interjú;Kürti Sándor;

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

- Egy gazdasági szakember számára nincs korlát

A Széchenyi-díjas Kürti Sándor, akinek cégét, a Kürt Zrt.-t a világ egyik legjelentősebb számítógépes adatmentő cégeként tartanak nyilván, elsősorban a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására nyújt támogatást. Az Egyesült Államokból származó eljárást már tíz iskolában alkalmazzák, de a vállalkozó százról álmodik.

- Magyarországon nem általános, hogy a tehetős, mondjuk ki, gazdag emberek segítik a társadalom elesettjeit. Ön szerint miért nem alakult még ki ennek kultúrája nálunk?

- Nagyon sok dologban le vagyunk maradva. Hivatkozhatunk a történelmünkre, de a lényeg, hogy a mi kultúránk nagyon-nagyon messze van a példamutató gazdaságok kultúrájától. Főleg arra gondolok, hogy ki mennyire ismeri a demokratikus gondolkodásnak a gazdasági részét. Ez az, ami engem igazán érdekel, ezért szeretnék evangelizálni. Hogy miért pont ez? A rendszerváltás előtt állami alkalmazott voltam, mint ahogy szinte mindenki ebben az országban. A rendszerváltás után viszont meglehetősen gyorsan vállalkozóvá válhattam. Ez a folyamat nagy kihívás volt, mert folyamatosan azzal szembesített, hogy mennyit kell még tanulnom. A történet úgy kezdődött, hogy megnyertem egy vállalkozói versenyt, és az Év üzletembere lettem. Ezáltal lehetőségem nyílt arra, hogy részt vegyek egy nemzetközi versenyen is, amely a világ vezető üzletemberei között folyt. Én azonban nem csak részt venni akartam, hanem nyerni is. Persze az agyamnak a reális féltekéje tudta, hogy ez nem hendikepes verseny, márpedig én egy gazdasági értelemben hendikepes országból jöttem. Hiszen az amerikai versenytársamnak három cége volt, 140 ezer alkalmazottal, a Fortune 500 (a világ legjobb) vállalatai között. Sejteni lehetett, hogy nem a mi 60 fős cégünket választják a 140 ezer fős cég amerikaival szemben. De engem megnyugtatott a tény, hogy én akkor is mindent megtettem, hogy első lehessek. Más szóval, mindent megtanultam, amit ott láttam, így azt is, hogy a világ legjobb üzletemberei nem csak az orrukig látnak. Ők lényegesen tovább gondolkodnak: elhelyezik magukat az országban, a világban. Volt egy nagyon emlékezetes beszélgetésem George Patakival. New York állam akkori kormányzója elmondta, hogy a politikusok nagyon szűk pályán mozoghatnak, hiszen mindössze három lehetőségük van. Vagy egy földrajzi területnek, vagy egy néprétegnek az érdekeit próbálják képviselni, esetleg egy ideológiát próbálnak követni. Más lehetőségük nincs! New York állam ha nem lenne az Egyesült Államok része, a világ 14. legerősebb gazdasági hatalma lenne. Ezért megkérdeztem, hogy kormányzóként neki mi a célja, miért érdemes élnie és akkor ő nem a háromból mondott egyet, hanem egy negyediket. Ez pedig az a politika, amely az USA jövőbeli érdekekeit helyezi előtérbe. Jó lenne, ha lenne Magyarországon is valaki, aki azt meri mondani: az én célom az Európai Unió jövőbeli érdekeinek a képviselete.

- Egy gazdasági vezető esetében ez miért van másként?

- A politikus, az állami vezető funkciójának, lehetőségeinek az ország határánál vége van. A gazdasági vezető számára viszont ez nem korlát. Mondok egy példát. Mondjuk az arany kitermeléséhez savas technológiát szeretnénk használni. Ezt a szabályok szerint már nem tehetjük meg sehol a világon. De ha elmegyünk Romániába, akkor ott még kihasználhatjuk e lehetőséget. És az ausztrál vállalkozó, akinek csak savas technológiája volt, éppen ezt tette. Ebből lett az a magyarországi természeti katasztrófa, ami a tiszai halak kipusztulásával járt néhány éve. Persze nem csak negatív példáim vannak. Részt vehettem a zsűri tagjaként a világ legjobb üzletemberének kiválasztásában. Akkor a magyar versenyző Demján Sándor volt, akinek nemcsak Magyarországon volt szociális felelősségvállalása, hanem azokban az országokban is, ahol beruházott, például Lengyelországban templomot épített, Oroszországban meg öregek otthonát. Ez olyan valami, ami túlmutat a cég kapuján.

