Ha valaki azt meri állítani, hogy én itt állítok valamit, nyomban beperelem! (Azt hiszem, ügyesen kaptam el a kormánypárti trendet.) Egy nappal ezelőtt arról írtam röviden, hogy milyen különös az emberi kölcsönadás természetrajza. Kicsit hasonlít Karinthy definíciójára, csak éppen fordítva. Ő így fogalmazott: a kölcsön "a szentimentális búcsúzkodásnak sajátságos fajtája, mikor egyik ember pénzt nyújt át a másiknak, annak emlékére, hogy utoljára találkoznak". Esetünkben meg a pénzátadás azt alapozhatja meg, hogy még nagyon is sokszor találkoznak...
Felemlítettem: "vagyonnyilatkozatuk alapján a kormánypárti politikusok a legjobb adósok. Úgy kapnak tizenmilliókat, hogy a hitelezők évek óta nem kérik vissza, de még törlesztés sem igen látszik. Barátom szerint az ilyen személy politikai uzsorás, s mint ilyen, nemzetbiztonsági kockázat. A „kölcsön” pedig valójában „rendelkezésre bocsájtott pénzösszeg”, különféle hálatípusokért cserébe. Mi másért is adnák (ha valóban adnak, és nem csak korrupciós kamuflázs az egész)?"
Erre elolvasom a mindenki által talpig becsületesnek tartott Pintér Sándor vagyonnyilatkozatát. Eszerint a 610 milliós családi-baráti kölcsönadásából legalább egy éve már megint nem törlesztett neki senki. Aszfaltgondolkodásomban felmerül: nem tán ő a kormánypolitikusok legnagyobb paraván-hitelezője?
Aki a kérdésre igennel felel, nézze a kezdőmondatot!
