- Nemrégiben hihetetlen rekordot érte el a Madách Színház, megtartották a Macskák című musical 1400. előadását. Megérte a produkció a harmincegyedik évadot. 1983-ban a bemutató idején sejtették, hogy itt valami különleges dolog született?
- Már akkor is éreztük, hogy valami rendkívüli készül. Rendkívüliek voltak a körülmények és a személyi feltételek. Először is az előadás koreográfusának, Seregi Lászlónak a személye. Seregi mind egy titán, óriási dinamizmussal és erővel ugyanakkor könyörtelen igényességgel lépett be ebbe az épületbe 1982-ben. Mindannyian érzékeltük, hogy a Macskák és a zenés színház egy új világ, és ennek az üzenetét a darabból is lehetett érezni.
- A műfaj is szinte ismeretlennek számított akkoriban nálunk.
- Valóban, bár a Rock Színháznak akkoriban volt néhány sikeres előadása. De a Macskák komplexitása, nagyvonalúsága, összművészeti igénye mindenképp újdonságként hatott. Teljes nóvumnak számított, hogy a színpadon egyszerre énekelni, táncolni és játszani tudó színészekkel lehetett találkozni. Óriási szerencse volt, hogy a Madách Színház társulatában ott voltak az erre alkalmas nagy tehetségű művészek. És hogy Ádám Ottó, a színház legendás igazgatója egy prózai színházban, erre a nagyigényű musicalre igent mondott. A jelek tehát mind arra mutattak, hogy a Macskák sikeres lehet, de a sikernek ezt a mértékét álmodni sem mertük.
- Bárdos András és Rényi Ádám A FANTOM-tól a MAMMA MIA!-ig címmel megjelentetett egy kötetet, főként a Madách Színház elmúlt tíz évéről, amióta zenész színházként működik. Ebben felidéznek egy régebbi történetet, mégpedig, hogy Webber azzal indokolta, hogy odaadja a Macskák szerzői jogát, mert „ez a darab többet fog rombolni a kommunizmuson, mint egy NATO-hadosztály”.
- Ezt a történetet Kiss Imrétől hallottuk, ő a Művészetek Palotája első kiváló vezérigazgatója volt, sajnos már nincs közöttünk. Imre a Budapesti Tavaszi Fesztivál képviseletében a nyolcvanas évek elején tárgyalt a Macskák szerzői jogairól Andrew Lloyd Webberrel. Azért éppen ő, mert akkoriban a színházaknak minimális volt a jogdíjra fordítható dollárkerete, és számunkra a jogdíj előleget a Tavaszi Fesztivál biztosította. Úgy látszik Webber, aki meggyőződéses demokrata és liberális gondolkodású ember csalhatatlan ösztönnel megérezte, hogy ez a darab egy másik világ üzenetét is elhozza számunkra. Ezt akkor konkrétan senki nem fogalmazta meg így, de ma már látszik, hogy erről is volt szó.
- A Macskáknak Ön szerint ma mi az érvényes mondanivalója?
- A darab főhajtás az emberi szabadság és méltóság előtt. Az egyéniség és az emberi különlegesség tiszteletét hirdeti. Azt üzeni, hogy sokfélék vagyunk, el kell fogadnunk egymást és ettől gyönyörűséges a világ. Nem kell hangsúlyozni, hogy ez a gondolat mennyire aktuális.
- Meddig lehet repertoáron tartani, bármeddig?
- A tapasztalatunk szerint, akik gyerekként látták, azok felnőttként hozzák a saját gyerekeiket. A közönség a Macskákat magyar darabnak, de legalábbis a magyar kultúra részének tekinti. Beemelődött a hazai színházi, kulturális közkincsbe. Az előadás ma is a jegyeladási statisztikáink élén helyezkedik el, ezért évente 30 és 50 közötti előadást tűzünk ki és azt hiszem ez még sokáig így lesz.
- A már említett Seregi László a Macskák 1300. jubileumi előadásán még személyesen is jelen volt, azóta sajnos elment közülünk. Mit tudott ő, amit mások nem?
- Laci különleges ember volt, hatalmas színházi tudással. Széles vízióval rendelkezett, de ugyanakkor hallatlan gyakorlatias is volt. Megálmodta a koreográfiát, de lement az asztalos műhelybe is, és képes volt megadni a végső formáját egy-egy színházi tárgynak. Egyszerre volt földi és mennyei. Hihetetlen keménységgel, agresszivitással szedte ki az emberekből, amire szüksége volt, de elbájoló szeretettel tudta mindezt ellensúlyozni. Mi leginkább a következetes maximalizmusát igyekeztük ellesni tőle, amit önmagától is elvárt. Minden intézmény olyan, mint a vezetője. Csak olyat kért a társulattól, amit korábban százszorosan kipróbált, óriási hitele volt.
- Sokat koreografált az Operában, milyen viszonyban volt a musical műfajával?