- Hogyan indult a társadalmi szerepvállalása?

- Találtunk olyasmit, amibe - a kollégáimmal együtt - az egész Kürtöt be lehetett vonni. Úgy kezdődött, hogy 1990-ben az első éves gazdasági eredményünket odaadtuk egy tanári karnak, hogy építsenek belőle iskolát, ami ma is nagyszerűen működik a XI. kerületben. Ez a KÜRT Alapítványi Gimnázium. Nagyon büszkék vagyunk rá. Következő vállalásunkat a Veszprémi - mai nevén Pannon - Egyetemen tettük: ott a Hátrányos Helyzetű, elsősorban cigány származású gyerekek Oktatási Alapítványát (H20) hoztuk létre 1996-ban. Ez egy hosszú távú építkezési folyamat, amelynek most már előrehaladott stádiumában vagyunk.

- Miért épp Veszprém?

- Ez az alma materem. Volt ott egy cigány származású kollégiumi szobatársam, aki az egyetemen maradt tanárnak. Az ő kezébe adtuk a H2O alapítványt, amibe mi csak pénzt teszünk. Azokat a mentorokat, tanárembereket támogatjuk, akik vállalják, hogy kézen fogva egy-egy cigánygyereket elvisznek a magyar állam által elismert eredményig, mint például a diploma, az érettségi, a nyelvvizsga, vagy a jogosítvány. Ha a tanár teljesíti a vállalását, akkor megkapja a megfelelő pénzt. Például egy diploma az 3-5 millió forintba kerül nekünk.

- Most hol tartanak?

- Hat éve találtunk egy általános iskolát Miskolc környékén, mely majdnem tíz év alatt képes volt saját maga kikerülni hátrányos helyzetéből. Az igazgató, a tanári kar, az önkormányzat és az állam által adott pénz tudta megváltoztatni helyzetüket egy amerikai módszer segítségével, amit az amerikai Stanford Egyetemen dolgoztak ki, és három betűvel jelölik: KIP (Komplex Instrukciós Program). Ennek hatására át tudták alakítani az iskola oktatási módszertanát, aminek eredményeként a gyerekek is teljes egészében megváltoztak. Továbbtanulási igényük több mint 90 százalékos lett, a hiányzásuk 10 százalék alá esett, az iskola teljesítménye az országos átlag fölé emelkedett. Ennek hatására itt, a Kürtben megállapítottuk: ha tudjuk a megoldást, már pedig tudjuk, hiszen az említett iskolában már működik, akkor hozzunk létre egy átadható (franchise) módszert. Először is minden ezzel kapcsolatos jogot kérjünk meg a jogtulajdonosoktól és biztosítsunk magunknak. Megkértük az amerikai egyetemtől a szükséges papírokat. Az iskolában még három magyar innovációt hozzátettek a KIP-hez. Megkaptuk ezekhez is a jogokat és leírtuk, hogy hogyan kell oktatni e módszer szerint. Mindezt a Kürt Akadémia akkreditálta, hiszen nem lehet egy magyar általános iskolába csak úgy bemenni, hogy egy új rendszert szeretnék bevezetni. A Kürt Akadémia menedzselhet ilyen folyamatokat, hiszen minősített magyar oktatási intézmény. Ezután kiválasztottunk tíz általános iskolát és ezekben megkezdődött a H2O Program szerinti oktatás.

- Mennyire volt eredményes a kezdeményezésük?

- Nekikezdtünk tíz iskolával, egy elbukott, de kilenc az elmúlt öt év alatt átalakult, maga mögött hagyva a hátrányos helyzetet.

- Mi lett az egy elbukottal?

- Nem a módszertan volt a hibás. A magyar állam ezt az iskolát összevonta egy nagyobb iskolával, amelynek új vezetője nem akarta a H2O-t, ami valljuk be, nagyon nagy teher a tanári karnak.

- Ebben a projektben más vállalkozások is benne vannak?

- Hogyne, a Zwack és a Vodafone is belerakta a pénzét. És érdemes szólni a General Electricről is, amelynek az egyik vezetője megnyert egy pályázatot a cégen belül. A pályázat díja 25 ezer dollár volt. A menedzser megnézte, hogy melyik szociális felelősségvállalási programmal szeretnének azonosulni, és úgy döntöttek, hogy a H2O-ba teszik be a pénzt. A H2O jelentése az esetünkben: hátrányos helyzetűek oktatása, ez az alapítványunk neve. De a H2O a víz képlete is, a vízé, amely a tisztaságot asszociálja.

- Hogyan tovább?

