Furcsán hangzik, ha egy közös zenélésre buzdító programot alapvetően szociális jellegűnek neveznek. Tény viszont, hogy ezekben a hetekben az ország különböző, elmaradott településének 15 hátrányos helyzetű gyerekeket tanító általános iskolájában a napi kötelező oktatás óráit követően épp azt a korántsem szokványos El Sistema néven ismert zenepedagógiai módszert fogják alkalmazni, amely a monori cigánytelepen egyetlen kísérleti év alatt a program résztvevőinek életében hihetetlen változást hozott.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az erre a célra létrehozott civil csoport, a Symphonia Alapítvány fogott össze azért, hogy kipróbálják a Venezuelában született "csodát": lehet-e nálunk is használni a szabad zenepedagógiát a leszakadó térségekben, a nyomortelepeken élő gyerekek közösséggé szervezésére, felemelésére, önbecsülésének felszínre hozására, sikerélményhez juttatására és a tudásvágy felébresztésére? A Szimfónia Program létrehozói szerint nem lehet kétséges, hogy ha a zenész-közgazdásznak, José Antonio Abren-nek a csellengő kis tolvajokat, bandákba verődött iskolakerülő srácokat a negyven évvel ezelőtti Caracasban sikerült összefogni, zenére tanítani, majd ezzel a zenével ámulatba ejteni az utcák népét, másutt is sikerül. Nálunk is.
Mondják, az a gyerek, aki hangszert kap a kezébe, sose fog fegyvert. Mondják, a zene a szeretet egyik formája. És azt is mondják, minden gyerek tehetséges, a bennük lévő adottságokat elő lehet csalogatni. A félreértések elkerülése végett hozzáteszem, a Szimfónia Program nem tehetség gondozás, és természetesen a hazai zeneiskolák szerepére sem tör. Csupán arról van szó, hogy klasszikus zenei programmal kitörési lehetőség teremtődjön a szegénységből és az elesettségből. A Symphonia Alapítvány egyik megálmodója dr. Kupper András, aki orvos és zenész, azt mondja: politikusként ismerte meg a boldogságindex fogalmát és mára az a kialakult véleménye, hogy a politika egyetlen fokmérője: elégedett-e, vagy sem az ország népe.
Szerinte egyébként az El Sistema program olyan készségeket tud kifejleszteni, amelyek a boldogsághoz is elviszik az embert, hiszen a zene örömforrás. A program nyitott, laza, mozgalmas de játékos, minden résztvevő külön tanulja a saját szólamát, aztán együtt játszva jön létre a csoda: a zenekar. Itt nem kapnak osztályzatot a gyerekek, a programban dolgozó tanárok jóvoltából a monori kísérlet egy éve alatt a 70 gyerek ötven dalt tanult meg játszani, pedig igazi hangszer sem jutott mindenkinek, néhányan házi készítésű, farost lemezből kivágott "hegedűvel" gyakoroltak.
A program elkötelezett híve Oravecz György is, aki állítja, a látványos szociális sikerhez nem kell 5 vagy 10 év. A monori diákoknál megfigyelték például, hogy azoknak, akik részt vesznek ebben a programban, iskolai jegyeik jobbak, alkalmazkodó képességük javult. A zenész tanár szerint választható képzési formává kellene tenni Magyarországon az El Sistema elnevezésű zenepedagógiai módszert, aminek a szociális hozadéka felbecsülhetetlen.
Talán nem véletlenül keres hangszeres tanárokat és hirdet országos hangszergyűjtési akciót a nagy patrónus, a Máltai Szeretetszolgálat. Mert egyre többen tudják: a"használt, kinőtt, megunt hangszerek" eszközök, a zene viszont varázslat.
