Akárhogy is szépítjük - szépítik - a dolgot, az 1990-es rendszerváltó választások óta nem szenvedett ilyen súlyos vereséget a baloldal, mint a vasárnapi önkormányzati szavazáson. Mert számszerűen nyilván bizonyítható, hogy sikerült meghaladni 2010-et, de hangulatában, az összbenyomást és az előzményeket illetően elképesztően nagy a kudarc. A baloldal kudarca.
Magyarázattal tartozom persze: miért nevezek én bukásnak, nagy bukásnak olyasvalamit, amit pedig a szereplők - mint azt Somfai Péter kollegám ezen az oldalon elemzi - sikerként tálalnak a közvélemény felé? Mert igen: a fővárosban több helyen sikerült nyernie az ellenzéknek, mint 2010-ben, a vereségek egy része is sokkal szorosabb harcot hozott, mint négy éve, a testületekbe több baloldali jutott be, mint akkoriban, szóval igen: el lehet mondani, hogy ez jobb volt. Végül is csak viszonyítás kérdése. Azaz: más a pártok és más az én viszonyítási pontom. Én ugyanis onnan indulok ki, hogy ez az elmúlt négy és fél év pontos képet rajzolt fel a Fidesz kormányzási stílusáról, viszonyáról az ellenzékhez, politikusai - és főként Orbán - egójáról. A választók úgy mentek el szavazni - vagy éppen nem mentek el -, hogy tudták, mi történt az országgal és az országban 2010 óta.
Tudták, miként viszonyul a demokratikus világ az orbáni adminisztrációhoz, precíz elemzést kaptak, például Magyar Bálint két kötetéből, a maffiaállamról, szemük előtt bontakozott ki a fideszes korrupció-gyanú, a protekcionizmus (trafik-ügyek), a másokkal szembeni kíméletlen leszámolás, az ellenfelek kriminalizálása, kifosztása, a fékek és ellensúlyok lebontása, azaz a teljes állami és független intézményrendszer "háziasítása", és még sorolhatnám. Igen: a magyar polgárok mindezt jól láthatták, még akkor is, ha az adóforintokból fenntartott közszolgálati média az ellenkezőjét sugallta, még akkor is, ha a helyi média kizárólag a kormányzatot szolgálta, és még akkor is, ha a fővárosi polgárok pontosan tudták: a szándékaikat megfordítani akaró választási rendszert fabrikált Budapestre a Fidesz.
De senkinek sem lehet túljárni az eszén ha nem hagyja. Jó példa erre az "új Esztergom", Siófok esete: egy szinte alig kampányoló, mindenki által esélytelennek tartott magányos harcos, Dr. Lengyel Róbert, volt rendőrkapitány alaposan elverte a toronymagas esélyesnek kikiáltott fideszes polgármestert, Balázs Árpádot. Azt a Balázs Árpádot, akinek plakátjaival volt tele a város, és aki még okostelefonokat is osztogatott a kampány hajrájában a helyi lakosoknak, csak azért, hogy magabiztosabb legyen a győzelme. És mégis: a siófokiak azt mondták, elég a fölényeskedésből, elég az egyszemélyi, a gőgös vezetésből. Hiába az összes manipuláció, a hirtelen adakozó kedv: átláttak a szitán és elzavarták a hamis prófétát.
Nem hihetjük, hogy az ország más városaiban butább emberek élnek, mint Siófokon. Nem hihetjük, hogy a Fidesznek áprilisban még többségében piros lapot mutató budapestiek őszre megkedvelték az Orbán rezsimet, vagy éppenséggel belátták: akkor járnak jobban, akkor jut majd településük pénzhez, ha a kormányzó erőt preferálják. Nem állítom, hogy az ilyen - magától a kormányfőtől származó - mondatok nincsenek, nem lehetnek hatással a választókra. Mint ahogy azt sem vonom kétségbe, hogy a Fidesz megfélemlítő politikája, stílusa ne befolyásolta volna a szavazókat, de a vereségnek ezek a jelenségnek csak kiegészítő elemei. A valódi okokat az ellenzék erőinek önmagukban kell megtalálniuk.
Ha van rá késztetésük, van rá hajlamuk, ha nem másokban, hanem saját magukban kutatják a magyarázatot.
Az első lépések, az első megszólalások nem ebbe az irányba mutatnak. Sokkal inkább feltételezik azt, hogy újra - mint 2006 óta mindig - a rossz irányba indulnak el. Elemzők egy része mondja: a szocialisták, amikor már ketté, három részre szakadtak, az új pártok képviselői sem végezték el azokat az elemzéseket, amelyek a tisztánlátáshoz, a továbblépéshez szükségeltettek volna. Nem a gyászmunkára, ahogy ezt kormánypárti politikusok mondogatják nem kis gúnnyal, szóval nem arra gondolok, hanem a valódi értékelésre. És persze az abból fakadó cselekvési programra. Mintha soha nem akartak volna szembenézni azzal, mi vár rájuk, belesüppedtek a pillanatnyi helyzet elfogadásába, azt igyekeztek szebbé stilizálni, illetve status quo-ként tételezni. Így aztán elmaradt az utánpótlás képzése is, az új politikusi gárda kinevelése, valamint a valódi szakértői gárda megtartása, kiépítése.
A Fidesz, bár gátlástalan, erőszakos, az ellenfelet lenéző, kirekesztő, egyértelműen antidemokratikus gyűjtőpárt, de nem legyőzhetetlen. Szeged, Zugló, Angyalföld, vagy éppen Siófok példája mutatja: nincs az a félelem, ami visszatartja az embereket a szándékaiktól, ha változást akarnak. És nincs az az erő, amely eltérítené őket, ha látják az alternatívát. 2014 őszén, Magyarország legtöbb településén az emberek nem látták az alternatívát. És mindaddig nem is fogják, amíg szembe nem jön velük egy hiteles csapat. Egy olyan gárda, egy olyan vezető, amelyről és akiről el tudják hinni, hogy értük fog dolgozni és nem pusztán saját magát kívánja pozícionálni, illetve az elvileg mellette állót leharcolni. Úgy látom: ennek még nincs itt az ideje. Úgy látom: a baloldal még nem tette teljesen tönkre magát. Úgy látom: ez az út a semmibe vezet.
Úgy látom: a jó út még nincs rárajzolva a térképre.
