;

EU;

- Hátrálás az ínségbe

Az Európai Unióból történő kihátrálásunk (Kövér László bon mot-ja) egyre gyakrabban szóba kerül. Hol így, hol úgy. Szidjuk-átkozzuk Brüsszelt, hátha elhiszik a 'zemberek', hogy minden bajunk forrása a belga fővárosban dolgozó apparátus. És mintha hinnék is, hála a sunyi megdolgozásnak. Társadalmunk döntő többségének fogalma sincs, milyen nyomorúságos helyzetben van hazánk.

Ám mind Nyugat-Európában, mind az Egyesült Államokban fontos orgánumok teszik föl a kérdést: van-e helye az orbáni Magyarországnak az Európai Unióban? És e kérdés hatásos lehet. Hogy meddig tűrik a kormányzatunk renitenskedését, az nem tudható, ám megtörténhet, hogy egyszerűen kirúgnak bennünket az Európai Unióból. Nem könnyen, de nem is lehetetlenül.

Az ország szekerének rúdja tehát korántsem a maradás felé mutat, sokkal inkább a kihátrálás vagy eltávolítás irányába. Ez változhat, de ismervén az egyedüli tényező, a kormányfő, hatalom ittasságát, a változás nehezen elképzelhető. A kérdés az, mi várható az esetleges unión kívüliségünktől? Milyen hatással lehet a társadalomra, a gazdaságra, az életünkre, ha ez a fenenagy orbáni "szabadságharc" beérik? Az ország "függetlenségének" kivívása után bekövetkező helyzetről aztán se a média, se a kormányzat nem veszteget egy büdös szót se. Pedig fontos volna, de mennyire fontos!

Kezdem a szabad utazással. Hogy vízumot kell szerezni a határ átlépéséhez, az alighanem világos, és nem is mindenki kapja meg. (Ez különös figyelmet érdemel most, amikor - nemigen alaptalan állítások szerint -, orosz kémek magyar útlevéllel árasztják el a fél Európát.) A függetlenedéssel nem jár kedvezmény, s nem oda megy a magyar, ahová akar, hanem ahová a vízuma szól. Ahová beengedik. Ez mindenféle kapcsolatot - kulturálist, tudományost, emberit - hátrányosan érintene.

A gazdaságban elsőnek az építőipar omlana össze. Szinte percek alatt. Építési beruházásaink több mint kilencven százaléka részben vagy egészben uniós forrásból valósul meg. A forráshiány a munkák azonnali félbeszakítását eredményezné, az uniós országokban folyó tevékenységnek - van ilyen, ha nem is túl sok -. pedig a végét jelentené. Jóllehet, hogy az ágazat már évek óta sorvad, azért még él, ha nem is virgonckodik. És sok ezer dolgozót foglalkoztat, mérnököt, pallért, kőművest, ács-állványozót, meg hát segéderőt is. Ipari beruházásokra alig számíthat, a külföldi tőkének egyre kevésbé terep hazánk (ilyen gazdaságpolitika mellett?), a hazai tőke pedig csekély. Pontosabban alig. Hogy mi lesz az ágazat dolgozóival? Lehet, hogy kapnak álláskeresési támogatást pár hónapig, de az se biztos, mert arra egy vagon pénz kellene, és talicskányi se lesz.

A mezőgazdaságunk becsődöléséhez kell pár hónap. Ami el van vetve, azt valahogy betakarítják, s onnantól már csak az eladás és az ár kérdéses. De új vetés? Hiszen ahhoz is pénz és gépek kellenek, gázolaj, vetőmagvak, hogy a műtrágyáról szó se essék. Tény, hogy a jelenleg létező 351 406 egyéni gazdaság cirka fele kap földalapú támogatást (ez a legnagyobb uniós tétel), és valamiféle dotáció még sok-sok honfitársunknak is jár.

Az ágazat teljesítménye azonban silány. Egyes szakértők szerint az 1985. évinek - amikor már jócskán lefelé tartott a trend -, az 55 százaléka. Ez vitatható. Szerintem annyi sincs. Magyarán: a hatalmas támogatások tartják életben az egyéni gazdaságok túlnyomó többségét, és a társaságok közül is 5-6 ezret. Előrejelzések szerint 2015-2020 között mintegy hétezer milliárd forint agrártámogatás jöhet az Európai Unióból. Rengeteg pénz! Ha jön. De csak a tagoknak jár. Ennek hiányában nemcsak a termelés lehetetlenül el, hanem a gazda is. A tőkeerős cégek képesek lehetnek a folytatásra (az egyéni gazdaságok között kevés a tőkével jól ellátott), és mivel a megmaradt munkásállomány náluk dolgozik, innen népes munkanélküli had nem várható.

Csakhogy élelmiszer sem. Hogy mi történne élelmezésügyben hazánkban, az elég jól kiszámítható: főleg a húshiány mellett óriási drágulás jönne, és nem csak a forint összeomlása miatt. Az importot csak kevesen bírják majd megfizetni, a hazai pedig egyre véknyabban csordul. Vagy sehogy. A kihátrálás ínséget okozna.

Hogy a multik meddig bírják? Kiszámíthatatlan. Vámmal szállítani a hatalmas uniós piacra? Nehéz ügy. Várhatóan megkezdik az elszivárgást, noha a legnagyobb foglalkoztatók hazánkban, és az exportunk 75-80 százalékát adják. A magyar ipart ma a multik jelentik.

Számítani kell rá, hogy mint unión kívüli polgárként, a ma Nyugat-Európában dolgozó, és évente állítólag kétmilliárd eurót hazautaló honfitársainkat hazaküldik a ma még toleráns országokból. Megszűnik a munkavállalási kedvezményük. Mennyien vannak? A KSH szerint 350 ezren, ám ezt a számot legalább ennyien keveslik. Mindegy. Ha ez a tömeg hazajön, mert kénytelen rá, akkor bizony itt hamar kutyavilág ütheti föl a fejét.

Az ország népszavazáson döntött az uniós tagságunkról. Ezzel még Orbán Viktor és udvartartása sem játszhatna. Ha megteszi, akkor számolnia kellene a következményekkel, habár a hatalom és a vagyon iránti vágy náluk talán erősebb az előreláthatóság félelménél.