, amelyek kitörölhetetlenül a múltban gyökereznek.
Amikor egy élet megnyílik, az olvasó is ezer részlettel lesz gazdagabb, amelyet a szerző figyelt meg a világból vagy családja, apja hagyományozta rá. Hogyan csillog a borkő hordó falán, mit keres a nemzeti hadsereg szakaszvezetői egyenruhája a ruhásszekrényben, hogyan győz az összetartozás vágya apa és anya végeérhetetlen torzsalkodásán, arra, hogy az élet iránti elementáris ragaszkodás még a haláltábornál is erősebb lehet.
Megismerjük az ötvenes évek valóságát, a munkásszállókban előadott irodalomórákat, szerkesztőségek kávéfüstös mindennapjait, a rendszerváltás korának megannyi ellentmondását… leginkább azonban a huszadik századi létezés alig, alig magyarázható tragikusságát.
