tüntetés;letartóztatás;Honkong;mongkoki sátorváros;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Bontják a hongkongi tüntetők barrikádjait

Hongkongban legalább nyolcvan tüntetőt letartóztatott a rendőrség, mivel tiltakoztak a mongkoki sátorváros lebontása ellen.

A hatóságok bírósági utasításra kezdték meg a barrikádok felszámolását, a demokrácia mellett tüntetők többsége ellenkezés nélkül távozott, egy kisebb csoport azonban ellenállt.

A tiltakozók október óta megbénítják az üzleti negyed forgalmát, követelve, hogy 2017-ben szabadon, a pekingi kormányzat beleszólása nélkül választhassák meg Hongkong vezetőit.

Kezdetben tízezrek vonultak utcára, de mostanra már csak néhány százan tartanak ki. A sátrak lebontását a környéken lakók, az ottani vállalkozások követelték.

Továbbra sem sikerült kideríteni, áll-e szervezett csoport a francia drónügy mögött: hetek óta kis távirányítható szerkezetek köröznek a nukleáris reaktorok felett. A Greenpeace egyre inkább azt gyanítja, terroristák állhatnak a háttérben.