A magyar épített örökség egyik legveszélyeztetettebb emlékanyaga a kastély. A nemesi családok generációkon keresztül szépítgetett alkotásai, gyakran élvonalbeli építészek munkái az éltető és fenntartó birtok nélkül végveszélybe kerültek, vagy a biztos pusztulás volt a sorsuk.
A Mesélő kastélyok harmadik része ezúttal a magyar épített örökség felvidéki emlékeit mutatja be. A kastély a szerző számára médium, a falak emberi sorsokat, történeteket idéznek meg, amelyek segítségével megelevenedik az egykori nemesi rezidenciák élete.
Különös kettősségnek lehetünk tanúi: egyrészt a hajdani kastélylakókat ugyanazok a törekvések mozgatták, mint jelenkorunk polgárait, életükben magunkra ismerhetünk, ugyanakkor a mindennapjaikat meghatározó szabályrendszer, a kastélyok egykori liturgikus rendje ma már az érthetetlenségig idegen számunkra.
A külföldi szakirodalomban elterjedt leírás szerint életük olyan volt, mintha folyamatosan színházban játszanának, amelynek nincsenek nézői…
A pártállami években egy nemkívánatos réteg emlékanyagaként nem egyet bontottak le értelmetlenül közülük vagy alakítottak át a felismerhetetlenségig.
Az újjáéledő kapitalista gazdasági viszonyok között nemritkán spekulánsok adták meg néhány rezidenciának a kegyelemdöfést. A határon túlra került épületek felújítását, megőrzését nemzetiségi ellentétek is nehezítették.
A magyar kastélyvagyon értékesebb része került az országhatárokon kívülre a trianoni béke után. A Felvidék a nemesi építészet igazi kincsesháza, és a magyar művelődés világítótornya.
Egykor Pozsonyban voltak a magyar országgyűlések, Kassán nyugszik II. Rákóczi Ferenc. Szklabonyán született Mikszáth Kálmán és Alsósztregován Madách Imre, aki a magyar irodalomban a leggyönyörűbben tette fel a kérdést,
miért is érdemes élni. A Felvidék épített öröksége olyan gazdag, amellyel az anyaországi épületek alig versenyezhetnek.
Míg az Alföldön vagy a Vajdaságban olykor települések hosszú sorát kell végiglátogatnunk ahhoz, hogy egy olyan épületre bukkanjunk, amelyre jó szándékkal ráillik a kúria vagy a kastély megnevezés – itt olykor egész falvak meghatározó épülettípusa a kúria.
A Borovszky-féle századfordulós vármegye-monográfia összesen 74 kúriát sorol fel csak Alsókorompán. Ha ezen épületek többségét ma inkább úri lakóháznak is mondanánk, tény, hogy nem egy településen egész utcákat alkotnak kúriák, mint Márkusfalván, Berzétén vagy Berzevicén.
A Felvidéket a török hódoltság jórészt elkerülte, így az épületek egy része szinte a kezdetektől megmaradt. Itt még bőven állnak reneszánsz várkastélyok, vagy egy-egy rezidencián nyomon követhető húsz-harminc generáció építkezése.
Nem egy birtokot tudunk említeni, amely a XIV.-XV. századi adományozástól kezdődően egészen a második világháború végéig egyetlen család kezében maradt, és csak az államosítás miatt vesztették el tulajdonosai – mint Márkusfalva a Máriássyak esetében.
Ráadásul a helyi jóvátételi törvény értelmében a várat visszakapta a család, tehát ismét Máriássy-tulajdon. Visszatérő és megtévesztő az állítás, hogy a Felvidéken sokkal jobb állapotban maradtak meg a nemesi rezidenciák, mint az ország más részein, az Alföldön vagy a Délvidéken.
Sajnos ez csak részben igaz. Néhány emblematikus épület jó állapota nem szabad, hogy megtévesszen minket a felvidéki kastélyvagyon helyzetéről.
Hiába szép a ma múzeumnak és szállónak otthont adó kistapolcsányi Keglevich-kastély, hiába adózunk elismerően a betléri Andrássy-kastélyt övező gondosságnak, nem kell csak néhány kilométert autóznunk, hogy kidőlt-bedőlt kúriák, kastélyok egész sora táruljon a szemünk elé.
Elhúzódó jogviták miatt siralmas az egyik legszebb és legfontosabb rezidencia, a cseklészi Esterházy-kastély állapota, a rendezetlen tulajdoni helyzet miatt nem halad előre az oroszvári Zichy-kastély felújításának ügye.
Az úri lak adott otthont Rudolf trónörökös özvegyének, Stefánia belga királyi hercegnőnek, és kastélyépítészek egész sora zarándokolt Oroszvárra, hogy példát vegyen az épület egyes építészeti megoldásairól.
A második világháború végnapjaiban az idős birtokos házaspár a bencésekre hagyta az oroszvári kastélyt és a környező uradalmat.
Míg a szerzetesrend a birtok egykori, ma osztrák területekre eső részén nyugodtan gazdálkodhat, a szlovák állam vitatja az egykori végrendelet rendelkezéseit.
Míg a per a bíróságokon folyik, az egykori fényűző kastély rozsdás vaskerítés mögött, elhagyatottan várja sorsa jobbra fordulását. Sok egykori patinás úri lak sorsa teljesen reménytelen, a pusztában vagy a település közepén áll gazdátlanul elhagyatva.
A felsőszemerédi pazar Hellenbach-kastély felújítása a kilencvenes években abbamaradt, ma tető nélkül áll egy hatalmas park közepén, amelyből kerítés híján egyre másra tűnnek el a díszfák a téli időszakban.
A méltóságteljes Farkas-kastély a gömöri Zsípen hatalmas gaztenger közepén áll, a társadalom számkivetettjeinek otthona.
Csak remélni lehet, hogy az osgyáni Luzénszky-, a runyai Soldos-, az alsózellői Prónay-, vagy a béládi Forgách-kastély megmenekül a biztosnak látszó pusztulástól.
Szerencsére jó példák is akadnak. A Bélyen fekvő, különlegesen szép barokk ’Sennyey-kastély néhány éve még a felvidéki kastélyok végromlásának szomorú iskolapéldája volt.
Beomlott tetőzetével biztosra vehető volt pusztulása, ám váratlanul mentőcsapatok érkeztek számára az anyaországból.
A kastélyt 2008-ban megvette a nagykállói Prosperitas Alapítvány, és egy határokon átnyúló együttműködés keretében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatósággal közösen felújíttatta a rezidencia középső szárnyát – ezzel megmentette az épületet a biztosnak látszó összedőléstől.
Az U alakú rezidencia mellékszárnyainak rekonstrukciója egyelőre még várat magára. A kastélyt a művelődés szolgálatába állítanák tulajdonosai, így könyvtárat, múzeumi funkciót szánnak neki.
Az épület előzetes bejelentkezéssel ma is látogatható, és megtekinthető az egykori birtokos családnak berendezett emlékszoba.
Magyarország uniós tagsága ma már lehetővé teszi, hogy egy nem is nagyon hosszú kirándulás alkalmával a magyar kultúra emlékhelyeit akadály nélkül felkereshessük, a helyiek a legtöbb településen egyre szívesebben látják a vendéget, és mind nagyobb kedvvel vetik bele magukat a turisztikai iparágba.
A két ország uniós tagsága a pályázati lehetőségek tárházát kínálja a vállalkozó kedvű közösségek számára, akik meg szeretnék menteni közös történelmünk egy-két kiemelkedően fontos emlékhelyét, amely nélkül alighanem mindannyian szegényebbek lennénk.