- Mindig azt mondta, hogy őt az Operában musicalembernek tekintik. A táncművészet műfajai és stílusai között csalhatatlan biztonsággal igazodott el. Ráadásul imádta a musicalt, nagy érzéke volt hozzá. De sok operettet is koreografált, mégsem tévedt el a játékstílusok között.
- Seregi után a Volt egyszer egy csapat próbái idején egy fiatal koreográfussal,Tihanyi Ákossal kezdett el dolgozni, aki állandó alkotótársa lett. Hogy talált rá?
- Azt hiszem a Szerednyey Béla ajánlotta őt. Amikor a „Csapatra” készültem, koreográfus castingot tartottam, négy-öt jelölttel. Az előadásban van egy focimeccs, ami tulajdonképpen - sportbalett. Ebből a jelenetből kellett néhány percet próbaképp megkoreografálni és Ákos produkciója tetszett nekem a legjobban.
- Az elmúlt tíz év zenés színházi működésének a kezdete Az Operaház Fantomjának színrevitele. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
- A Fantom próbái az életem egyik leggyönyörűségesebb időszakát jelentették. Csodálatos mű, egész Budapest várta, és a színházban mindenki akarta.
- Ön miért szeretett bele a Fantomba?
- Mert nagyszerű a darab. Hallatlan szerencsés csillagzat alatt született. Mind a mai napig, ha bemegyek az előadásunk utolsó húsz percére, minden alkalommal eláll a lélegzetem.
- Hogyan sikerült megszerezni a Fantom játszási jogát?
- A Fantom egyik producere Andrew Lloyd Webber mellett a másik nagy angol producer, Cameron Mackintosh volt. 2003-ig a világon mindenütt csak az eredeti angol előadás replica változatai kerültek színre. Mindketten zseniális és kíváncsi emberek, és ennek a kíváncsiságnak is szerepe lehetett abban, hogy odaadták számunkra a non-replica játszási jogot, hogy megnézzék, hogy hat ez a darab az eredetitől eltérő rendezésben, díszletben, jelmezzel és koreográfiával. A Madách Színház Fantom előadásának sikerében nagy szerepe volt Kentaur kiváló díszletének is.
- A Fantommal egy időben profilt is váltott a Madách Színház, prózai színházból zenés színház lett. Ez mennyire volt szükségszerű?
- A budapesti közgondolkodásban egyre inkább megfogalmazódott az igény, hogy az Operettszínházon túl legyen egy másik zenés színház is. A Fővárosi Önkormányzat ekkoriban a Madách Színház igazgató pályázati kiírásában kifejezetten zenés színházi profilra hirdette meg a versenyt. Az én ambícióm, a főváros elvárása és a nézők igénye, mind ebbe az irányba mutatott.
- Mégis sok konfliktussal is járt a váltás.
- Kétségkívül okoztam ezzel általam szeretett és tisztelt kollégáknak sebeket és sérüléseket, azoknak, akik a prózai társulatnak voltak a tagjai. Mentségemre szolgáljon, hogy a profilváltást igyekeztem a lehető legkíméletesebben levezényelni. A zenés műfaj dominanciára törekszik, és ha egyszer úgy döntöttünk, hogy ezt szolgáljuk, akkor ez kell, hogy uralja az épületet.
- A mostani kötetben is szerepel, hogy míg korábban az individuumok szabad szövetségéből állt a Madách Színház, ebből inkább fegyelmezetten együttműködő csapat lett. Gálvölgyi János szintén a kötetben elmeséli, hogy ő azok közé tartozik, akik nem nyertek a Madách Színház átalakulásával.
- János nagyszerű színész és komédiás. Drámai ereje és kellő humora is van. De nem zenés színész. Ma is játszik a Madách Színházban. Igyekszem számára is, ha nem is a zenés bemutatókban, de lehetőséget és fontos szerepeket biztosítani.
- Gálvölgyi egyik mesterét Kazimir Károlyt idézte, aki azt mondta neki: olyan színész legyél, akit nem lehet lekettőzni. „Itt meg egyszer csak azt láttam, hogy le lettem hármazva” – tette hozzá a művész.
- A zenés színházban le kell kettőzni, vagy hármazni a színészt, nem tudunk másként működni. Nekünk a legnagyobb értékünk az aznapi előadás, ha valaki jegyet vált rá, akkor lehetőséget kell biztosítsunk, hogy meg is nézze. Akkor is, ha egy színész beteg, vagy éppen máshol játszik. Ezt csak a többes szereposztás rendszerével tudjuk biztosítani. Sőt idén hatalmas fejlődés történt a színház működésében. Szervezettségünk elérte azt a fokot, hogy zenés előadásainkat egy évre előre meghirdettük, az úgynevezett Zenés Naptárban.
- Huszti Péter is egyik vesztese ennek a történetnek. Vele miként alakult a kapcsolata?
- Huszti Pétert az egyik legnagyszerűbb magyar színésznek tartom. Nekem a legjobb barátom volt. Ezenkívül Péter évtizedeken át a Madách Színház meghatározó arca volt. Ez a váltás kétségtelenül okozhatott neki sebeket. Ennek ellenére szeretném, ha újra játszana nálunk.
