B. I.-nek
Akkor még nem ismerte Marco Polo horrorisztikus leírását az orosz télről, semmit nem tudott az oroszokról, meg egyáltalán, bármely más nációról. Soha nem járt addig külföldön, és még oroszt sem kellett tanulnia az iskolában. Hirsch Jenő mindössze tízéves volt, amikor szüleivel Mongóliába menet, először Moszkvába vetette a sorsa.
Két év alatt négyszer tették meg ezt utat: kétszer oda, kétszer vissza. Kicsit össze is mosódtak benne az emlékek, de az biztos, hogy egyik rövid megállójuk éppen Hruscsov leváltásának idejére esett. Amit, persze, már csak utólag, majd három évtized múltán neveztek annak, akkor ott, 1964 őszén semminek nem nevezték, sőt, moszkvai ismerőseik sürgősen bezárták a társbérleti szobájuk ajtaját, amikor fennhangon az okokról kérdezte őket. Hirsch Jenő ugyanis érdeklődő kisfiú volt, betéve tudta a tokiói olimpia összes érmesét, eredményestől együtt, nem beszélve a magyar bajnokokról, de még a pontszerzőkről is. Hruscsov meg kiváltképp foglalkoztatta, mosolygós, jóságos bácsinak látta az újságokból (mongol tévé akkor még nem volt), Gagarinnal együtt olyan szép párnak tűntek. Még Ulánbátorban értesült arról, hogy már nem ő Szovjetunió első embere, gondolta, majd Moszkvában megtudja, mi történt.
Vendéglátóik azonban a zárt ajtók mögött is csak hallgattak és zavartan hümmögtek. Ekkor kezdett megérezni valamit a szovjet couleur locale-ból , de nem tudta pontosan, hogy mit. Nem is tulajdonított neki különösebb jelentőséget, ugyanis a fülledt, bútorokkal telezsúfolt szobában zsidók laktak, Hirsch Jenő pedig már kisgyerekként is tudta, hogy a zsidók jobb, ha hallgatnak. Elza nem hiába mondogatta, hogy a zsidóságot nem kell annyira emlegetni és ezt a tót felmenőkkel (nem) büszkélkedő apja sem cáfolta soha, így tehát szófogadó kisfiúként megértően abbahagyta a kérdezősködést. (Tán jobban is tette. Jó pár évvel később, valamikor az érettségije táján, azért tiltották be egy neves történész könyvét, mert nyíltan írt Hruscsov eltávolításáról. A teljes igazság kedvéért jegyezzük meg, hogy volt a kötetben ráadásként egy Trockij-kép is. Ami éppúgy kiverhette a cenzoroknál a biztosítékot.)
Hirsch mély empátiáról tanúbizonyságot téve, lemondott hát a moszkvai politizálásról, de azt nem tudta nem észrevenni, hogy apjára rászakadt a menny az Osztankino szállodában. Egy ablakkeret képében, üvegestől. Ami két okból is gyászos következményekkel járt: egyrészt apját kissé megviselte az eset, másrészt, amikor második gimis irodalom dolgozatában Hirsch Jenő ezt később megörökítette, demonstratíve nem osztályozta le a magyar tanára. Nem sokkal voltunk a 68-as diáklázadások és a csehszlovákiai bevonulás után, az éberségre, az ideológiai szilárdságra és a szovjet élet dicsőséges hétköznapjainak torzítás nélküli ábrázolására az iskolai nevelés minden szintjén parancsoló szükség mutatkozott. Kár – vagy éppen szerencse –, hogy Hirsch Jenő ezen magasztos szempontokból még semmit sem értett.
Nem értette a beszögelt ablakot sem, hogy apja miért rángatja olyan hevesen, aki pedig azt nem foghatta fel ésszel, hogy miért nem lehet kinyitni. Addig-addig nem értette és huzakodott vele, amíg végül az megadta magát, kiszakadt a tokból és a nyakába esett. Elza hiába mondogatta neki, hogy Jenő, hagyd már a fenébe, van ott felül egy kis ablak is, látod ez kinyílik, de idősebb Hirsch megbirkózott már életében nehezebb feladatokkal is, magyar virtusa nem engedte, hogy egy nyomorult ablak legyűrje őt. Nem sejthette szegény, hogy amitől a végén oly megszégyenítő vereséget szenvedett, az maga a hirtelen jött orosz tél, amely még nálánál keményebb legényeket is térdre kényszerített. (Ezen a helyen nem lenne ildomos történelmi neveket elősorolni, id. Hirsch Jenő egyébként sem őket emlegette bőszen és cifrán káromkodva.)
Fortocskának hívták egyébként a szóban forgó kis ablakot, amely a hideget be-, a meleget meg ki csak módjával engedte ugyan, a szoba szellőzését nem oldotta meg maradéktalanul, de olyan rafinált egy jószág volt, hogy külországbéli utazó ésszel fel nem foghatta e rendeltetését. A magyar ember meg még kevésbé, mert az már csak olyan, hogy hajlamos ajtóstól (jelen esetben ablakostól) rontani a házba, ám, amint a példa mutatta, a nyers erő itt mit sem ér, egy kis fortély, egy fortocska a titok és az ablak nyitja.
Ha ezt a kis apróságot az apja tudta volna, sok minden másképpen alakulhatott volna. Az ifjú Hirsch Jenő a szögeken, amelyek miatt az ablak elveszett, el nem gondolkodott volna, dolgozatát viszont leosztályozták és intellektusát kétségbe nem vonták volna, és ilyképpen a hideg szerepére az orosz történelemben rá nem jött volna. Nagy tudatlanságában, teszem azt, ő is elhitte volna, hogy Nagy Péter annak idején egy valóságos ablakot nyitott Európára és soha nem gyanította volna, hogy gigászi erejéből mindösszesen csak egy kis ablakocskára futotta.
Örkény csak kérdezi, hogy a madzag az oka-e mindennek, de Hirsch Jenő már kora gyerekkorában biztosan tudta, hogy – Oroszországban legalábbis – a fortocska az.
