Bauer Tamás ÉS-beli cikkében (2014. nov. 27.) felvetette, hogy az Orbán-rezsim talán meg sem rendezi 2018-ban a választásokat. (Én úgy gondolom, ha erre mégis sor kerülne, az újabb, jobbra dőlő szabályok szerint történne.) A cikk szerzője mindenesetre úgy véli, a parlamenti változtatásnak nemigen van esélye. Ennek alapján értelmetlennek tartja az Országgyűlés mai működését, és azt javasolja, a baloldali, demokratikus ellenzéknek bojkottálnia kellene az orbáni államot, a parlamentet éppúgy, mint az államigazgatás más szerveit, csupán ellenvéleményüknek adjanak hangot. Amikor e kérdéseket felvetettem Botka Lászlónak, az MSZP választmányi elnökének, ő ezt válaszolta: tiszai árvíz esetére van vészforgatókönyvünk, vulkánkitörésre nincs. Úgy vélem (s ennek hangot is adtam a Népszavában), hogy a vulkán itt dübörög alattunk, a sorozatos tüntetések jelzik, hogy a társadalomban felgyűlt feszültségek már keresik a kitörési lehetőséget. Az ellenzék mindkét ága eközben szervezetépítéssel, önmaga helyzetbe hozásával foglalkozik, s a szeme előtt 2018 lebeg. S ha Bauer jóslata tényleg megvalósul? Szeretném tudni, hogy T. Házban ülő képviselők hogyan látják a jövőt? Megelégszenek-e a parlamenti szavazásokkal, a Fidesz javaslatainak elutasításával, amelyek így is, úgy is megvalósulnak? Tudom, a pártok és mozgalmak készülnek a veszprémi voksolásra, de vajon elég-e ez? Minősített többség nélkül is szinte mindent el tud érni a kormánypárt, amit akar, s az ország, a lakosság nyomorgó harmada tovább csúszik lefelé a lejtőn. Nem tudom, mi a teendő, önök a szakemberek. Önöknek kell ismerniük a lehetőségeket, de úgy gondolom, a hallgatásnál minden jobb lenne. Ez nem egy átlagos választási ciklus, hogy tudomásul vegyük: most ők győztek, legközelebb remélhetőleg mi jövünk. Magyarország belső válsága Mohács óta talán sosem volt mélyebb, nemzetközi elszigeteltsége sem nyomasztóbb, mint ma. Ezt kellene figyelembe venni, ezért kellene cselekedni.