- Ez azt jelenti, hogy lesz prózai darab a jövőn a Madáchban?
- Mindig és ezután is repertoáron tartunk majd prózai előadásokat, de kiegészítő funkcióval, nagy zenés darabok között, egyfajta levegővételként.
- Az elmúlt évek bemutatói jól mutatják, hogy ma már vannak olyan fiatal színészek, akik jól táncolnak, énekelnek és játszanak. Ők honnan jöttek?
- Megmondom őszintén, nem tudom. Most zajlik az nyári bemutatónk, A nyomorultak meghallgatása, és erre nagyon sok tehetséges fiatal érkezik. Azt hallom, hogy egyre kevesebb gyerek megy balett-táncosnak. Azt hiszem, hogy a musicalszínészek utánpótlását tekintve kicsit jobb a helyzet. A látványos, csillogó sikernek erős a vonzása. De nem bánnám, ha a Színház-és Filmművészeti Egyetemen több zenés színészt képeznének. Érkeznek nagyszerű fiatalok különböző magánstúdiókból is, szükség is van rájuk, ennek a műfajnak nagy a felvevő piaca.
- A különböző tehetségkutatók nem szállítanak tehetségeket? Ön is zsűrizett ilyen vetélkedőben.
- A versenyek nyerteseinek mindig azt mondom, örülhetnek a győzelemnek, de utána azonnal menjenek el egy iskolába. A tehetségkutató nem a vége valaminek, hanem az eleje.
- Hallgattak Önre?
- Tudok néhányról, akik igen.
- A Madách zenés színházzá alakulásával jelentős vetélytársat kapott a Budapesti Operettszínház. Mennyire feszültségmentes ez a versengés?
- Az Operettel mi valóban komoly versenyben vagyunk. Nagy versenyfutás zajlik egy-egy darab játszási jogáért is. De ez a verseny nem vált túlzottan élessé, mert másféle darabok iránt érdeklődtünk. Én jobban szeretem a szenvedélyes, romantikus nagy színes meséket, az Operettszínház pedig a kicsit karcosabb, keményebb darabokat preferálja. Ezek jól elkülönülnek a musicalirodalomban, ezért nekünk darabokon nagyobb összeütközésünk, tudomásom szerint nem volt.
- Lesz újabb Webber-musical a Madách Színházban?
- Intenzív tárgyalásban vagyunk és szeretnék két-három éven belül újabb Webber-művet a Madáchba hozni.
- A legutóbbi bemutató a Mamma Mia! egy tíz éves építkezés csúcspontjának tekinthető, hogyan tovább, meg lehet állni egy kicsit?
- Ez nem olyan szakma, ahol meglehet állni. Aki megáll, az lemarad. A Mamma Mia! annyiból valóban csúcspontnak tekinthető, hogy a színház egésze mostanra vitathatatlanul professzionálissá vált. Most kell elővenni a legnagyobb musicaleket.
- A Mamma Mia! bemutatása azért nagy kockázattal is járt.
- A nagy elvárás mindig magában hordozza a nagy bukás lehetőségét is. A műből nagyszerű film is készült, amit nagyon sokan láttak, ezért nagyon oda kellett figyelnünk, hogy mit csinálunk. Szerencsére nagyszerű csapat gyűlt össze, és a kétségeinken mindig átsegített a lelkesedés.
- Önök már több pályázatot is meghirdettek magyar musicalek létrejöttére. Mennyire jártak sikerrel?
- Büszke vagyok mind a két pályázatunkra, melyek nyomán új magyar musicalek születtek. Az egyik győztes darab, a Csoportterápia lassan túljut a százas szérián. A Poligamyt ugyancsak nagy sikerrel játsszuk, de műsoron van az Én, József Attila is. Nemrég mutattuk be a második musicalpályázaton nyertes Aranyborjút és Dögkeselyűt, amelyeknek igen jó volt a kritikai fogadtatásuk volt.
- Nyári szegedi bemutatójuk lesz A nyomorultak, de ön ezt már korábban színre vitte. Miért veszi elő újra?
- Tizennégy éve mutattuk be a Nyomorultakat, négy évig játszottuk, de amikor levettük lelkes rajongók táblákkal tiltakoztak ez ellen. Akkor úgy éreztük, kifáradt az előadás. Én sem voltam elégedett az 1999-es bemutatóval. Sok dolgom van még a darabbal, és azt remélem, hogy most teljesen új előadás születik.
- Egy színházi ember mennyire képes kikapcsolni Karácsonykor?
- A Karácsony környéke a legsűrűbb időszak a színházban. 24-én otthon ünnepelünk, de másnap már rohanunk be dolgozni.
- Január elején egy szép kerek születésnapot is ünnepelhet. Megáll mégis egy kicsit, összegez, készít mérleget?
- Igen, én is hallom, hogy érdekes, nagy számot emlegetnek, de azt hiszem, valami tévedés van a dologban.
- Milyen lesz a Madách újabb tíz éve?
- Azt szeretném, ha ugyan olyan jó lenne, mint az előző tíz év.