Már beragyogta a nappalit a májusi napsugár, mikor Julcsi ásítva, nyújtózkodva kitámolygott a szobájából. Körülnézett, és megállapította, hogy senki sincs itthon. A tegnap esti nagy rendetlenség, a fizetési felszólítások, a számlák, a végzések, a sárga csekkek tömege ott hevert a hatalmas ebédlőasztalon. De Anya nincs sehol! Pedig Julcsi arra számított, hogy együtt reggeliznek, és arra, hogy Anya végre átveszi vele a magyart és az angolt. Mert vészesen közeleg az érettségi. De Anya sehol!
Munkát keres, állásinterjúkra szaladgál, és régóta semmi sem sikerül. Anya ideges, és tegnap azt mondta, ő elmegy. Julcsi kinyitotta a kenyértartót. A tegnapelőtti száraz kenyér pirítva, margarinnal még finom lesz. Tea is van, finom angol tea, a szomszéd Zsuzsától kapták, aki tavaly óta Londonban dolgozik, és pár napra hazalátogatott. Ha Anya elmegy, mi lesz? A három gyerekkel? Tamást már vagy egy hete nem látta, diákmunkán dolgozik egy áruháznál, és egy barátjánál dekkol. Dóri munka mellett végzi az egyetemet, és már egy éve a nagyiéknál él. Én is oda megyek, gondolta Julcsi, aztán majd lesz valahogy.
A piruló kenyér illatáról eszébe jutott, hogy milyen varázslatos idők voltak karácsonykor, mikor még mind együtt voltak. Anya telerakta a hatalmas nappalit gyertyákkal, virágokkal, fényben, reményben úszott a ház, a bejglik pompás illata szétáradt. Anya nagyon finom bejglit tud sütni, karácsonykor tízet is sütött, hogy nagyiéknak és a szomszédéknak is jutott. Lesz még egyszer ilyen karácsony? Anya nincs sehol. Ha hazajön, csomagolni kezd, majd segítek neki, gondolta Julcsi. Mert Anya Londonba megy! Anya elmegy!
