Léteznek korfestő mondatok. Ilyennek gondolom Szijjártó Péter saját ingatlanvásárlását magyarázókat is. Abban a helyzetben, amikor a legális jövedelemmel képtelenség volt számszakilag igazolni, miből telt Dunakeszin az új ingatlanra, a jelenlegi külügyminiszter védekezésbe ment át. Jelezte, hogy 79 millió forintot szüleitől kapott, amihez hozzáfűzte: nem hajlandó szégyellni, hogy szülei sokat dolgoztak és ezért sokat kerestek. Mintha e két dolog között ilyen közvetlen volna az összefüggés.
Élünk ebben az országban millió számra fiúk és lányok, akiket apák és anyák neveltek fel. Olyan gyerekek, akiknek szüleik igyekeztek anyagilag is segíteni. A felmenők töredéke lehetett képes arra, hogy nyolcvanmillió forinttal beszálljon fia, lánya ingatlan-vásárlásába. Nem azért, mert ne dolgozott volna keményen, és nem azért, mert ne szeretett volna segíteni.
A jelenlegi külügyminiszter valóságismeretével komoly gondok lehetnek. Mindannyian ebben az országban élünk, amelynek közelmúltja a rendszerváltással kezdődő mindenfajta (társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális) átalakulással telt és telik. Olyan események színesítették az elmúlt közel három évtized történetét, mint a privatizáció, a külföldi működő tőke itteni megtelepedése, csődök, felszámolások, elbocsátások, gazdasági társaságok alakulása és megszűnése, miegyebek. Nem csak arról van szó, hogy ebben az átmeneti időben felkészültségtől és szorgalomtól sokszor függetlenül jártak jól vagy rosszul sokunk szülei. Más szavakkal: a rendszerváltás nyertesei vagy vesztesei lettek. Ez a történet egyik része.
A másik, amit minden, a korral és a témával foglalkozó társadalomtörténész megerősít: szakmai, emberi és társadalmi értelemben roppant ellenmondásos kort tudhatunk magunk mögött. Az átalakuló gazdaság nem kizárólag az emberi képesség szerint válogatta meg, hogy az új tulajdonviszonyok között, kire (kinek a szüleire) mosolyog rá a szerencse. Nem akarok nagyon demagóg lenni, de az új gazdaság gyorsvonatára nem ugyanazzal az eséllyel lehetett felszállni Győrben, mint Sátoraljaújhelyen. Noha ez csak egy szempont az idetartozó sok közül.
Hogy kik gazdagodtak meg vagy teremtettek egyszerűen jó egzisztenciát maguknak, ahhoz sokszor gátlástalanságon, lelkiismeretlenségen és önzőségen (bár nem kizárólag!) keresztül vezetett az út. Gondoljunk a szövetkezeti résztulajdonokat felvásárló elnökökre és főkönyvelőkre, a téeszeket csődbe hajszoló vezetőkre, akik a felszámolóval összejátszva utóbb sajátjukba terelték a korábbi közös tulajdont, az E-hitelhez jutó "csókosokra"… Csupán három példa, hogyan gazdagodhattak meg nem kevesen, akik ma tízmilliós nagyságrendben tudják segíteni fiaik-lányaik ingatlanvásárlását.
Szijjártó Péter helyében csínján bánnék a szülők munkavégzésére vonatkozó kitétellel, a fentebbi okok miatt. Az érvelés azért is nélkülözi a korrektséget, mert vajon azoknak a szülei nem dolgoztak keményen, akiknek apjuk és anyjuk szerény fizetésért közalkalmazott vagy köztisztviselő volt?
Az érvelés leginkább azért sántít, mert kevés ország van, ahol a valós teljesítmény és az érte járó jövedelem olyan távol esik egymástól, mint Magyarországon.
Úgy tenni, mintha ez az ellentmondás nem létezne, a legkevesebb, képmutatás.
