MÁV;Mezőtúr;áramszedő;Kétpó;

Illusztráció/Thinkstock

- Eltört áramszedő - Másfél órás késés lehet a MÁV-nál

Leállt a vonatforgalom a békéscsabai vonalon Kétpó és Mezőtúr között, mivel hajnalban egy tehervonat áramszedője hajnalban eltört és leszakította a felsővezetéket.

A Mávinform közölte, a Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonalon a másik vágányon is közlekedett egy tehervonat, de a leszakadt felsővezeték előtt meg tudott állni.   A tájékoztatás szerint a MÁV-START Zrt. megrendelte ugyan a buszokat az utasok elszállítására, de a volántársaságok nem tudnak autóbuszt biztosítani, emiatt a vasútvonalon jelentős, 70-100 perc közötti késéssel közlekednek a vonatok.

A  menetrend szerinti közlekedés pedig csak a déli órákra állhat helyre - áll a közleményben.

A magyar állampolgárok elleni amerikai beutazási tilalomról írt a Die Welt című német konzervatív lap szerdai és csütörtöki számában is. A tegnapi számban Andrea Siebel főszerkesztő-helyettes közölt kommentárt; eszerint Magyarország nyugatellenes, antidemokratikus, antiliberális irányba tart, ami Brüsszelt talán annyira megrázta, hogy inkább elfordult, hiszen az európai eszme híveinek a jövőbe vetett bizalommal átitatott filozófiájába nem illeszkedik, hogy uniós tagállamok méltatlanul viselkednek, és ezért büntetőintézkedéseket kell hozni ellenük, vagy akár a tagság megvonása is szükségessé válhat.