A zenét azonban sokszor kikényszerítették ebből a szerepéből. Olykor világpolitikai események keretezője lett. Az idősebbek emlékezhetnek még 1956 október-novemberére, amikor hírekre szomjasan ültünk a rádiókészülékek előtt, de tájékoztatás helyett Mozartot vagy Beethovent hallhattunk.
1938 a maga nemében drámai, sorsfordító események előjátéka lehetett. Szerte a világon a rádiókészülékeik mellett az Ausztriából érkező híreket várták az emberek. Március 11-én, pénteken délután bejelentette az osztrák rádió: a népszavazás elmarad. Aztán a jól ismert szünetjel következett. Aki tehette, a készülékhez ült.
A háziasszonyok felhagytak a vacsora előkészületeivel, férjük letette az újságot, rendre intették a gyerekeket, akik kivételesen tényleg elhallgattak. Ők is érezték a szokatlan várakozás növekvő feszültségét. S akkor a rádióban megszólalt Schubert.
Aztán Schussnigg kancellár drámai nyilatkozata következett, majd ismét zenedarabok, mígnem felhangzott a beteljesedést tudtul adó bejelentés: Seyss-Inquart átvette a hatalmat, német csapatok léptek osztrák földre, éjfél után a mikrofonhoz lépett az új kancellár s a IX. szimfónia Békeódája után bejelentette, hogy Ausztria a Német Birodalom része lett. Hitler rendeletét is felolvasták: „Az osztrák szövetségi kormány mától az osztrák tartományi kormány elnevezést viseli”. Aztán megint felcsendült a zene, Mendelssohn műveit azonban már nem játszhatták.
„Milyen különös ez a világ! – írta Márai a Pesti Hírlapban március 18-án. – Végzetének is népdallama van. Zenehullámok között száguld a végtelen térben a motorizált végzet”. Már nem is hallani a motorok zúgását és Haydn dallamát. „A kettő összemosódik egy érzésben és eszméletben, amely mély, mint az élet, a zene, vagy a halál.”
