Miért keresünk okos összefüggéseket az ösztönös vagy előre megfontolt hazugságok között?
Nem tudom és nem is szoktam dicsérni a kormány kommunikációját. Nem egyezik az elveimmel. Újságírók és politológusok, a vájt fülűek és lépcsőházi politikusok rendre ezt teszik, amióta a Fidesz hatalmon van – hozzáteszem, dühvel, indulattal vegyes és sírásra hangoló elismerés az övék is. De mégiscsak elismerés.
Ha egy kormány hazugsággal, csínnyel és csúsztatással éri el célját – márpedig az idei három választás döbbenetes eredménye ezt bizonyítja – az ugyan miért érdemelne elismerést? Csupán az eredménye miatt biztosan nem. Az eredményt ugyanis nem maga a kommunikáció, hanem az a töménytelen mennyiségű pénz hozta meg, amit a közszolgálati médiába és a kereskedelmi média hirdetési felületeibe öltek a kormánypropaganda becsatornázására és a politikára érzéketlenek irdatlan becsapására. Elismerés helyett miért nem ostromoljuk a hazugságot? Miért keresünk okos összefüggéseket az ösztönös vagy előre megfontolt hazugságok között? Pedig valójában csak az a titkuk, hogy papagáj-kommandó módjára mantrázzák őket, hátha így igazságnak látszanak. Miért nem arról beszélünk barátainkkal vagy közéleti eseményeken, hogyan fojtsuk beléjük a szót? Hogyan irtsuk ki a kettős beszéd írmagját? Az elismerés őket erősíti, a közvéleményt jó irányba hangolja, politikájukat igazolja.
Most azonban tényleg nyilvánvaló az a hazugságáradat, amivel a kormány hárítja a korrupciós vádat. Most aztán nap mint nap látjuk, káosz és pánik uralja a kormány kommunikációját. Varga Mihály nem látta szükségét a helyzet tisztázásának a NAV elnökével, miközben utóbbi helyettesével és családjával egyetemben már csomagolt. Még meg sem emésztettük a gazdasági miniszter szemenszedett hazugságát, amikor Vida Ildikó már elhagyta Magyarországot. A schwechati reptéren fel is mondta a leckét, miszerint megbeszélték, hogy nem nyilatkoznak - remek kommunikációs fogás! (Egyedül az RTL-t illeti dicséret, amelyik médiatekintéllyé nőtte ki magát a kormánnyal vívott pénzügyi háborúban.)
Eközben Vida Ildikó úgy tűnt, fájdalmas búcsút vesz hazájától, miközben sajnáltatta magát, hogy ő bizony nem akar a politikai játszma része lenni. Sajnálatból tőlem ugyan nem jutott osztályrésze, sőt egyenesen bicskanyitogató volt, amikor közölte, szabadságra megy. Ennél már csak a mindentudó Lázár János húzta ki még jobban a gyufát, mondván: rám, mint állampolgárra nem tartozik a NAV elnökének meglépése, amikor éppen a zsarolás gyanúja vetődik rá. Ó igen, valóban nem tartozik elszámolással és magyarázattal sem. Elvégre csak egy országot hozott hírbe. Ugyan, miért is ne írnák ki neki a szabadságot ebben a helyzetben? Nem kéne Lázárnak is szabadságra mennie? Csak nehogy ezt is számon kérjék!
Épp ezen a napon még nem volt kidolgozva az orbáni forgatókönyv minden részlete, mert egy nyilvános rendezvényre menet odadobott kérdés a kormányfő mellett úgy elszállt, mint amit Havasi Bertalan röptében el szokott kapni. A miniszterelnök egy héten át hallgatott.
Hallgatását nem itthon, hanem fülhasogató kettős beszédei szimbolikus helyszínén, Brüsszelben törte meg. Gyáva volt itthon az emberek elé állni és az újságírók szemébe nézni. Meglepő módon semmi újat nem tudott hozzátenni ahhoz, amit eddig is szajkóztak a kínos magyarázgatásokba süllyedő kormánytagok. Még hogy Amerika álljon elő a farbával!? Nesze semmi, fogd meg jól! Ezen a ponton végképp megbicsaklott a kormány „kommunikációja”. Napok óta nyomják a sódert, napok óta nem vetettek be újabb kommunikációs trükköt.
Pánik és káosz van – több mint egy hete. Nyilván több szálat kellene most gyorsan elvarrni, ami nem megy egyik pillanatról a másikra. Nyilván sokszereplős a korrupciós ügy, nyilván szövevényes hazugsághálót kell felszőni, amire még az Orbán-kormánynak is idő kell.
A kommunikáció újabb csődje, hogy épp abban a lélektani pillanatban, amikor a tisztes adófizető honpolgár adómorálja meginog látva az „illa berek, nádak, erek Vida Ildikóját” (dehogy fogok én ezeknek adót fizetni!), előjön a hazugságon kapott Varga Mihály az internet adóval. Épp akkor akarnak az ország nyakába varrni még egy adót, amikor az adóhatóság a kormánnyal együtt korrupciós vádakba keveredik. Abszurd a helyzet. Nem érzékelik ezt sem.
Mint ahogy nem érzékelték a több százezer internetezőt elérő tüntetés fenyegetését sem. A József nádor téri tömeg a Hősök terére hömpölyögve a duplájára nőtt. Mocskos Fidesz, korrupt kormány, Takarodj Orbán!, Szabad Magyarország, Szabad internet!, Az alaptörvény érvénytelen! – skandálások sem juthattak el a fülükig. A négy év alatt felgyülemlett népharag üvöltött. Innen már csak egy lépés a polgári engedetlenségi mozgalom meghirdetése, amit pedzegettek az október 23-i tüntetéseken, s pedzegettek szocialista képviselők a parlamentben. Retteghetne tőle a kormány, ha komolyan venné felelősségét és küldetését a néppel szemben. Ha hadat üzen a népharag az adóhatóságnak, és az állampolgárok épp ugyanúgy viselkednének, mint a korrupcióba keveredett kormány, azaz falaznának, hazudnának és hárítanának, akkor vajon ki tartaná el az Orbán-kormányt? Vajon kinek az adófizetői pénzéből gazdagodnának tovább gátlástalan korrupcióval? Nem fogja elkerülni őket a társadalom törvénye.
Bűn és bűnhődés.
