Jó, hogy bölcs oktatási kormányzatunk nem tette kötelezővé a hittant. Alternatívaként a szülők így választhatják az erkölcstant is. A lényeg, hogy a hit, a remény, és a szeretet így is, úgy is megfészkeljen a gyermekekben. És nem a Bibliát hívják feltétlen segítségül, hanem olykor a Grimm testvérek kétszáz éves népmesegyűjteményét is. Ha tehát a másodikos kis lurkó szorong, felsír álmában, a szülő tudhatja, hogy mi volt aznap az erkölcslecke a tankönyvben.
Talán ez: „Volt egyszer egy igen makacs gyermek, anyjával örök szófogadatlan. A jó Isten emiatt nem lelte tetszését benne, betegséget hozott rá, senki orvos nem segíthetett rajta, és hamarosan a halálos ágyán feküdt. Mikor pedig leeresztették a sírba, és betakarták földdel, kicsi karja egyszerre csak előbújt, magasra nyúlt, és ha visszadugták, s friss földet terítettek rá, az sem segített, a karocska újra, meg újra előbújt. Végül anyjának kellett a sírhoz mennie, és vesszővel a karocskára ütnie, s amint ezt megtette, a karocska visszahúzódott, a gyermek pedig végre-valahára nyugalmat lelt a föld alatt.”
Grimmék ide-oda, azért ez rémes. Nem akadt kicsiknek való jobb példabeszéd a szófogadásra? Meg aztán Istent rettegve félni sem hit, hanem erkölcs kérdése lenne?
