- A Liget Budapest projektet elsősorban urbanisztikai érvekkel támadták, ezekről ön mit gondol? Mennyire terhelik valójában a Ligetet a jórészt a széleire elhelyezett épületek?
- A projektet sok szempontból, komplex érvrendszerrel támadták - nevezhetjük ezeket együttesen urbanisztikai érvrendszernek. A Magyar Urbanisztikai Társaság határozott nemet mondott a koncepcióra - a múzeumi negyed koncentrációjára. A múzeumok szándékolt koncentrációja, a „negyedesítés” az ismert érvek szerint valóban nem meggyőző. Továbbra is kérdés, hogy a múzeumi negyed egymás mellett található intézményei valóban erősítik-e egymást, növelik-e a látogatóforgalmat, adnak-e a számottevő új élményt a budapesti turizmus számára. Mert az is felmerül, hogy a budapesti múzeumi helyszínek nem szervesülnek-e jobban a városszövetbe, ha a város területén szétszórva, az üzletekkel, a vendéglátóhelyekkel, más helyszínekkel keveredve egyfajta hálózatot alkotnak. Egy nem túl régi koncepció még az Andrássy út tengelyét tekintette múzeumi tengelynek - a budai Vártól a Városligetig. Ez kisebb léptékű fejlesztésekre ugyanúgy lehetőséget adott és sokkal inkább a város egészét feltáró promenád részévé válhatott volna. A jelenlegi koncepció koncentráltsága felbillenti az egyensúlyt. Emellett újabb kérdéseket szül: mi kerüljön a Várba a Nemzeti Galéria helyére és mi a MÜPA mellé, a Ludwig Múzeum mai helyére. Félő, hogy a források koncentrációja miatt nyitottak maradnak a múzeumi terület más fontos kérdései is, az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciója, a Műszaki Múzeum méltó elhelyezése. A hivatalos koncepció mellett építészek, városépítészek, tájépítészek önkéntes munkájával készült egy másik szakmai koncepció, LIGET BUDAPEST+ címmel. A javaslatcsokor lényegében elhelyezte a tervezett múzeumokat, de kisebb beépítésekkel: a Városligeti Fasor tengelyébe, a legrangosabb pozícióba került volna a Galéria és a Néprajzi Múzeum, a Zene háza meglévő épületbe - az Olof Palme házba - húzódott volna be, a Fotográfiai múzeum és az Építészeti Múzeum a város más üresen álló épületét hasznosította volna újra. Így a Petőfi csarnok elbontható lett volna, új területeket sem kellene beépíteni.
A zeneház a szakember szerint a parkban úszó, könnyed pavilon FORRÁS: PÁLYÁZAT
- A Városliget eddigi történetében számos épületnek adott otthont, élő, forgalmas tér volt, amit százezrek látogattak, most elhanyagolt és kevéssé látogatott.
- A tájépítészek álláspontja szerint a Városliget alapvetően történeti kert. Nem az Ezredévi kiállítás vagy a BNV-k vásárvárosa, hanem a városi park a kívánatos formája - az elmúlt évtizedek fejlesztési koncepciói is ennek helyreállítását ígérték. Ma a látogatók - a Corvinus Egyetem vizsgálata szerint - a park csendjét, nyugalmát, történeti karakterét keresik. A park nagyvonalú helyreállítása és igényes fenntartása mellett a korábbi Felvonulási tér területének beépítése éppenséggel előremutató kompromisszum lehetett volna. Nem valószínű, hogy az új múzeumok látogatóforgalma túlterhelné a területet, inkább akkor fordulhat ez elő, ha a liget további funkciókkal egyfajta élményparkká épülne át. Mindenképpen megoldásra várnak a közlekedési kérdések. Abban egyetértés látszik, hogy nagyszerű, ha a Kós Károly sétányról eltűnnek az autópályáról érkező autók, ha a Ligetet nem lehet parkolóként használni. Mindennek azonban meg kell teremteni a feltételeit, meg kell találni a kerülőutakat, ki kell építeni az új parkolóhelyeket, mélygarázsokat, buszparkolókat. Ennek részletei még nem ismertek.
