Már borsódzik a hátam, ha meghallom valamelyik mikrofonvégre kapott ellenzékitől - egy éppen ügyeletes fideszes disznóság után -, hogy "a világ boldogabbik fertályán úgy rúgnák seggbe a nevezettet, hogy az ülepén csúszna az uborkafájától egészen hazáig." Aztán attól is vakarózni támad kedvem, mikor széttárt karokkal és ütemre vonogatott vállakkal mantrázzák ugyanők az unásig kántált "ügyészség, rendőrség, NAV" alkotta Bermuda-háromszöget, amit illik afféle vis majornak betudni, azaz magyarán, nem tehetünk semmit. Sorscsapás ellen tehát jobb híján marad nekünk a just mormorandis, azaz a morgás joga.
Avval aztán kitörölhetjük…
Mégis mit lehet itt tenni? Isten (Orbán) csapás ellenében? Kismilliószor elismételhetjük egymás után, hogy nem sül le a bőr a Rogánok, Szíjjártók, Lázárok, Sesztákok, Meggyes Tamások, Kósák, Mészáros Lőrincek (helyszűke miatt nem folytatom ) képéről, de mire megyünk vele? Tudjuk. Semmire. Ők maguk is tudják. De csinálják. A legpofátlanabb, legirritálóbb módon. Mert tehetik. És elsősorban nem Polt úr, s még csak nem is a kétharmad miatt. Miattuk is persze, de csak azért, mert többnyire ők is ugyanazokban az évtizedekben szocializálódtak, mint harminc-harmicöt felett mindnyájan. Amikor is a TÖRVÉNY-re, mint afféle mumusra tekintettünk. Kuruc virtusnak számított az adócsalás, a trafipax kijátszása, a gyárkapun apránként hazacsempészett szerszámkészlet, jófajta angol szövet, útépítésre szánt cement. Pult alól szereztük be a nélkülözhetetlen hiánycikket, lehetőleg mindig volt magunknál boríték, ha egy esedékes zsebet kellett sürgősen kistafírozni. Még ma is virgoncan kacsint ránk a víz-, villany- stb. szerelő, ha vesszük a lapot és megoldjuk okosban.
Okosban és kicsiben. Mert a többségnek ez adatott meg. Azon keveseknek pedig, ott fenn, ugyanez - nagyban. Akkor is tudtuk és akkor is tűrtük. Miért? Mert ők is közülünk nőtték ki magukat. Mert ők is mi voltunk. Persze, aki lenn volt, az szidta a fentieket. De közben irigyelte is. Emlékszem, hogy anno, a nyolcvanas években volt egy közvélemény kutatás. Arra voltak kíváncsiak, hogy akkortájt miféle ideált választanak maguknak az emberek. Épp' elég hős volt "raktáron" ahhoz, hogy a kutatásra kiszemelt nagyérdemű kedvére válogathasson a bőség kosarából. Petőfitől Adyig, Dobó Istvántól Zrínyiig, a szigetvári hősig, Szent Istvántól az igazságos Mátyás királyig dúskálhattak az eszményképekben. Ki nem találják, hogy ki lett a befutó…
Természetesen a gaz Jockey, a Dallas-ból. De miért is csodálkoznánk ezen? Mikor a hétköznapi dzsokikra azt mondjuk, hogy ügyes és még csettintünk is hozzá.
Emlékszem, egyszer, szintén még anno, a bécsi flaszteron, megszólított egy kislány. Tíz-tizenkét éves lehetett. Szemrehányóan mutatott a járdára felfestett sárga csíkra, amit áthágtam. "Nur für Fahrader!" (csak biciklistáknak!) - mutatta, s megvárta, míg kisasszézom a tiltott zónából. Csak azután ment a dolgára.
Már kishazánkban is van bőségesen biciklisáv. Csak az a bécsi kislány hiányzik. Szíjjártó és Rogán urak - meg a többiek! Ne várják meg, hogy helyette majd egy pesti kamasz…
