A miniszterelnök a „nagy vízió megteremtésére” készül a következő három és fél évben – állítják a bennfentesek. Sőt, „Ha az előző négy évet forradalomnak neveztük, akkor egyszerűen nincs elég erős kifejezés arra, ami most következik” – idézi a HVG, a miniszterelnök valamelyik bizalmasának hencegését, aki vagy nem tudja pontosan, vagy nem mondja ki, hogy mi következik a forradalmi négy év után. Mi az, ami eddig még nem történt meg, a jogállam lebontása, a sajtófölény megteremtése, a választások törvényes – jogalkotással történő – manipulálása, az adóhivatal olykor meglepő viselkedése, a kétharmados erőfölény folyamatos fitogtatása, a gazdasági és politikai hatalom koncentrálása után? Mi járhat Orbán fejében, milyen társadalom-, gazdaság-, és államszervezési tervei lehetnek? A maffiaállam felépült, mit kell még finomítgatni rajta?
A vágyálom vonatkozásában, ne vessük el teljesen Bill Clinton nyers észrevételét: aki Orbán Viktort pénzéhesnek és hatalommániásnak nevezte.
A jól karbantartott ötös-fogat – Habony Árpád, Lázár János, Rogán Antal, Szijjártó Péter, időnként Kósa Lajossal kiegészülve - tagjain kívül talán senki nem tudja, mi következik. A Fidesz vezetőit, a választmány tagjait sem avatja be a „nagy vízió” részleteibe a pártelnök-miniszterelnök. Kövér László, egyre rosszabbul viseli a párt vezetőinek mellőzését, a döntések magánosítását. Ennek ellenére a miniszterelnök azt állítja, hogy nem szeretne „elmagányosodni”, mert ha mégis elmagányosodna, úgy nőne a hibás döntések esélye. Jellemző: csak a maga nevében nyilatkozik.
A kormányzás gyakorlatilag február óta szünetel. Az áprilisi győzelmi mámorban az ígérte a miniszterelnök, hogy észre sem vesszük majd a kormányváltást. Azután jó sokat kellett várni, a „baromi jó politikus” (© Török Gábor politikai elemző) kormánya csak két hónappal később, június hatodikán tett hivatali esküt. A miniszterelnök felforgatta az eredeti csapatot. A külgazdaság diplomáciai profilt kapott, Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, pénzügyminiszternek nevezi Brüsszelben Orbán, a fejlesztési minisztériumot lefejezte, más tervei vannak a nemzeti oligarchákkal, a nemzetgazdasággal. Orbán augusztusban, hétköznapi szavakkal vázolta államszervezési eszményét, az „illiberális államot”. Hívei Hobbes nyomán kifejtették: erős állam kell ide, az emberi romlottságot, a zűrzavart csak erős gyakorlatias, nem sokat moralizáló központi hatalom gyűrheti le. Augusztus végén azután, a miniszterelnök kijelentette, hogy kormányának mandátuma mégsem csak arra való, hogy „folytassuk, amit megkezdtünk”, radikális államreform következik!
Az önkormányzati választások után munkához láttak. Lázár János miniszter elmondta, hogy „olyan államot kívánnak megalapozni, amely békén hagyja az állampolgárokat” továbbá, „tartósan határozza meg, hogy a befizetett adóért cserébe milyen szolgáltatásokra számíthatnak a választók”. És persze tovább folyik a rezsicsökkentés. Megalakul az államreform bizottság, továbbá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi Egyetemmé alakul, és jövő őszre 260-ra bővítik a kormányablakok számát. Első nekifutásra ennyi. Ezt a követelményrendszert nyugodtan megfogalmazhatta volna akár Harangláb úr egymaga: „Én megmondtam már ezerszer,/hogy hibás a mai rendszer, /államreform kéne régen,/persze nem hitték. Na tessék!/Adó, lakbér... nem csekélység!” (Weöres Sándor: Az éjszakai csodái)
A vízió értékrendjéről sokat elárul az 1956-os forradalom állami ünneplése. A kormányfő Brüsszelben tartózkodott. Az MTI a pártállami időket felidéző „javított változatot” adott ki Áder János köztársasági elnök beszédéről, hozzáértő kezek vették gondozásba a szöveget. Mécs Imrét letiltották, nem engedték szóhoz jutni, az Opera előtti ünnepség elmaradt. A Civil Összefogás nem ünnepelt. Márciusban felvonultak a Hősök terére, a miniszterelnök pedig, háta mögött állig felfegyverzett díszes katonai sorfal előtt szólt a nemzethez.
A vízió egyik nem mellékes csapásiránya, az internet hozzáférést, a közéleti tájékozódást korlátozó, és a véleménynyilvánítást gátló új adó bevezetése, látszólag megtorpant. A demokráciát követelő tüntetés némileg elbizonytalanította a lendületet, ám a miniszterelnök, bár óvatosan, de lehülyézte nemzetét. Az aktuális rádiós beszélgetésben, kifejtette, hogy a kormány csupán a távközlési adót szeretné kiterjeszteni, amiben az emberek tévesen, az internet megadóztatását „látják”. A beígért kétes értékű nemzeti PR- konzultáció azonban a miniszterelnök eltökéltségét jelzi.
A vágyálom lényege alig észrevehető, elszórtan megjelenő hírekben, salátatörvényekben jelenik meg. Közvetlenül a jogállamiságot lenullázó devizahiteles rendelkezés után csendesen, a hírverést kerülve nyújtotta be a kormány a gazdasági és politikai összeférhetetlenségre vonatkozó törvénymódosítását. Ez, az egyik parlamenti szavazáshoz csatolt salátatörvény kimondja, hogy a pártkatonák jelentős vállalkozások, pl. közüzemek, pénzpiaci szolgáltatások gazdasági vezetői lehetnek, megszűnik a szigorú politikai-gazdasági összeférhetetlenség. A pártban betöltött tisztség nem akadályt, hanem minden bizonnyal előnyt jelenthet egy vezérigazgatói pályázaton. A pártfegyelem pedig ezután feltehetően ugyanúgy befolyásolja majd a vezérigazgató minden döntését, mint a pártállami kádári időkben.