- Most úgy gondoljuk, elérkezett az idő, hogy a tízből száz legyen. Ugyanúgy, ahogy az egyből tízet lehetett. Magyarországon összességében 3.600 általános iskola van. Ebből 1.580 hátrányos helyzetű. Ezekre az a jellemző, hogy a gyerekek bejönnek anélkül, hogy tudnának beszélni, szakszóval élve: nem verbálisak. A jelenlegi iskolarendszer alkalmatlan arra, hogy a nem beszélő gyerekeket beszédre nevelje. Ugyanakkor a H2O módszertan tudja ezt. Mondok egy példát. Öt-hat éve a budapesti Mester utca 19. szám alatti általános iskola igazgatója bejött hozzánk: segítsünk, mert eltűnik az iskolája és ezt ő nagyon nem szeretné, hiszen állástalanok lesznek a pedagógusai. Abban az utcában van egy másik iskola is. A "fehér" gyerekek és a "jó cigányok" már átmentek oda. A "rossz cigányok" meg nem akarnak rossz cigányokkal együtt járni, tehát nem tud első osztályt indítani. A múlt tanévben három, a mostaniban pedig öt első osztályt indított és elmondta, hogy nem tud minden gyereket felvenni. És mindezt azért, mert a Stanford Egyetem módszertana "feldíszítve három karácsonyfadísszel" (mindegyik nagyszerű magyar innováció), sikeresen működik. A tanárok is megszerették a H2O oktatás módszertanát, és a szülő egy pillanatig sem gondolkodik arról, hogy ide akarja-e küldeni a gyerekét, vagy sem. Akár cigány a környezet, akár nem. Ez a módszertan nem szegregált körülményekre való, hanem olyanra, ahol sokfajta gyerek van együtt. A Mester utcai általános iskola már nem hátrányos helyzetű. Egyszerűen azért nem, mert „felhígult”. Mert jó a hangulat, jók a célok, a feladatok, a nyelvoktatás, a szülő boldog, hogy egy ilyen iskolába küldheti a gyerekét és a tanárok is élvezettel tanítanak itt. Ha álmodhatok valami szépet a jövőről, akkor azt álmodom, hogy a magyar állam oda fog tenni ehhez a H2O programhoz iskolánként hozzávetőleg 40 millió forintot, ami az öt éves átalakításhoz szükséges.

- Ezt módszert alkalmazzák más országokban is?

- 75 országban alkalmazzák, Új-Zélandon kizárólagosan. A módszer szülőanyja, a Standford Egyetem tanszékvezetője, Rachel Lotan. Édesanyja magyar származású, így érti a nyelvünket. Járt Magyarországon, és elismeréssel beszélt az itteni alkalmazásról, arról, hogy sikerült előbb egy, majd tíz iskolába bevezetni a programot. Időközben már két egyetemen is tanítják a KIP módszert. Lefordítottuk a legújabb Stanford Egyetemi tankönyvet is, nemsokára megjelenik.

- Hol jelenik meg magyar innováció a H2O Programban?

- Több területen is. Az elsőt úgy hívják, hogy Generációk Közötti Párbeszéd, magyarán, először nem a gyereket kell behívni az iskolába, hanem a szülőt. Ő szeresse meg az iskolát. Mondok egy példát: az a hölgy, aki most könyvtáros, és különben takarítónő is, analfabétaként jött be az egyik H2O iskolába. Felvázolták a számára, hogy nemcsak takarítani lehet, hanem ha megtanulja a számítógép kezelését, és természetesen írni, olvasni, akkor könyvtáros lehet, és ez így is történt. Vagy érdemes megemlíteni azt a kislányt, aki soha nem mozdult ki korábban a falujából. A H2O rendszerben van egy táblajáték program, azért fontos ez, mert ezek a gyerekek egy sor dologban elmaradnak ugyan a normál gyerekekhez képest, viszont a térbeli látásuk nagyon jó, hiszen az első hat évükben ebből éltek meg, és nem abból, hogy beszéltek. El tudtak helyezkedni a térben, például a pofon elől el tudtak menekülni, és a simogatáshoz oda tudtak rohanni. Ez a jó térlátásuk miatt alakult így ki, ezért az úgynevezett táblajátékban is nagyon jók. A go-játékban, amit egy normál gyerek át sem tud látni, egy pillanat alatt tudják, hogy mi miről szól. Ugyanez a helyzet a dámajátékban, a malomban vagy a sakkban. Az említett kislánynál a tanító néni észrevette, hogy kiváló a dámajátékban, mindenkit ronggyá ver. Abban az időben a megyei versenyt is az iskolájukban szervezték meg, mert a szülők nem akartak sehová utazni. A kislány megnyerte. Az Európai Unió dámajáték korosztályos versenye akkor Rigában volt. Kiutaztak és a kislány Európa-bajnokként tért haza.

