energia;USA;Magyarország;MOL;Horvátország;INA;

- INA-ügy - Az egész régiónak fontos a megegyezés

Magyarországnak és Horvátországnak, valamint az egész régiónak fontos, hogy megegyezés szülessen az INA jövőjéről - mondta Amos Hochstein, az amerikai külügyminisztérium energiaügyekért felelős különmegbízottja.

Az amerikai nagykövetség által szervezett eseményen a különmegbízott kifejtette: konstruktív tárgyalásokra van szükség annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegyék az INA-t. Ennek érdekében Amos Hochstein a magyar és a horvát kormány képviselőivel is konzultált, és a továbbiakban is támogatja a feleket a megegyezésre törekvésben, a mielőbbi egyetértés ugyanis - mondta - mindkét ország érdeke.

A különmegbízott azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország és Horvátország sok kérdésben természetes szövetségesek, az energiabiztonság ügyében pedig különösen azok. Ezért is lenne rossz, ha az INA ügye kedvezőtlenül befolyásolná a kapcsolataikat - vélekedett. Hozzátette: a két országnak energiabiztonsága hosszú távú biztosítására kell összpontosítania.

Amos Hochstein beszélt a Déli Áramlat vezetékről is. Közölte: ezen tulajdonképpen ugyanaz a gáz jutna el ugyanazokhoz a vásárlókhoz. Azt kell megvizsgálni, hogy a Déli Áramlat valóban a diverzifikációt szolgálja vagy a következő generációk is ugyanannak az energiaforrásnak lesznek kiszolgáltatva - magyarázta.

Kiemelte: az Egyesült Államoknak fontos Európa energiabiztonsága, és ezen a területen sokat elértek már, de további erőfeszítésekre van szükség. Teljesen integrált energiapiacra van szükség, hogy az Európába beérkező gáz a kontinens bármely pontjára eljuthasson, és ehhez megfelelő infrastruktúra kell - mondta. Közölte: ugyanakkor nem lehet csak az európai piacra fókuszálni, az energiapiac egyre inkább globálissá válik, és el kell érni, hogy egyetlen ország se legyen kiszolgáltatva egy energiaforrásnak, nehogy ezt a helyzetet fegyverként lehessen használni ellene.

Amos Hochstein üdvözölte, hogy Ukrajna és Oroszország között egyezség született a közelgő tél előtt. Nem szabad azonban elfeledkezni az elmúlt évek válságairól, ezért nem lehet várni a jelenlegi megállapodás márciusi lejártáig, hanem már most folytatni kell a tárgyalásokat Ukrajna energiabiztonságáról - vélekedett.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága elkészítette a jövő évi adótörvények  összegző módosítási javaslatát, amely szerint - egyebek mellett - az eredetihez képes növekszik a rekreációs kafetéria és módosul az ukrán válság miatti veszteség kárpótlása is.