- Az Fotó- és Építészeti Múzeum kockái jellegtelennek és érdektelennek tűnnek a nem szakértő szem számára. Ön mit gondol róluk?
- Nagyon tudok örülni annak, hogy korábban soha nem látott léptékű és színvonalú nemzetközi építészeti pályázatot írtak ki, ahol nemzetközi zsűri díjazta a terveket - és ezen a helyen magyar tervezőcsapat, Tima Zoltán (Középülettervező Zrt.) teamje lett a győztes. Annak is örülök, hogy ezek az épületek egymással és a Néprajzi Múzeum tervezett épületével együtt városépítészeti egységet alkotnak, folytatva a Dózsa György út modern hagyományait, azt, amit 1949-ben az egykori MÉMOSZ székház tiszta, világos architektúrája indított el. Ezek a „kockák” és „hasábok” a parkot semleges elemekként keretezik, ami szerencsésebb, mint egy extravagáns formavilágú térfal. Nem kicsik, de tartózkodóak.
- Mennyiben fogalmazza újjá majd az együttes az egykori rondót?
- A Fasor tengelyében kialakuló „kapumotívum” ráépül a történeti park fő elemére, a korábban megcsonkított rondóra, épített elemekkel egészíti ki azt. Az épülettömegek finom gesztusokkal igazodnak a tágabb városi szövethez, a Dózsa György út fasora is eléjük húzódik. A Fotómúzeum sötét, de dinamikusan változó megjelenésű tömegét ellenpontozza az Építészeti múzeum világos, de statikus tömbje. E kapumotívum tengelyébe, méltó helyre kerül az ’56-os emlékmű. Mindez nagyon rendezett, kiegyensúlyozott, méltóságteljes - bár egy kissé is patetikus. Egy újabb dísztér a Hősök tere mellett.
- Mennyiben eredeti, hogy a funkció az épületek homlokzatán is megjelenik?
- Az Építészeti Múzeum falpaneleinek grafikája nem igényel magyarázatot, a Fotómúzeum „médiafala”, a homlokzatok épület méretű kijelzője izgalmas elgondolás, de további kérdéseket vet fel - hogyan működik, mi lesz rajta, mennyire lesz statikus. Az épület egésze új, elektronikus művészeti médiumként is működhet, ha az eljövendő évtizedekben újra és újra, napról napra, évről évre meg tud újulni.
- Nem könnyű feladat a Liget Dózsa György út és Ajtósi Dürer sor sarkára épületet tervezni, mennyiben oldották ezt meg a Néprajzi Múzeum tervezői? Mennyiben kapcsolja a Ligetet a városhoz, vagy épp választja el tőle az az új épület?
- A Néprajzi múzeum győztes pályaművét francia iroda, a Vallet de Martinis DIID Architectes készítette. Az épület tömege csak látszólag egyszerű hasáb, a valóságban a földszint jórészt áttört. Kerületén csak rendkívül karcsú pillérek sorakoznak, közöttük szabadon át lehet járni. Ez a gesztus a Liget nyitottságát ígéri, egyúttal a múzeum bejárata előtt fedett, tetszőleges célú agorát hoz létre. A pillérsor hártyája fölött magasban lebegő épület két lábával áll a talajon, ezek egyikében nyílik a főbejárat. Az igazi dilemmát a homlokzat monoton tagolása veti fel. A pillérek és lamellák könyörtelen ritmusa megszakítás nélkül fut végig a hosszú homlokzatokon. A rövideken is. Emlékképek törnek elő az 1970-es évek ipari építészetéről, a betonlamellák és falpanelek világából – az ilyen asszociációikat nehéz elfojtani. Nem azt várnánk, hogy feltétlenül néprajzi motívumok, hímzések jelenjenek meg, jelezve, hogy ez itt a Néprajzi Múzeum, de valamiféle történésre, dinamikára, esetleg katarzisra még a modernista, minimális eszközhasználat mellett is lehetne esélyünk.
