Az olasz miniszterelnök a régi, Silvio Berlusconi által oly sokszor használt eszközhöz nyúlt: összekötötte a bizalmi szavazást az általa régóta szorgalmazott munkaügyi reformmal, amely Olaszországban „Jobs Act”-ként vált ismertté. A reform elfogadása hetek óta csúszott, míg végül a szenátus 165 igen szavazattal 111 ellenében elfogadta azt.
A csúszás oka főként az volt, hogy az intézkedés a Renzi-vezette Demokrata Párton belül sem aratott osztatlan sikert. A balközép politikai erő egyes képviselői azzal vádolták, hogy eltávolodik a baloldali szavazóktól, mivel a reform megkönnyíti a munkaadók számára a felmondást.
A szakszervezetek tiltakozó megmozdulásokat és „forró őszt” helyeztek kilátásba. Tiltakozásképpen lemondott mandátumáról a demokraták egyik képviselője, Walter Tocci. Renzi a szavazást követően úgy vélte, az olaszok „belefáradtak néhány szenátor színházi előadásába”, s azt ígérte, folytatja a reformfolyamatot.
Olaszország recesszióba került, versenyképesség tekintetében az utolsó helyeket foglalja el az uniós tagállamok közül. Az országot számos bírálattal illették uniós illetékesek a megrekedt reformfolyamat miatt. A munkaügyi intézkedések elfogadása ezért is fontos fegyvertény a miniszterelnök számára.
