Angela Merkel végighajtatott a budapesti Alkotmány (nem Alaptörvény) utcán, s kipillantva a párás kocsiablak mögül akár láthatta is az út szélén tüntetők molinóján a német feliratot: „Angelánk! Kérünk, szabadíts meg minket a gonosztól! Uniós polgárok akarunk maradni!” Aztán, ha az őt üdvözlő kormányfői kézcsók (protokolláris baki) közben volt ideje felpillantani a parlament homlokzatára, láthatta, német nemzeti lobogó leng - a székely megszokott helyén, s meg-meglibben a szocialisták által a házelnök bosszúságára valahol oldalt kilógatott uniós zászló is.
Ezt az országot kellene nem csak nekünk megértenünk, hanem vele is megértetnünk. Be kell ismernünk, tévedtünk. Nagyon is érti, ami itt folyik.
A kancellárról eddig is tudhattuk, hogy kemény, pragmatikus politikus, aki – bár tárgyalni akar Oroszországgal Ukrajna jövőjéről, annak szuverenitásáról –, ha kell, tud kiabálni Vlagyimir Putyin elnökkel (előbb Ukrajna uniós csatlakozása, majd a napokban a mariupoli vérengzések miatt), de közben - mint idealista - azért kárhoztatja Moszkvát, hogy befolyási övezetekben, nem pedig partneri országokban gondolkodik.
Tévedtünk, mert azt gondoltuk, hogy az Európa körüli új globális doktrínák (Ukrajnától, Görögországon át Spanyolországig) annyira háttérbe fogják szorítani a magyar belpolitikát, Orbán Viktor rendszerének megítélését, hogy Merkel Budapesten is enyhe, színfalak mögötti figyelmeztetéssel fogja elintézni a parlamentarizmus magyarországi lebontását.
Hát nem ez történt. Mosoly csak az Andrássy Egyetem fiataljainak jutott, a tárgyalásokról nem tudunk, de a mosolytalan, feszült közös sajtótájékoztató sokat elárult. Ítélet volt, hogy Merkel az illiberális demokráciára vonatkozó kérdésre azt emelte ki: az Európai Néppártban keresztény, szociális és liberális gyökerek is vannak, így az illiberális szóval a demokrácia tekintetében nem tud mit kezdeni. Mi sem tudunk mit kezdeni, de azt tudjuk, hogy minden ebből a téveszméből fakad: a kizárólagosságra törő hatalmi politika, a politikai kisebbségek jogainak negligálása, a civilek vegzálása, a társadalom sokszínűségének a tagadása. Mindaz aminek ellenkezőjét Merkel értékként említette.
A kormányzatnak alighanem kényelmetlenül túl sok szót ejtett a kancellár a szabadságról, amit ő 1989-ben, kelet-németként megélt, s amit ma is megköszön a magyaroknak, akiknek rendszerkritikus része az alig néhány órás látogatás alatt több biztatást kapott tőle, az idealistából, mint remélhette volna. Nagy kontraszt lesz látni két hét múlva Vlagyimir Putyint ugyanazon az Alkotmány utcán autózni.
Miközben nézzük majd, gondoljunk a legújabban feltűnő magyar zászlóra: amelynek közepébe '56-ot idézve nem lyukat szakítanak, hanem uniós csillagokat varrnak.
