Nem a miniszterelnököt hibáztatom a szobor-bizniszért, de a rendszerét már igen Igen, már ez is van: interneten rendelhető Orbán. Gipszből. Előrebocsátom: nyilván nem a miniszterelnök akaratából, vagy áldásával. Április táján megjelent az „orbanmellszobor.hu”oldal, a napokban ismét megosztotta valaki a szolgáltatásait. Bolondnak is megéri: mindössze 4400. forintért, mint írják, „itt az alkalom, hogy kifejezze szeretetét és háláját azért a sok jóért, amit az elmúlt négy évben kapott. Bizonyítsa be, hogy Ön is magyar! Vásároljon Orbán Viktor mellszobrot!” A fotó szerint a miniszterelnök jól mutat gipszben: középen elválasztott frizurája rövid frufruval Napóleonra emlékeztet, orcájára a nemzetért viselt egyszemélyes felelősség vésett férfiasan gondterhelt ráncokat.
Megismétlem: a szobor-üzletet nem lehet és nem is akarom a kormányfő, (nem a gipsz, hanem az igazi) nyakába varrni. Orbán tehetséges politikus: nem követne el ilyen műhibát. Ízléshibát olykor igen (lásd a közismert parlamenti csokievést vagy a danászást a kislányokat meghágó fehérvári huszárokról), de ez már több volna annál. Nevetségessé válni senki sem szeret, biztos vagyok benne, hogy ő sem szívesen nézegetné magát hűtőmágnesen vagy kulcstartón, pláne világító golyóstollon. A hirdetést a kampányhangulat egyik élelmes hullámlovasa adhatta fel, öntevékeny módon. Gondolta: ha másoknak jó nagy üzletet hozott Orbán hatalma, egy kisebb hasznot miért ne húzhatna ő is belőle? Élni kell, akkor is, ha nem jutott trafik.
Érdekelne, milyen a forgalma. Igazság szerint felébredt bennem a kereskedelmi versenyszellem is. Gipszben ugyan még csak a törött lábam volt, na de lábtörlőn azért már az én képmásom is szerepelt. Annak idején a feltüzelt jobboldali közönségre szakosodott elárusító helyeken kínáltak olyan lábtörlőket, amelyen szocialista politikusok portréját lehetett megtaposni. Ó, boldog idők! Jó, persze, Gyurcsányé volt a sztár, de - gondolom, valamivel olcsóbban – az igényes gyűjtők számára árultak belőlem is. Mégiscsak kíváncsi vagyok, a szobor vagy a lábtörlő fogyott jobban.
Ugyan nem a miniszterelnököt hibáztatom a szobor-bizniszért, de a rendszerét már igen. Ahhoz, hogy valakik ebben üzleti lehetőséget lássanak, megfelelő politikai miliő kell. Egy kézbe került személyi hatalom, példátlan centralizáció, gondosan kiépített hűbéri lánc, a politikát a valláshoz közelítő kultikus elemek sokasága és a „jó király” profi módon összeállított imázsa. A jó királyé, aki ha kell, rossz helytartói között is szétcsap, miként Mátyás király tette a kolozsvári bíróval. Eltörli az internetadót, próbaüzemmé minősíti vissza az útdíjat. És főleg azé a jó királyé, aki megvédi országát a külső és belső gonoszoktól. Jó, persze, cserébe sok adót szed és eltartatja zsoldosai hófehérnek éppen nem mondható fekete seregét, de hát valamit valamiért.
De ennél többről van szó. Újabb állomáshoz érkeztünk. Mára Orbán személye jelenti a szavazótábor szinte egyetlen összetartó kapcsát. Először a tábor közös programja tűnt el, hiszen már program se készült. Aztán a keresztény szentkoronára gondolatban rábiggyesztett pogány turul jóvoltából a követhető egységes ideológia is. Majd szétfoszlott a közös ízlés és kultúra, hiszen Márait és Wass Albertet már nemigen lehetett ugyanazon a parnasszuson elhelyezni. Utoljára a vezérkar egysége bomlott meg, régiek és újak, atlantisták és oroszbarátok, „urizálók” és a miattuk morgók nyilvános konfliktusaival. Egyetlen dolog maradt, ami az olvadozó, széteső tábort úgy-ahogy egybe kapcsolja, és az maga Orbán Viktor. Fritz Tamás el is szólta magát, amikor azt hányta az új Demokratikus Kerekasztal szemére, hogy az nem volna hajlandó Orbánnal tárgyalni, hiszen – vallja be a békemenet főideológusa – ma már ő az egyetlen, aki a tábort összetartja.
Ez egyelőre elegendő kapocs. Nem szabad lebecsülni. Egy ideje gyengülni látszott, de érdemes felfigyelni rá, hogy a megbillent glóriát újabban ügyesen elkezdték visszaigazgatni. Európa fél a terrorizmustól, a váratlan pénzügyi krachoktól. Nálunk ilyenkor még nagyobb a félelem és még kisebb az önbizalom. És itthon sokkal több mindentől lehet félni: szegénységtől, lecsúszástól, a goromba főnöktől, a garázda szomszédtól, a BKV-ellenőrtől, a polgármestertől, a munkahely, a közmunka, a segély elvesztésétől. Sokan menekülnének az újfajta rendpártiságba. Védelmet és biztonságot akarnak, az erő ígéretét, szinte mindegy, hogy milyen áron. A hűbérúrnak szolgálni kell, de bebújhatunk vára fala mögé. És egyre többen akarnak majd oda visszabújni, ha a demokratikus erőcsoportok a vágyott rend helyett maguk is zavart és gyengeséget mutatnak, és nem tesznek új társadalmi ajánlatot a rend demokratikus modelljére, amelyben a folytonos handabandázás és ökölrázás helyett a jogbiztonság és a szociális biztonság nyújt védelmet.
Különben még a végén megint megélénkülhet az orbanmellszobor.hu forgalma. Tudnék javasolni termékfejlesztést is, hiszen Egerben már feltalálták a kívánságra verset mondó Wass Albert-szobrot. Jöhet még a konyhapolcra vagy a hálószobába a beszélő, az életünk minden mozzanatába belebeszélő gipsz-Orbán is.
