Ami igazán föltűnést keltett, a belső pártviszály. Marine Le Pennek, aki édesapjától, Jean-Marie-től örökölte az elnökséget, és vele a teljhatalmat, volt egy tanácsadója, bizonyos Aymeric Chauprade. Mostanáig érinthetetlen volt ő is, amíg nem rúgott ki a hámból, ideológiailag nem önállósította magát. A Charle Hebdo-ügy, a hetilap ellen intézett terrortámadás, a tömeggyilkolás, amúgy is ezernyi problémát ébresztett a társadalomban, a hullámai érthetően nem kímélték a Nemzeti Frontot sem.
Monsieur Chauprade azonban készítetett egy videót. Azt hirdette meg benne, hogy Franciaországban, az arab muzulmán lakosság körében létezik egy „ötödik hadoszlop”, ellenséges réteg, amely „hazaáruló tevékenysége miatt ártalmas”. Azokat a születésük folytán állampolgároknak, tehát franciáknak minősülőket értette ez alatt, akik elhagyják az országot, Szíriában, Irakban, az égő térségben csatlakoznak az Iszlám Államhoz (IS), részt vesznek a tömegmészárlásokban.
A pártelnök haragját tovább gerjesztette, hogy a jellemzés erősen túllőtt a határon, mert a videó, ezeket az arabokat, azokhoz a germánokhoz hasonlította, akik már 1933-ban, tehát Hitler hatalomra jutása előtt voltak horogkeresztes aktivisták. Az elbocsátott tanácsadó azzal magyarázkodott, hogy „Franciaország moszlimokkal áll háborúban, de nem hívőkkel. Egyesek hazajönnek és ellenünk fordulnak.”
A minősítés mindenekelőtt azért dúlta föl Marine Le Pent, mert ő arra törekszik, nem is eredménytelenül, hogy szélsőjobboldali pártja híveiként, esetleg aktív párttagjaikként is, megnyerjen muzulmán arabokat is. Kicsit hasonlatos az eset ahhoz, hogy vannak zsidók is, akiket antiszemita elvakultság fűt. Ezek az arabok is ki tudja miért, fajüldözőkhöz csatlakoznak, esetleg vélt személyes előnyök reményében. Nem csak Marine Le Pen hiszi ezt, tények bizonyítják, a jelenség létezik.
A pártelnök tehát szorongani kezdett, helyettese és tanácsadója elrettenti ezt a réteget, habozás nélkül döntött. Aymeric Chauprade-ot a Nemzeti Frontból nem zárja ki ugyan, de azonnal megfosztja tanácsadói rangjától. Sokkal többtől is. Az úr eddig európai parlamenti képviselője volt a Nemzeti Frontnak, mi több, a 23 tagú csoportnak a vezetője.
A mandátumát elvenni nem lehetett, mert választották, viszont ugyancsak azonnali hatállyal visszavonta tisztségét, sebtében, ki is nevezte az utódát. Chauprade úr elvben politikai „pária” lett. Alkalmat adott arra is, hogy Marine engesztelhetetlenül a nemzetközi ügyek egyetlen megítélőjének nyilvánítsa magát, hiszen addig a büntetett volt a Nemzeti Front külügyminisztere.
A viszálykodást súlyosbította, hogy nyomban családi perpatvarrá is szélesedett, nem első ízben. A párt és a família „üdvöskéje”, az unokahúg Marion Maréchal-Le Pen, máskor is duzzogó, külön véleményt publikáló, a maga nevében körlevelet címzett a Front megyei felelőseihez, amelyben közölte, hogy nem ért egyet a nagynéni döntéseivel. Ő maga sem osztja ugyan mindenben Chauprade úr téziseit, de a fegyelmi döntéseket túlzottaknak tartja.
A papa, a pártalapító öregúr is már a kisasszony előtt inkább a megbüntetett álláspontját osztotta. Marine Le Pen sógora, Philippe Olivier ugyancsak hozzá csatlakozott, feleségével, Marie-Caroline-nal, a családfő legidősebb lányával együtt. Ők ketten már korábban is elszegődtek egy zendülő frontista mozgalmához, amely „Talpra Franciaország” néven szintén szélsőjobboldali programmal, de külön útra tért.
A szakítás olyannyira az idegeire ment a családfőnek, hogy fölháborodott hangnemben rótta meg az övéit, „elítélem azokat az asszonyokat, akik inkább férjüket vagy szeretőiket követik, mintsem atyjukat”. Marie-Caroline-t, a legidősebb leányt az intés annyira fölháborította, hogy férjével együtt otthagyta a nagy családi otthont, másutt telepedtek le. Atya és leánya az óta nem is beszél egymással, tizenhárom éve találkoztak legutóbb. Az „öreglány” két húgával azonban tartja a kapcsolatot.
A Le Figaro azt írta, történjék bármi, Marine Le Pen nem fogja eltűrni soha, hogy a pártjában irányzatok tűnjenek föl. Elszánta magát, hogy a véglegekig és minden eszközzel harcol ellenük, mert ha belenyugodnék – véli – az a Nemzeti Front halálát jelentené. Arra emlékeztet, hogy Sarkozy pártjában, az UMP-ben ez következett be.
Mellesleg a jobboldali Le Point hetilap egyik vezető kommentátorának, a nagy tekintélyű publicistának, Michele Cottának a véleményét közölte a Nemzeti Front válságáról. Ő úgy jellemzi Marine Le Pen magatartását, hogy „ott akar lenni mindenütt, máskülönben azt kockáztatja, nincs sehol. Igyekszik egyensúlyozni”. Különös magatartása az is, hogy hasonlatosan több más nyugat-európai szélsőjobboldali pártvezetőhöz, még jóval a görög választások előtt, az ottani szélsőbaloldali Sziriza mellett tette le a garast, amely azonban győzelme után percet sem késlekedve, elutasította a mérgezett ajándékot.
