bíróság;Hódmezővásárhely;kiraboló;

- Idős nőkre "vadászott", 9 évet kapott

Első fokon kilenc év börtönnel sújtott a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság egy 23 éves férfit, aki két idős asszonyt rabolt ki januárban a nyílt utcán az alföldi városban.

A bíróság kétrendbeli rablás, valamint súlyos testi sértés bűntettében és más bűncselekményekben találta bűnösnek a vádlottat. A bíróság kiemelte: a vádlott a rablásokat idős, emiatt a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására korlátozottan képes emberek sérelmére követte el.

Az ítélet szerint a férfi január 4-én és 20-án támadt rá egy-egy, az utcán sétáló 83 esztendős asszonyra. Hátulról leütötte őket, és a földre eső nők kezéből kitépte a táskájukat. Az egyik asszony az esés miatt eltörte a bal vállát. A vádlott az első alkalommal 18 ezer forintot zsákmányolt, a második támadásnál pedig 35 ezer forint volt a táskában, amelyet azonban a helyszín közelében elejtett, így a kár megtérült.

Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt kért - közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője.

Harmincötezer doboz, csaknem hétszázezer szál, 28 millió forint értékű fehérorosz csempészcigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói Budapesten.