- A Zeneház épülete szinte osztatlan sikert aratott, de vajon megvalósítható-e az épület? Túlélik-e a fák a föld alatti terek építését?
- A korábban említett kemény geometrikus formákkal ellentétben a Magyar Zene Háza, a japán Sou Fujimoto Architects terve, egy lágy habfelhő, a rációval szemben egy lírai költemény. Voltaképpen a parkban úszó könnyed pavilon, amelynek lebegő tetejét, egy gomba elegáns kalapját láthatatlan pillérek és láthatatlan üvegfalak támasztják alá. Az átlyuggatott tető fényt enged be az épület szintjeire - és egy-két áttörésben fák törnek az ég felé. Nem mondhatjuk, hogy a ház a Liget fáira van ráültetve, hiszen az épület javarészt alápincézett, fák legfeljebb csak a peremekre kerülhetnek. A földszinten két kisebb előadóterem, szabadtéri színpad található, a mélypincében kiállítótér és hangkupola, míg magába a tetőszerkezetbe oktatási és múzeumi terek kerülnek. Ahhoz, hogy ez a könnyed lebegés a kész épület sajátja lehessen, bravúros szerkezeti megoldásokra van szükség. A pilléreknek extrém karcsúnak kell lenniük, a pavilont és a zenetermeket határoló légies üvegszerkezeteknek meg kell felelniük a szigorú akusztikai követelményeknek, a gomba felszínét alul-felül hófehér épületszerkezetekkel kell kialakítani. Leginkább azonban azt a kérdést kell megválaszolni, hogy pontosan milyen célt szolgál a ház. Újabb előadóhelyszín? Zenepavilon a parkban térzenéhez? Múzeum, a magyar zeneszerzőkről és a zenéről szóló kiállításokkal? Zenepedagógiai kísérleti műhely?
- Az eddigi kritikákban csak a homlokzatokról esett szó, de funkcionálisan milyen megoldásokat lát?
- Milyen funkcióknak kell megfelelni? Mi az egyes múzeumok interpretációs programja? Akárcsak a Zeneház esetében, a többi múzeumnál is egy újszerű múzeumi működésről lehet szó, ezt ki kell még dolgozni, ehhez kell az épületeket igazítani - mindez egyedülálló lehetőség, de hatalmas alkotó feladat. Az épületeknek van építési programjuk, a kiállítóterek, előadóterek, raktárak, üzemi terek a helyükre kerülnek. A terveken ma semleges, tetszés szerint alakítható kiállítótereket látunk. A két kocka esetében a kiállítóterek racionálisan, az épület belső magjába kerülnek, jól tagolhatóan. Meglepőbb, hogy a Néprajzi Múzeum esetében a kiállítóterek hosszú láncban követik egymást, a látogató útja az emeleteken és az alagsoron átvezető hurokban fut végig, a kiállítások között jelentős közlekedőterek maradnak. A környezet láthatóan mindenhol kényeztetni fogja a nagyközönséget - nem csak a kiállításokkal és a rendezvényekkel, hanem a múzeumi boltokkal, kávéházakkal, a Liget folyton feltáruló látványával is. Ígéretes elképzelés, hogy a Felvonulási tér helyén egybefüggő mélygarázs készül, a három múzeum gazdasági bejárata ebből a földalatti rendszerből nyílik. Visszatérve azonban a kezdeti polémiához: az igazán nehéz kérdés az, hogy mindez hogyan rendezi át a magyar múzeumok világát, a ma esetleg alig létező intézmények új épületei hogyan telnek meg folyamatosan kiállításokkal, fejlődő gyűjteményekkel, tudományos munkával és közönséggel. És kérdés az is, hogy a látogatók tovább indulnak-e a Liget belseje felé a ma még ismeretlen megjelenésű Nemzeti Galéria felfedezésére.