- Van esetleg saját története is?

- Az Educatio kiállításon ingyen kaptunk a H2O számára kiállítási területet. Hívtunk tanárokat, gyerekekkel. Jött egy kislány, vékonyka, olyan ötödikes. Meglátta az ennivalókat, amit ilyen helyeken ki szoktak tenni, és onnantól nem tudta abbahagyni az evést. Egy idő után megkérdezte: szeretnék-e vele sakkozni? És ez a gyerek megvert, nem is egyszer! Közben hívtak egy rádióba, egyenes adásba, ahová elvittem magammal a kislányt és elmeséltem ezt a történetet: „Ez a kis kerti törpe háromszor lemosott sakkban." Mire a kislány mellettem megszólalt, Sanyi bácsi sokba lesz az még neked, hogy engem lekertitörpéztél. Ezzel azt akarom mondani, hogy ez a gyerek már nem hátrányos helyzetű, mert pontosan tudja a saját értékét, meg tudja védeni magát, meg mer szólalni, egyszerűen attól, mert ezt a környezetet a kiváló tanári kar, vagyis ez az egész rendszer köré építette. Ilyenkor úgy érzem, hogy meg lehet oldani Magyarországon, hogy a csaknem 1.600 hátrányos helyzetű általános iskolában átalakuljon a képzés. Ezért is lenne szükséges, hogy a következő öt év alatt a tíz iskolából százat csináljunk. Majd a rá következő 5 évben a százból ezret. Ha az én életemből hátra van még tíz esztendő, akkor azt szeretném, ha ez a H2O hálózat bővítésével telhetne el.

- Miért szégyen ma Magyarországon a szegénységről beszélni?

- Ennek nagyon sok oka van. Aki szegény az röstelkedik, úgy érzi, hogy valamit nem jól csinált. Meggyőződésem, hogy nem ő rontotta el a dolgot, hanem a rendszerben van a hiba. Ebben a kultúrában, amiben mi fölnőttünk, azt tanultuk, hogy kapard ki magadnak, majd neked is lesz. Arról viszont nem esett szó, hogy csapatot kell építeni. Csapatban kéne erősnek lennünk. Ma primadonnák képzése folyik az iskoláinkban. Az egyetemen csak a saját creditpontjaikat gyűjtik, és nem tanulják meg, hogyan kell együttműködni. Az élet azonban nem ilyen!

- A jelenlegi kormány egyik tagja azt mondta egyszer, hogy mindenki annyit ér, amekkora vagyona van, amennyije van.

- Az értéknek sokféle mérőszáma van. Franciaországban az emberek hetven százalékának a vagyona elsősorban az örökségéből származik. Akkor az értékmérő a felmenőim egykori vagyoni helyzete? A Rembrandt kiállításon voltam tegnap, márpedig a németalföldi zseninek semmilyen vagyona nem volt. Eszerint Rembrandt is csak ennyit érne? Ez nevetséges, hiszen mindenki csodájára jár, ma is érték az, amit ő alkotott. Egy demokráciában persze lehet ilyet mondani, de ha nem jön erre 20-30 olyan válasz, ami nyugodt és normális, akkor ott baj van.

- Miképpen látja, a magyarországi vagyonos emberek figyelik egymást abban a tekintetben, hogy ki, mire áldoz?

- Nem tudom, fogalmam sincs. A lényeg az, hogy én jól érzem magam a bőrömben. Jól érezném magam valószínűleg akkor is, ha számolatlanul tehetném menedzseri időmet a H2O programunkba, bár máshová beletéve talán sok pénzt hozna nekem. A legnagyobb hibámnak azt tartom, hogy az elmúlt hat évben nem tudtam értelmesen megszólítani a vagyonos embereket és a vagyonokat mozgató állami vezetőinket, hogy megszeressék a H2O programot és lehetőséget lássanak benne a hazai hátrányos helyzet felszámolására.

Valaki azt mondta egyszer, hogy érdemes volna megírni a műpártolók, a mecénások történetét. Csakugyan, teljesebb képét kapnánk a művészetek múltjáról, ha alaposan ismernénk mindazokat a rugókat, amelyek egy-egy kitűnő művészt ennek vagy annak az alkotásnak megteremtésére ösztökélték. S köztük bizonyára nem egyszer nagyon fontos szerep jutott a mecénásnak is.