Ők az éppen ötven éve alakult Illés együttes még élő tagjai. Aztán sorra jönnek a színpadra a fiatalok. Akiknek tovább adják a stafétát. Akik kicsit másképp, talán kicsit modernebbül éneklik és adják elő az ismert dalokat. Tehetségesek, van hangjuk, értenek a zenéhez és a hangszerekhez. Szabó Ádám a harmonikájával kiemelkedik közülük, nem véletlen, hogy többször is behívják a kísérethez.
De a többiek is jók: Tóth Gabi, a Vastag testvérek, Feke Pál, meg az együttesek, az Intim Torna Illegál, az Anna and the Barbies, a PASO, a Subscribe, meg az Ivan and the Parazol. A hangulat kitűnő, a zene magával ragad. És mégis, amikor nem a három "öreg ember" van a színpadon, hiányérzetünk támad. Az átdolgozott számok is jól szólnak, de mégis azok az igaziak, amelyeket Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs és Bródy János énekelnek.
Pedig némelyik hangszerelését modernizálták, némelyiket kicsit át is dolgozták és mégis. A csodát az jelenti, amikor ők adják elő a régi kedvenceket. Biztosan van valami titkuk, amiért fél évszázada a topon vannak, s ami miatt ma is úgy szólnak, mint egykor. Ez a három nagypapa csak kinézetre az. Amúgy semmit sem öregedtek, az évek múlásával - mint a jó bor - csak nemesebbé váltak.
Levente fenomenálisan énekel, Bródy szövegei pedig ma is élnek. Aktuálisak, pedig megírásuk óta eltelt legalább negyven év. Ám a Ha én rózsa volnék immár korosztályokon átívelő himnikus dallá vált, a Miért hagytuk, hogy így legyen pedig ma is ugyanazt jelenti, mint születésekor. Tegyük hozzá: sajnos. Hozzájuk csatlakozott a Beatünnep koncerten az Elvonult a vihar, amely 69-ben debütált, amikor sokan érezhették, hogy még nem vonult el a vihar.
S bár vannak, akik tovább viszik az illési hagyományokat, de az igazi mégis a három örökifjú nagypapa. A titkok tudói. Legyenek sokáig velünk.