kormány;főváros;DK;útdíj;

- DK: A főváros szólítsa fel a kormányt az útdíj megszüntetésére!

A Demokratikus Koalíció (DK) a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén kezdeményezi, hogy a főváros szólítsa fel a kormányt az útdíj megszüntetésére. Gy. Németh Erzsébet, a közgyűlési tagja közleményében az útdíjat károsnak, igazságtalannak és működésképtelennek nevezte.

A DK-s politikus azt írta, szomorúnak tartják, hogy "nemcsak a korrupt kormány, hanem a főpolgármester is hazugságokra cserélte választói érdekeinek képviseletét".

Közölte, egy hónap sem telt el azóta, hogy Tarlós István főpolgármester a kerületi polgármesterekkel tartott találkozója után azt mondta: a városhatáron belül nem kell majd fizetni az autópálya bevezető szakaszain. A rendelet értelmében az ígéret hazugságnak bizonyult, hiszen mégis fizetősek lettek a bevezető szakaszok a fővároson belül is - tette hozzá Gy. Németh Erzsébet. A politikus szerint Tarlós István azt is elhallgatta, hogy a budapestieknek a reptérre jutás is pénzbe fog kerülni.

Az ellenzéki párt úgy látja, az útdíjrendelet nemcsak abból a szempontból illeszkedik a fideszes kormányzás hagyományaiba, hogy mindenkire káros és igazságtalan intézkedéssel valósítanak meg "ötletszerű pénzbehajtást", hanem abból is, hogy az még a bevezetés pillanatában is működésképtelen.

Az elmúlt hetekben több politikus is tiltakozott az útdíj miatt. Tarlós István főpolgármester és a fideszes kerületi polgármesterek többsége egyéves próbaidőszakot javasolt.

A Párbeszéd Magyarországért felháborítónak tartja, hogy  szegény emberek tömegei maradhatnak ellátatlanul, miután a kormány az önkormányzatokra bízta a szociális támogatások forrásának előteremtését.