Barack Obama amerikai elnök egyik legközelebbi tanácsadója Samantha Power, aki egyébként az Amerikai Egyesült Államok ENSZ-nagykövete is, november 13-ikán beszédet tartott egy berlini konferencián. „Magyarországon, ahol a szélsőséges nacionalista Jobbik párt a második helyen végzett a májusi választásokon, és ahol a közvélemény-vizsgálatok az antiszemita attitűd magas szintjét mutatták ki, a kormány nagyon szigorú bánásmódot tanúsít mind a független sajtóval, mind pedig civil társadalmi csoportokkal szemben….A kormány arra kényszerítette a médiát, hogy csökkentse az érzékeny, kritikai írásokat … Mindezzel egy időben felállítottak egy, a kormányzat által hivatalosnak tekintett, második világháborús emlékművet, amelyik a magyarokat a német megszállás áldozataiként mutatja be, de nem említi meg, hogy a zsidók tömeges deportálásában a magyar kormány és a magyar állampolgárok játszották a fő szerepet” - mondta többek között,
Ez volt az első alkalom, hogy egy magasrangú amerikai diplomata már nemcsak a Jobbikot, hanem konkrétan a magyar kormányt is megvádolta, mégpedig az antiszemitizmus kontextusában. Samantha Power egyébként egy rendkívül felkészült diplomata és kitűnő újságíró. Tudósította a U.S. News and world Report, a The Economist vagy a The New Republic című lapokat. Az ír származású publicista-politikus elnyerte a Pulitzer-díjat is.
A kormányközelinek tekinthető civilszervezetek és maga a kormány-média is folyamatosan azt sugallja, hogy az ilyen nyilatkozatok a hazai ellenzék külföldi befolyásának és a kormánnyal szemben álló „bizonyos értelmiségi körök” hazaáruló aknamunkájának köszönhető. Ez ostobaság, ki veheti komolyan azt a feltételezést, hogy a magyar ellenzék, vagy a magyar értelmiség olyan befolyásos lenne, hogy meg tudná határozni az Amerikai Egyesült Államok politikáját?
Félelemkeltő az az ellenségesség, arrogancia, kioktató fölényesség, amivel némelyik magyar politikus az amerikai figyelmeztetésekre reagál és reagált. Pedig nyilván ők is tudják, hogy most írják nullára magukat emberileg és szakmailag, de mégis mondják, amit mondanak, mert úgy látszik, muszáj nekik. Olyan úton kell menetelniük - víg harci indulókat dalolva -, amelyről tudják maguk is, hogy a szakadékba visz.
Ezek az amerikai politikusok viszont, akiket beavatkozással és kritikával vádolnak, karakteres egyéniségek és demokraták, nem beavatkoznak a belügyeinkbe (ugye, milyen ismerős ez a szófordulat a pártállam idejéből?), hanem kiállnak értünk, egyszerű magyar állampolgárokért. Nem volna kötelező ezt tenniük: a tengerentúlról nézve annyira távoli és kicsi ország ez a miénk, hogy megtehetnék, tudomást sem vesznek arról, milyen elkeserítő eszmékkel megtámogatott központosítás zajlik ma nálunk. Köszönettel tartozunk nekik.
M. André Goodfriend ideiglenes ügyvivőt, aki most Budapesten az USA nagykövetségét vezeti, és aki empátiával, humorral de kitartóan és határozottan próbálja megmenteni hazánkat attól, hogy a korrupció végleg elnyelje a jogállamot és a demokráciát, a sajtó és a politikusok egy része vissza szeretné küldeni hazájába, lenézően és nyeglén leckéztetve arról, mit vár el a hatalmas Magyarország a kis Amerikai Egyesült Államoktól. Eltekintve a hangnem mögött fölsejlő elképesztő aránytévesztéstől, a megközelítési mód tartalmilag sem áll meg. Goodfriend úr a legkevésbé sem szolgált rá, hogy lekezelően és nyeglén leckéztessék, mert ő is rendkívül művelt politikus: az Arizonai Egyetemen filozófiából, klasszikus és modern görög nyelvből, francia nyelvből és rádió-televízió tárgyakból diplomázott. A francián és a görögön kívül spanyolul, hindiül, magyarul, héberül, arabul és jiddisül is beszél. Szolgált Indiában, Izraelben, Oroszországban, Szíriában, a külszolgálati tevékenységét igen magas kitüntetéssel jutalmazták Amerikában.
Sem a történelemhamisító arkangyalos szobor felállítását, sem a hazug tankönyvek nyomtatását, sem az iskolarendszer szegregáló jellegének megerősítését, sem a közmédia kormányszócsővé silányítását, sem a független média ellen folytatott gazdasági ellehetetlenítés, sem az abszurd és a munkavállalók százezreit külföldre kényszerítő gazdaságpolitikát, sem az adóhatóság körüli korrupciós vádak érdemi kivizsgálásának elmismásolását, sem a szegényeket sújtó, gazdagokat támogató egykulcsos adórendszer működtetését nem tudja a demokratikus ellenzék megakadályozni. Nincs ereje hozzá, megosztott és a rázúdított rágalom-özön miatt hitelének egy részét is elvesztette. Őszinte vitákban kellene szembenéznie önmagával, múltjával, teljesítményével, lehetséges jövőjével. Ebben a helyzetben az, hogy a szabad világ felelős politikusai törődnek a lejtőre került Magyarországgal, nemcsak biztató jel, hanem talán az egyetlen biztató jel is.
A hatalmon levő politikai osztály realitásérzékének minimális jele az volna, hogy megsértődés és visszautasítás helyett komolyan veszi ezeket a figyelmeztetéseket. Nem ez történik. Vezető magyar politikusok bántó hangnemben beszélnek ezekről az értünk szót emelő, minden értelemben demokrata diplomatákról.
Mindazok, akik felelősséget érzünk a magyarság ügyéért, akik másként gondolkozunk - köszönettel tartozunk nekik.
