Ifj. H.Kovács nagy jóindulattal sem volt nevezhető könyvmolynak. A ferencvárosi kocsmák mélyén leginkább napilapokat olvasott, amíg futotta rájuk. Mostanság, amikor döntenie kellett abban a súlyos kérdésben, hogy vagy újság, vagy a ferencvárosi koktél, rövid vívódás után a cefre mellett döntött. Abban legalább örömét lelte, nem úgy, mint a sajtótermékekben. Őszinte emberként nehezen igazodott el az írott világban, csak kapkodta a fejét. A kormánypárti újságok a dicsőségről, a nemzet felemelkedéséről írtak akkor is, amikor rezsicsökkentés ide meg oda, a cigarettája, a fröccse, a snapsza egyre csak drágult. Nem értette, és olvasmányai alapján ő is a rohadt, mocskos multikat kezdte hibáztatni. Jó is lesz, az anyjuk úristenit, ha vasárnap bezárják őket, legalább a héten egy nap nem fognak rabolni, gondolta.
Amióta a rezsicsökkentés példáját követve, ő is rezsit csökkentett, és kiadásait átcsoportosítva lemondott sajtótermékek vásárlásáról, boldogabb lett az élete. Csak a metróban ingyen osztogatott, meg levelesládájába bedobott újságokat olvasta, s azon nyomban megszűntek kétségei, minden világos lett. Fejét nem zavarták össze az ellenzéki lapok koholt vádjai, hogy a kormány lop, meg csal. Az ingyen TV csatornákat is az állami adók uralták, a Kossuth rádió is a megkérdőjelezhetetlen valóságot sugározta. Az ingyen hírek, no meg a ferencvárosi koktél bearanyozták életét.
Az meg különösen bearanyozta, amit kedvencéről, a volt debreceni polgármesterről olvasott. Szerette őt. Azóta különösen, amióta a fémkupakok és a népjólét sajátos viszonyáról tartott kedvence röpke sajtótájékoztatót. Igaz, egy szót sem értett az egészből, de boldoggá tette, hogy nincs élő ember, aki az egészből akár egy szót értene. Jó érzés egy hatalmas tömeg piciny porszemének lenni, gondolta. Amikor arról olvasott, hogy a drága ember időt, pénzt, energiát nem kímélve a szórvány magyarságért a messzi Új-Zélandra utazott, csendes hála járta át. Úgy érezte, hogy ő helyette, az ő nevében is utazott, és lélekben a nagy koncerten vele csápolt. Azt az eretnek gondolatot, hogy három napra három napot utazni nem szokás, kivéve ha pénzről vagy nőről van szó, csírájában kiirtotta magából.
Lelki békéjét a maga teljességében ifj .H .Kovács akkor nyerte vissza, amikor arról olvasott, hogy a drága ember kétmillió forintért könyveket vásárolt. Nemhiába kellett az a jó nagy óbudai lakás a Duna partján, kell a hely a rengeteg könyvnek jutott eszébe, ahogy a címet kibetűzte. Kissé meglepődött, amikor kiderült, ennyi pénzért csak néhány telefirkált régi könyvet vett Debrecen jótevője, aki ráadásul azzal mentegetődzött, hogy egy barátjának vásárolt, mert az nem ért rá. Milyen szerény, pedig büszke lehetne rá, hogy neki a kultúra minden előtt. Hiába éhezik minden második hét éven aluli gyermek, a magyar jövő a magyar kultúrában rejlik, nem a bitang kölkökben, akik a haragos hangú másik kedvence szerint azért nem esznek, mert amúgy nem is éhesek. Meg a szüleiktől is ezt látják.
Amióta nincs pénze újságokra szebb és nyugodtabb lett az élete. Csak azt nem tudta mire vélni, mikor álmában néha megjelent régen halott apja és annyit mondott, téged nem én csináltalak ilyen hülyének fiam, téged meghülyítettek. Ilyenkor egy pillanatra felriadt, de aztán arra gondolt, apja már a múlt, és békésen hortyogott tovább.
